Századok – 1969

Történeti irodalom - Bibliotheca Corviniana (Ism. Mályusz Elemér) 1217/V–VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1219 tásai, ha nem is rombolják szét teóriánkat, korábban biztosnak vélt támaszt húznak ki alóla. Ez a körülmény kell, hogy új érvek kutatására serkentse mindazokat, akik Mátyás uralkodói nagyságának tanújelét, látták az imperiumszervezésre vonatkoztatható adatokban, ugyanakkor felébreszti a kétségtelenül jogos óhajt, hogy a szigla rejtélyének megoldására kísérlet történjék. Az az ellentmondás is elsimításra vár, amely Csapodi idézett következtetése és a müncheni Beda—Seneca kódexhez fűzött magyarázata között van. Eszerint a kódex illuminálása 1490-ben Budán történt, „festését még Mátyás király életében kezdték meg, de csak Ulászló alatt fejezték be, mert az első lapon Ulászló címere van . . . mellette WR (Wladislaus Rex) betűk, de alattuk az M A betűk kivehetők" (52. sk. 1.). A képen az átfestett betűk nem láthatók, nem is tudjuk tehát a leírás helyességét ellenőrizni, úgy tűnik azonban, hogy Mátyás ún. A-típusú címere a király élete végén használatban lehetett. Csapodi kódexleírásainak (35—70. 1.) első sorban pontosságra törekvését kell kiemelnünk-, amely, mint látjuk, a szerzőt arra kényszeríti, hogy a feltevéseivel ellenkező jelenségekről is beszámoljon. Amíg az egyes kódexeket megemlítő bibliográfiai adatok a korábbi kutatások felől tájékoztatnak, a kódexek terjedelmének feltüntetése és tartalmának felsorolása a további elemzést hivatott megkönnyíteni. A leírások nagy érdeme, hogy nem elégszenek meg az általános utalásokkal, vagy a legelső rósz címének közlésével, hanem a kódexben foglalt valamennyi munkát pontosan felsorolják. Ily módon még a kolligátumok tartalma felől is részletes tájékoztatást kapunk. Bármennyire esetlegesen maradtak korunkra az egyes kódexek, s a Corvinának bármennyire csak töredékét ismerjük, a gondosan elemző felsorolás alapján valamelyest tájékozódhatunk Mátyás könyvtárának jellege felől. Látszik, mennyire nem minden elérhető könyv megszerzése volt a király célja, a XV. század második felében forgatott ós olvasott munkák közül pedig választása valami okból esett azokra, amelyeket megvásárolt könyvtára részére. Már utaltunk egy alkalommal arra (Filológiai Közlöny, 1966. 302. 1.), hogy a könyvtárban megvoltak egyrészt a görög auktorok XV. századi humanista fordításai, köztük külön csoportban azok, amelyek megemlékeztek a magyarok őseinek tekintett szkítákról, másrészt a XV. századi kortörténetek. Csapodi most kiemeli a görög nyelvű munkák meglepően nagy tömegét, amely a bécsi humanisták szemében különösen értékessé tette a könyvtárt, egyszersmind kívánatossá egyes darabjainak megszerzését. A humanisták érdeklődósét fokozta, hogy a könyvtár nem egyszerűen szövegek összegyűjtésére törekedett, hanem jó változatok megszerzésére. Mivel, mint közismert, már Vitéz János is foglalkozott a hibás szövegek javítgatásával, a tudományos érdek érvényesítését a könyvtár fejlesztésében hagyományosnak mondhatjuk. Fokozott érdeklődésre számíthatnak Csapodinak a könyvtár nagyságára vonatkozó fejtegetései. Bár ezek éppen úgy találgatásokon alapulnak, mint elődeié, az utóbbiakkal szemben előnyük, hogy a könyvtár történetével évek óta foglalkozó szakember feltevései. Szemben Gulyás Pál és Fógel József 4—500 kötetes becslésével, ő 2000—2500 kötetre teszi a Corvina állományát, hangsúlyozva, hogy a művek száma, mivel egy kódex gyakran több munkát is tartalmaz, ennél nagyobb, amit is az mutat, hogy kutatásai szerint 650-re tehető a Corvina-ból fennmaradt vagy hitelesen ismert művek száma. A királyi palotában azonban, folytatja szerzőnk, más könyvgyűjtemények is voltak. így Beatrix királyné 50—100 kötetre becsülhető könyvtára, a királyi kápolna hasonló nagyságú, liturgikus könyveket tartalmazó sorozata, végül „annak a papi testületnek, káptalannak, amelyet Mátyás király a királyi kápolna mellett alapított, túlnyomóan teológiai, egyházjogi, liturgikus, pasztorációs könyvanyaga, 6—800 kötettel." Az utóbbit Csapodi azzal a gyűjteménnyel azonosítja, amely főleg nyomtatott művekből állott, a királyi palotában őriztetve, elhanyagoltan átvészelte a hódoltság egész idejét, s Buda visszafoglalása után Bécsbe került. Ekkori összetételéről annak ellenére jól vagyunk értesülve XVII. századi összeírás alapján, hogy a Nationalbibliothekban őrzött példányok azonosításával még senki sem próbálkozott. Ezért nem is tudjuk, milyen testület volt birtokosa 1541 előtt. Csapodinak Bonfini megjegyzésére támaszkodó feltevésével (collegium adiecit honestissimum sacerdotum. Csapodi Cs.: Mikor pusztult el Mátyás király könyvtára? Magyar Könyvszemle 77 [1961], 409. 1.), hogy Mátyás által alapított káptalan lehetett a könyvek birtokosa, több okból nem érthetünk egyet. Ily káptalannak semmi írásos emléke nem ismeretes, róla szóló adat a Budapest középkori története felderítése érdekében Csánki Dezső által irányított gyűjtés során sem került elő, noha ugyanakkor eléggé megvilágosodott a Zsigmond király által alapított budai Szt. Zsigmond-káptalan története. Inkább arra lehetne gondolnunk, hogy a királyi káplánok önkormányzati testületté szerveződésére vonatkoznak Bonfini szavai. Szokásos volt ugyanis, hogy a városi plébániatemplomok káplánjai, főleg ha egyszersmind oltárigazgatók is, érdekeik védelmére