Századok – 1969

Krónika - A magyar polgári demokratikus forradalom 50. évfordulóján. Tudományos ülésszak az Akadémián (Pál Lajos) 246/I

KRÓNIKA 257 teket. Ennek alapvető oka, hogy a szocialista átalakulás tömegbázisát dogmatikusan leszűkítették az ipari és mezőgazdasági proletariátusra, létrejöttét egy mechanikusan elképzelt társadalmi-gazdasági folyamattól várták, melyet nem akartak „megnehezíteni" polgári demokratikus rendszabályokkal. Hangsúlyozta az előadó, hogy már a háborút megelőző évtizedben mély ellentét mutatkozott a szociáldemokrata elmélet és a politikai gyakorlat között, s ez az ellentét a forradalom győzelmét követő hetekben fokozódott. Azon munkálkodott a vezetőség, hogy a polgári demokratikus viszonyokat konszolidálja, s ezt a törekvését alátámasztotta társadalmi bázisának megváltozása. Míg korábban kifejezetten munkáspárt volt, addig a jelzett időszakban jelentős számú kispolgári-értelmiségi, alkalmazotti elemeket vett fel. A centrista vezetők látszólagos radikalizmusa, prakticizmusa, s a tradíció ereje átmenetileg még befolyásolta a munkásosztály nagy tömegeit, de már újabb ellentmondásokat rejtett magában. A munkásosztály öntudatosabb elemei ui. a párttól végső fokon a szocialista célkitűzésekért folytatott harcot várták, s a vezetés politikai gyakorlatának hatására az ellenzéki hangulat fokozatosan erősödött. Ezekhez járult még, hogy a koalíciós kormánynak külső és belső okok miatt nem sikerült a polgári demokratikus viszonyok stabilizálása, aminek következtében a tömegek nem érzékelhették a rendszer előnyét. Az ellentót elsősorban az országos vezetés és a helyi szervezetek között mutatkozott meg. A vezetés, a szervezeti felépítés laza volta miatt, nem tudott a forradalmi viszonyok között akaratának országszerte érvényt szerezni. A polgári demokratikus viszonyok megszilárdítását mindenekelőtt a külpolitikai kérdések megoldatlansága nehezítette. Az előadó ezért röviden áttekintette a párt külpolitikai elképzeléseit. Az SzDP 1918 október eleji fáradozása, hogy a nemzetiségi szociáldemokrata tagozatokat a magyar állam területi integritásának védelmére megnyerje, kudarcot vallott. A nemzetiségi tagozatok a nemzeti burzsoázia pártjaival lényegében olyan kapcsolatba kerültek, mint a magyar szociáldemokraták a magyar parlamenti ellenzékkel, ennek következtében az ellentóteket áthidalni nem lehetett. A szociáldemokrata párt másrészt olyan soknemzetiségű burzsoá demokratikus államalakulat kiépítésére törekedett, amelynek korábbi uralkodó körei a kérlelhetetlen nemzetiségi elnyomás politikáját alkalmazták. Ë kérdésben is mutatkozott bizonyos fejlődés. Kunfi Zsigmond az 1918 októberi kongresszuson hitet tett az önrendelkezési jog mellett, elutasította a „kényszer-eszközök" alkalmazását. A forradalom győzelme után úgy nyilatkozott, hogy az integritás továbbra nem tartható fenn, s az etnikai határok álláspontjára helyezkedett, bár a párton belül nem talált méltánylásra, s végeredményben a párt vezetősége a polgári pártok integritási álláspontját tette magáévá. Befejezésül az előadó a szociáldemokrata párt és az újonnan alakult Kommunisták Magyarországi Pártjának viszonyával és a pártalakulásnak a szociáldemokrata mozgalomra gyakorolt hatásával foglalkozott. Rámutatott arra, hogy ez a körülmény a szociáldemokrata párt centrista vezetése taktikájának megváltozását vonta maga után. Azt hangsúlyozták, hogy csak a jelenlegi helyzetben nem tartják időszerűnek a szocialista átalakulást, s a két párt közötti ellentétet lényegében taktikai jellegűnek igyekeztek feltüntetni. Addig, míg korábban a szocializmusról beszéltek, az új viszonyok között a kommunista köztársaság létrehozását jelölték meg elérendő célként, „a realitások figyelembe vételével". Az érvelés kezdetben a munkástömegekre s a baloldaliakra egyaránt hatott, de a hatás ellentmondásos volt. Míg a pártvezetés nem riadt vissza a kommunisták elleni erőteljes fellépéstől, addig a baloldaliak a munkásegység megteremtésén munkálkodtak. A szocialista mozgalmon belül, tehát 1918—19 fordulóján kardinális kérdésekben eltérő tendenciák érvényesültek. Az erőviszonyok azonban egyirányba: a szocialista forradalom irányába mutattak. Ebben a forradalmi folyamatban testet öltöttek a magyarországi szocialista munkásmozgalom egész eddigi fejlődésének eredményei, de megmutatkoztak mindazok a negatív vonások is, amelyek a fejlődésnek hátráltatói voltak — fejezte be előadását Erényi Tibor. A következő korreferátumot Farkas Márton kandidátus, a MTA II. Osztályának főelőadója „Az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének felbomlása" címen tartotta meg. Bevezetőben hangsúlyozta, hogy a Monarchia felbomlásában a háború végén 4,6 milliós hadsereg kiemelkedő szerepet játszott. 17 Századok 1969/1