Századok – 1969
Tanulmányok - Gerics József: Árpád-kori jogintézmények és terminológia törvényhozásunk egyik keltezetlen emlékében 611/IV
ÁRPÁD-KORI JOGINTÉZMÉNYEK ÉS TERMINOLÓGIA 613 mondottak érdemelnek figyelmet.3 A „rendes bírák" a tanácshatározat 46., 48., 50., 57. és 76. cikkelyében fordulnak elő.4 A 46. cikk szerint a király által megbízott 12 nemes a hatalmaskodás ügyében végzett vizsgálat eredményét kö teles jelenteni az uralkodónak, ennek alapján pedig a „judex Ordinarius causae" igazságot szolgáltat. A 48. cikk szerint az alispán székén („in sede vicecomitis") le kell tenni „omnia eciam instrumenta in curia regia per dominum palatinum vei judicem curie aut alios judices ordinarios in factis criminalibus adjudicanda". Az 50. cikk úgy rendelkezik, hogy ha valakit hatalmaskodásban, patvarkodásban, hamis oklevél felmutatásában vagy más hasonlóban elmarasztalnak, akkor birtokát mindaddig le kell foglalni, amíg „judici ordinario et parti adverse . . . satisfactio inpendatur". Az 57. cikk szerint a hatalmaskodásért megbüntetett személy vagyonából a kártérítés után fennmaradó rész felét a sértett kapja, a másik fél kétharmada pedig „judici ordinario" jár. A 76. cikk hiteleshelyi emberek díjazásáról intézkedik, ha kiszállásokat végeznek „juxta regi um mandatum aut judiciariam comissionem palatini vei judicis curie regie sen alterius cuiusdam judicis ordi narii." Vajon mit ért a törvény ezeken a helyeken a rendes bíró fogalmán ? Kovachich kommentárja szerint még nincs szó az ország rendes bíráinak a későbbi rendszeréről, hanem itt rendes bírón értendő mindenki, aki „delata sibi I per legem judicandi jurisdictione gaudebat".5 Fel lehetne ugyan tenni, hogy már itt is a XV. századi felfogásnak megfelelően rendes bíráknak a királyi kúria bírái, elsősorban a nádor és az országbíró tekintendők, sőt, hogy a 76. cikkely az egész kuriális bíráskodás korabeli I keresztmetszetét tükrözi. Ilyenféle értslmezést azonban nem lehet fenntartás nélkül fogadni. Fel kell ugyanis vetnünk a kérdést a kúriai bíró és a rendes bíró fogalmának az azonosításánál: ki tekinthető a tanácshatározat keletkezése idején: akár a XIII. század végén, akár 1312—1315 között a nádoron és az országbírón kívül rendes, azaz kuriális bírónak. A 48. cikkely (alii judices ordinarii) és a 76. cikkely (alter quidam judex Ordinarius) szóhasználata nem teszi lehetővé a kitérést a kérdés elől. Ha a rendes bíró azonos volt a kuriális bíróval, akkor a nádor és az országbíró mellett még legalább két ilyennek kellett lenni a 48. artikulus tanúsága szerint. Rajtuk kívül azonban rendes kúriai bíró még sokáig nem ismeretes — legalább is jelenlegi tudomásunk szerint ' az Anjou-korból: a kancellár csak jóval később, évtizedek multán fog rend 3 Vö. Szilágyi: i. m. 153 —154. 1. — A törvényt, mivel kritikai kiadása még nincs. Kovachich Márton György munkájából idézem (Supplementum ad vestigia eomitiorum apud Hungaros . . . Tom. I. Budae, 1798). megtartva a Kovachich által adott cikkelyekre osztást, bár ez korántsem felel meg a kéziratnak és az a hiba is terheli, hogy Kovachich ennek a tanácshatározatnak az artikulusait az 1298. évi törvény cikkeivel egybeolvasztva közölte. Mivel a kiadó az 1298. évi törvényt 44 cikkre bontotta, ezért nála с tanác.shatározat első artikulusa - helytelenül — 45. cikkelyként szerepel, mintha egyazon forrás részeiről volna szó. Szilágyi Loránd munkája szerint a tanácshatározat 22 artikulusra tagolható. Kovachich ezzel szemben 36 cikkelyt vett fel és ekként kiadásában a vitás dekrétum az 1298. évi törvény 45 — 80. cikkeként olvasható. Mindezen körülmények ismeretében azért tartottam meg mégis Kovachich beosztását, mert a rendelkezésre álló összes kiadások ezt vették át, és hivatkozásaimat az olvasó csak ezekből, a Kovaehichén alapuló beosztás követésével képes visszakeresni. Eljárásomat tehát kizárólag gyakorlati szempont indokolta, és nem tükrözi a törvény beosztásáról vallott felfogásomat. — Ulászló átiratát lásd: Orsz. Levéltár Középkori Gyűjteménye (röv.: Dl.) 13894 sz. 4 Kovachich: i. in. 147, 150, 152, 158. és 187. 1. 5 Uo. 187. 1.
