Századok – 1969

Tanulmányok - Gerics József: Árpád-kori jogintézmények és terminológia törvényhozásunk egyik keltezetlen emlékében 611/IV

ÁRPÁD-KORI JOGINTÉZMÉNYEK ÉS TERMINOLÓGIA 63í> Rafain bán jobbágyait, amikor ezek portékáikkal megrakottan tértek haza Debrecenbe, Kókadnál rájuk lesve kifosztotta és közülük hármat megölt. Rafain bán 1299. március 11-én a váradi káptalan előtt tanúkkal igazolta ezt. A váradi káptalan erről szóló oklevelét (valószínűleg május elseje körül) Rafain bemutatta a királynál, de ellenfele, László nem jelent meg, „hogy a pert az ország régi szokása szerint eskütétellel vagy bajvívók összecsapásával lezárhatták volna". Lászlót ezért július 8-ra újból megidézték, azonban most is távol maradt. Július 17-én Rafain emiatt az országgyűlésen a királyhoz for­dult, az uralkodó pedig az alperest „absque strepitu judicii" elmarasztalta.54 Ennek a legutóbbi esetnek a tanácshatározat idézett rendelkezésével való egybevágása szinte szembeszökő: a végbizonyításra az elmaradó alperest csak kétszer idézték meg, harmadszorra érdemben elmarasztalták. A törvényszöveg idézésre vonatkozó előírásainak Árpád-kori előzményei ilyen módon jól felismerhetők. V. A birtokügyekben való perhalasztás fontos kérdéséről a törvény 63., 64. és 65. cikkei intézkednek.5 5 Mindenekelőtt, amint Szilágyi Loránd rámutat, ezek a cikkelyek előírják, hogy az alperes a bíró előtt megjelenvén, késedelem nél­kül felelni tartozik, és megtiltják a felek akaratából történő, valamint a prio­ritás termini címén való halasztást. Ez utóbbi jogcímen a perhalasztás oka volt a „más perben más bíróságnál oly időben való elfoglaltság, hogy emiatt a kitűzött határidőben [a fél] meg nem jelenhetett, de ezt az általa küldött egyénnel (assumptor termini) a kitűzött határidőben bejelentette".56 A tanács­határozat halasztást csak oklevelek bemutatására enged, mégpedig hármat: az elsőt bírságolás nélkül, a másodikat és harmadikat 3 márkás bírság terhé-1 vei. A felperesre királyi bírságot (judicium regale) rendel, ha igénybe akarná venni oklevélbemutatás címén a három prorogatio-t. A törvény ilyen módon I meghagyja, hogy a birtokügyben indított pereket egy év leforgása alatt be kell fejezni.51 Ez az előírás — Szilágyi Loránd megállapítása szerint — feltűnő 64 Az 1299-i ítéletlevelet bő tartalmi kivonatban az országbíró 1322. évi oklevele őrizte meg: „Anno dominice incarnacionis M. ducentesimo nonagesimo nono . . . Rophein banus . . . dum Andreas rex in eongregaeione regni sui sexta feria proxima post festum I beate Margarethe virginis (jul. 17.) ... celebrata . . . quoslibet eausidieos iudicaret . . . ad sui regii (!) magnitudinis accedendo presentiam, ut idem Ladislaus [filius Johannis filii Chabanka de Gyngws de genere Aba] feria quinta proxima post festum beati Jaeobi apos­toli [1298. jul. 31.] quamplurimis iobagionibus suis cum mercimoniis in possessionem suam Debrechen voeatam redeuntibus clara luce in terra Kokoth insidans ( !) ipsos spoliaverit, res eorum ad valorem ducentarum marcarum abstulerit, très ex eisdem interemerit et sex vulneratos reliquerit, mediantibus litteris capituli Waradiensis se evidentes testes contra memoratum Ladislaum in octavis diei cinerum [1299. márc. 11.] produxisse, ipsumque Ladislaum ad reportandum seriem produccionis ipsius testimonii, ut causa iuxta regni approbatissimam consuetudinem in iuramentorum depositionibus aut pugi­lum congressionibus potuisset terminari, nec venisse, nec misisse, nec etiam denuo . . . citatum ad quindenas nativitatis b. Johannis Baptiste [1299. júl. 8.] comparuisse com­probasset, idcirco . . . rex . . . Ladislaum . . . privacione possessionum et omnium bonorum) suorum ас sentencia cap itali condemnandum ad judicasset." (Anjou О. II. köt. 30 — 31.1.). 55 Kovachich : i. m. 167. és 172. 1., Szilágyi: i. m. 155 — 156. 1. 56 Hajnik: Perjog. 240. 1. — Példák a terminum assumere használatára: a zalai serviensek 1232. évi oklevelében (lásd alább 6. jegyz.), valamint a nádor 1279. évi okle­velében: a peres fél helyett „Geroldus serviens suus terminum assumsit" (AU О XII. köt. 490. 1. A keltezést Karácsonyi állapította meg: i. m. 122. 1. 186. sz.) 57 „Sic intra unius anni revolucionem quelibet causa finaliter terminetur."

Next

/
Thumbnails
Contents