Századok – 1969
Tanulmányok - Gerics József: Árpád-kori jogintézmények és terminológia törvényhozásunk egyik keltezetlen emlékében 611/IV
612 OKIlICS JÓZSEF Kétségtelen, hogy a tanácsi dekrétumnak mind Árpád-, mind Anjou-kori eredete mellett lehet többé vagy kevésbé súlyos érveket felhozni.2 A törvény keletkezési idejének megállapítása önmagában sem volna csekély jelentőségű: mint kodifikáció, nagyon fontos munkálat és fejlett jogalkotó munka eredménye. Elsőnek kodifikál középkori jogunkban olyan fontos intézményeket, mint a szavatosság, hatalmaskodás és az egyszerű tudományvétel, pontosan szabályozza az idézéseket, perhalasztást, bírságbehajtást, és aránylag fejlett perjogi terminológiát alkalmaz. Ha tehát ismernénk kiadásának korát, akkor a dekrétum az adott időszak magas színvonalú törvényhozó tevékenységének bizonyítéka lehetne. A törvény Anjou-kori eredetét való felfogás mindenesetre abból indult ki, hogy az Árpád-kori jog még nem volt olyan magas színvonalon, mint amilyent a tanácshatározat terminológiája és a benne rögzített jogintézmények megkívánnak, a III. András-kori államélet és törvényhozás pedig fejletlen, illetve képtelen volt ilyen kodifikációra. Úgy látom azonban, hogy a kutatás és ismereteink mostani szintjén nem lehet a problémát teljes bizonyossággal tisztázni és lezárni. Ezért véleményem szerint a dolgot ketté kell választani: a kodifikálás idejének kérdésére és a kodifikált anyag jogéletünkben való feltűnésének korára. A „tét" ugyanis ilyen szempontú vizsgálódásnál nem egyszerűen és nem elsősorban az, hogy a tanácshatározat a XIII. század legvégén vagy az 1310-es évek elején keletkezett-e, a probléma nem kizárólag a 10—15 évnyi időköz kezdete vagy vége melletti állásfoglalás. Ha ti. a királyi tanács ezt a határozatot tényleg 1312 és 1315 között hozta, akkor elsődleges fontosságú kérdéssé válik, hogy a benne foglalt jogintézmények közül melyek tekinthetők Árpádkori örökségnek, mi a viszonya az Anjou-kor korai törvényhozásának a XIII. század jogéletéhez, mi Károly újítása és mi az Árpád-kori alapokon fejlődött kezdemények továbbépítése. Ezek a kérdések szorosan összefüggnek az Anjoukori államfejlődés Árpád-kori alapjainak, kontinuitásának vagy diszkontinuitásának témájával, amely szintén élénken foglalkoztatja a kutatást. Mindezeknek a tárgyköröknek (tanulmányomban is megkísérelt) vizsgálata, ha csak részben is sikeres és eredményes, segíthet közelebbről megismerni azokat a társadalmi viszonyokat és küzdelmeket, osztály-, réteg- és pártharcokat, amelyeknek szükségletei a XIII—XIV. század fordulóján megszabták a magyar jogfejlődés irányát és egyes tényeit. Következő fejtegetéseimben ezért először a datálatlan tanácshatározat különféle intézményeinek Árpád-kori vonatkozásait igyekszem kimutatni, azután pedig az 1298. évi törvénynek bizonyos olyan mozzanatait törekszem megvilágítani, amelyek a XIV. századi jog fejlődésébe maradandóan beépültek és alkatrészévé váltak. I. Vizsgáljuk meg először a törvényben a bírósági szervezetre vonatkozó utalásokat. Ebben a tekintetben a „judex Ordinarius" szakkifejezés használata, a nádornak „dominus palatinus"-ként való jelölése és a megyei bíráskodásról 2 Vö. Hajnik megjegyzésével: „Nem egyezem Bartal György abbeli nézetével, hogy e czikkelyek Róbert Károly korából valók, a mennyiben azok nyomait a XIII-ik sz. utolsó és a XrV-ik első évei jogéletében már feltalálni lehet." (A perdöntő eskü és az előzetes tanúbizonyítás a középkori magyar jogban. Bpest. 1881. 13. 1. 3. jegyz.)
