Századok – 1969

Tanulmányok - Hajdu Tibor: Az 1918 októberi polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság története kutatásának újabb eredményei 287/II–III - L. Nagy Zsuzsa: Az 1918 októberi polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság története kutatásának újabb eredményei 287/II–III

298 HAJDÚ TIBOB, első oldalán leszögezi ezzel kapcsolatban, hogy az áru „tulajdonságainál fogva valamilyen emberi szükségletet elégít ki. E szükségletek természete, hogy pl. a gyomorból vagy a képzeletből fakadnak-e, mit sem változtat a dolgon."3 A tömegeket csak az tudja boldogítani, aki ismeri a tömegek pszichológiáját — tehetjük hozzá. A munkásmozgalom 1919-ben — nemcsak egyes vezetői — kevéssé ismerte a parasztság pszichológiáját. Ilyen „pszichológiai" hiba volt az adó elengedése, amely tápot adott a tulajdon teljes megszüntetéséről szóló rémhíreknek. Miután a boltok kevés árut kínáltak, az adófizetés csak emelte volna a pénz csökkenő értékét és hasznát a parasztság szemében. A pénzmizéria másik oldala: a papír féloldalára nyomott, számolócédulához hasonló „fehér pénz" viszont, a közhiedelemmel ellentétben, nem a Tanácsköztársaság, hanem az előző kormány hibája volt. Miután az önálló magyar jegybankot nem állították még fel, a Tanácskormány, nagy nehézségek utján, végül a bizalomnak örvendő Postatakarék útján bocsátott ki a közízlésnek megfelelő papírpénzt. Legalábbis elsietettnek kell tekinteni az egyházakkal szemben folytatott politikát, amely a polgári forradalom haladó papi mozgalmainak támogatása helyett azon a vonalon differenciálta a papságot: ki hajlandó kivetkőzni. A merev politikában része volt a papság szerepének az ellenforradalmi mozgalmak többségében. Hiba volt az ellenforradalom által szított antiszemitizmus lebecsülése is. A politika nagy kérdései mellett jelentéktelennek tűnhet, de gyakorlatilag annál több bajt okozott a szigorúan végrehajtott szesztilalom: utóbbival talán az egyetlen fogyasztási cikket vonva el a néptől, amelyből túl sok volt. Augusztustól szüretig a szőlősgazdák alig győzték pótolni a mulasztást, ugyanis teli hordók várták az új termést, hordót kapni pedig nem lehetett. Ha megállapítjuk, hogy május folyamán a diktatúra tömegbázisa változáson ment át, ez nem jelenti azt, mintha a szegényparasztság szembefordult volna a Tanácsköztársasággal. Rokonszenvezett a proletárforradalommal, csak éppen márciusi forradalmi aktivitása passzív szimpátiává változott, egy aránylag vékony réteg kivételével, amely viszont a Vörös Hadsereg legjobb ezredeit adta. A városi középrétegek passzivitása már más volt. Egyrészük félt az ellenforradalomtól, más részük csak az ellenforradalomban való részvételtől, de miután kitűnt, hogy a Tanácsköztársaság kikiáltását nem követi a világforradalom hulláma (amiben pl. egy Bíró Lajos vagy Jászi Oszkár, Babits Mihály is komolyan hitt), és ezzel a párizsi imperialista békerendszer bukása, a városi kispolgárság szívesebben látott volna egy Párizsban is szalonképes szociáldemokrata kormányt. A vagyontalan ipaíi és kereskedelmi alkalmazottak, más, nemproletár rétegekkel és egyes értelmiségi csoportokkal (tanítók) kitartottak a forradalom mellett. A tisztikarra pedig egyenesen lelkesítően hatottak az északi hadjárat sikerei. Június első felében, tehát a katonai sikerek csúcspontján, a Tanácsköztársaság ideiglenesnek vélt elszigeteltsége stabilizálódott. Az osztrák proletárforradalom elmaradt, Németország elfogadta a békefeltételeket, Denikin átmeneti sikerei megbénították a Kárpátok felé törő orosz Vörös Hadsereget. A megnövekedett külső nyomás kiélezte a párton belüli ellentéteket. A Peyer és Peidl körül tömörült jobboldali szakszervezeti vezetők defetista propagandája visszhangra talált a szlovákiai harcokban kifáradt és váltást hiába váró csapatok, főleg pedig a katonák családtagjai között. A június 12-én összeült 3 Karl Marx és Friedrich Engels művei 23. köt. Bpest. 1967. 41. 1.