Századok – 1969

Könyvszemle - Könyvszemle Magyar történelem 1239/V–VI

KÖNYVSZEMLE 1241 vizsgálat alá: a román és a magyar irodalom első, tapogatódzó ismerkedéseit, ennek hírlapi lecsapódásait, majd az erdélyi gyermekirodalom kezdeteit. A könyv első tanulmánya azt kutatja, hogyan akarta Bethlen Gábor az ifjúság oktatásával a műveltségi szintet emelni, az utolsó azt mutatja meg, hogyan tört utat az irodalom a gyermekek emberré nevelésében. Vita Zsigmond tanulmányainak központjában a nagyenyedi Bethlen Kollégium van, ahogy az erdélyi művelődési törekvések is évszázadokon át a fejedelem iskolája körül szövődtek. Szemhatára azonban Erdély egészét befogja, s a magyar művelődós és tudományosság fejlődésének szinte minden lényeges kérdését fölveti. „Tudománynyal és cselekedettel, a valósággal szembenéző gyakorlati munkával építették itt az életet — írja a könyv bevezetésében —. A tudomány gyakorlati követelményei változhattak az idővel, de a tudománynak és az élet építésének teljes egysége egyre erősebben sürgető paranccsá vált ... és nemzedékek életére hatott ki." Az erdélyi művelődési törekvések szembenálló, diverzáns törekvései együtt adják az erdélyi fejlődést, csak az egyik ismerete nem adhat teljes képet. Vita Zsigmond könyve az erdélyi magyar művelődés utolsó 300 évéről minden korábbinál teljesebb és igazabb képet ad. Benda Kálmán Magyarfalvi Lajos: Gyertyánffy István és a budai Pedagógium ( Budapest, Tankönyvkiadó. 1968. 131 l.J — Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Neveléstudományi Tanszéke gyakorló pedagógusok és pedagógus-jelöltek számára indított kiadványsorozatának 8. füzete Magyarfalvi Lajos neveléstörténeti munkája. Az 1868. évi XXXVIII. tc. nem gondoskodott a polgári iskolák és a tanítóképzők pedagógusainak képzéséről. Eötvös ezért tervbe vette egy „népoktatási főiskola" létrehozását. A központi tanítóképző, a Pedagógium 1869 őszén nyílt meg Budán, elsőkónt az állami tanítóképezdék közül. A szerző részletesen foglalkozik a Pedagógium koncepciójának eredetével, majd az intézet fejlődésével és eredményeivel. A Pedagógium tulajdonképpeni megszervezője Gyertyánffy István, a demokratikus népoktatási irányzat egyik jelentős hazai képviselője volt. A munka több fejezete tárgyalja Gyertyánffy pedagógiai nézeteinek forrásait, elemzi nevelési és oktatási elven,, valamint ismerteti szerkesztői tevékenységét. A szerző megítélése szerint Gyertyánffy a nevelést, az iskolát, a népoktatást eszköznek tekintette annak érdekében, hogy az egész nép részesüljön a jogegyenlőségben, a műveltségi egyenlőségben, az emberi ós állampolgári szabadságjogokban. Gyertyánffy felismerte a munka és a munkaoktatás fontos szerepét az iskola nevelő munkában. Külföldi tanulmanyútja s korának legmodernebb irodalma ismeretében olyan iparoktatási rendszere dolgozott ki a Pedagógium különböző tagozatai számára, amely figyelembe vette az egyes iskolatípusok sajátos feladatait, s kitűnő szervezésével biztosította az akkor nemzetközi szinten is korszerűnek számító munkaoktatás anyagi, technikai és személyi feltételeit. Közben mint, a Néptanítók Lapjának szerkesztője igyekezett a lapot a haladó pedagógiai törekvések szócsövévé tenni. A szerző érdeme, hogy felelevenítette Gyertyánffy István ellentmondásos, de haladó szellemű pedagógiai mvökenységót, valamint a budai Pedagógium pár évtizedes történetét, s ezzel érdekes adatokkal színesítette a dualizmus oktatásügyéről alkotott képünket. Mann Miklós Ady Endre összes prózai müvei V. Újságcikkek, tanulmányok. Sajtó alá rendezte Vezér Erzsébet. (Budapest, Akadémiai Kiadó, 1965. 455 l.) — Ady Endre összes prózai műveinek ötödik kötete az 1904 februártól 1906 januárig tartó időszak, az első párizsi út újságcikkeit, írásait tartalmazza. A Budapesti Hírlap párizsi levelezőjeként elsősorban ide küldözte írásait, de rendszeresen publikált a Pesti Naplóban és a Budapesti Naplóban, esetenként a Jövendőben és a Szilágyban. A gondos feltárás eredményeként számos eddig ismeretlen cikk került elő, melyek tárgyi, tematikai és nyelvi-stiláris érvekkel valószínűsítik, 1904 júliusától a noteszkönyv bejegyzései segítségével hitelesítik Ady szerzőségét. A kötetben elsősorban természetesen francia vonatkozású cikkekről van szó, s mint a jegyzetekhez írt előszóból és a jegyzetekből megtudjuk, a kiadó felkutatta az egyes események, utalások francia sajtóforrásait is. Ady cikkeiből, sokszor még a jelentéktelenebb tudósításokból is a kultúrharc, a német—francia rivalizálás Párizsa bontakozik ki a kutató előtt. A kultúrharc utolsó láncszeme annak a küzdelemnek, melyet a francia demokráciavívott 1871 és 1914 között a francia arisztokrácia tradícióját átöröklő, a politikai klerikalizmust is ideológiájává alakító nagy burzsoázia, az ún. 200 család ellen. A finánctőke elitjével szemben, a radikális párttal az élen, a közép- és kispolgárság részben a munkássággal szövetségben alkotott frontot. Ezekben a harcokban maradéktalanul győzött a baloldal, s ez azt 20 Századok 1969/5—6