Századok – 1969

A Történelmi Társulat és a századok múltjából - Glatz Ferenc: Klebelsberg tudománypolitikai programja és a magyar történettudomány 1176/V–VI

1188 GLATZ FERENC és az ellenforradalmi korszak politikai gondolatkörei összeolvadtak, s amely az újkori magyar történelem fejlődési vonalát úgy rajzolta meg, hogy rajta a demokratikus ós proletárforradalom, „előzményeivel" együtt, esak elítélni való kitérést képezzen. E klebelsbergi historizáló szemléletben tehát a nemzeti történelemhez közeledés a forradalmaktól való elhatárolódást is jelenti; a történettudomány fontos tái-sadalmi szerepet kap: ápolni a társadalomban a forradalmi szellőm terjedését akadályozó „történeti érzéket". A történettudomány e társadalmi funkciójából következnek a szaktudomány feladatai, a közönségre hatás fokozottabb igénye és az újkori magyar történelem kutatásának közvetlen politikai indítású sürgetése. A klebelsbergi programadás elemei is mutatói a hazai történetírás politikai-ideológiai funkciója erősödésének a forradalmak leverését követő évek szellemi életében. Tudománypolitika — tudományszervezés A klebelsbergi programadás azonban nemcsak a történettudomány társadalmi funkciójára, a tudományos kutatás feladataira terjedt ki, hanem a tudományos közélet egészének átszervezésére is. Az évenként elhangzott elnöki beszédek szinte mindegyike két részre tagolódik: a történeti témák kiemelése, a társulati tudományos tevékenység felmérése — és Klebelsberg tudományszervezési elveinek kifejtése. Már ezen beszédekben — és egész tárgyalt időszakunkba eső működésében — megtalálható a klebelsbergi tudomány-, sőt kultúrpolitika két legjelentősebb motívuma: az új politikai helyzetnek megfelelő programadás, koncepciók kialakítása és a nagyméretű szervezési munka a központi elv alapján elrendeződő intézmények rendszerének kialakítására való törekvés. Klebelsberg már 1917-ben átfogó tudományszervezési programot hirdet meg. Arról beszél, hogy a magyar történelem a maga „inspirációját", „ihlető erejét" csak úgy fejtheti ki a mai problémákra, „ha tudományának megadjuk a neki való szervezetet". Mert a modern korszakban csak óriási, tág keretekben kiépített szervezetek révén lehet „átfogni" a társadalmat, a tudománynak csak így lehet igazán szóles körben hatása. „A modern korszak óriási méreteit csak szervezetekkel lehet átfogni. Amire korábban elég volt lelkes és tehetséges emberek egyéni vállalkozása, abból ma már igen sokat csák szervezetek láthatnak el sikeresen." A XVIII. század és a reformkor nagy forráskiadó vállalkozóinak — Hevenesi Gábor, Kaprinai István, Fejér György, Katona István, Kovachich — elpusztíthatatlan munkakedve legyenek a jelen kutatóinak is példái. Ez a munkakedv, mondja, él ma is, „csak szervezés és vezetés dolga, hogy újabb virágzást fakasszon".45 Ezzel a gondolattal vezeti be a társulati elnök első tudományszervezési programadását, melynek keretében szinte az egész magyar történettudomány átszervezésének tervét vázolja. S a későbbiekben is — a 20-as években beszédeiben, megnyilatkozásaiban, leveleiben — megtalálhatóak más-más összefüggésben az itt vázolt elképzelések. Ezekről szólva mindenek előtt azt kell körvonalaznunk, hogy mit jelentett a klebelsbergi tudományszervezés; mit értett a fiatal államtitkár, társulati elnök, majd később a közoktatásügyi miniszter ,,tudományszervezés"-en. Szembeötlőek azok a megnyilatkozások, melyek a tudományos kutatás, a kutatói tevékenység szervezettségét sürgotik. A modern tudomány szinte elsőrangú jellemzőjót látja a kutatás szervezettségében, s több megnyilatkozásában olvashatjuk a már idézett gondolatot: az egyéni vállalkozások ideje lejárt, a közös, összehangolt kutatómunkáé a jövő. „A történelem mezejón is elmúlt a kaliforniai aranykeresés kora, s bár az egyesek levéltári kutatása még vezethet időnkónt váratlan és tüneményes eredményekre, de általában ma már többeknek tervszerűen összefogott munkája szükséges annak az óriási adathalmaznak a kibányászásához, mely különösen az annyira szétágazó újkori történelem fölépítéséhez szükséges" — indokolja a Fontes sorozat kutatási programját. „A modern kor igényeinek és követelményeinek a forráskutatás terén az ilyen nagy tudománvos kollektív vállalkozások felelnek meg, melyeknek eredménye hatalmas sorozatos kiadványokban ölt testet" (1918).46

Ezért is kívánatos „levéltári kutatóinkat" szervezni „nagyobbszabású történelmi forráskiadásra". Nem a tudományos gondolkodás, a tudományos alkotások egyéni indítottságát tagadja, mert, mint mondja, a nagy felfedezések az egyén sajátjai (1921), de a tudomány egészének fejlődése nem elsősorban a nagv egvóniségek gondolataival, felfedezéseivel megy előre. Az „ilyen szükségképpen egyedülálló, sajnos ritka tüneményes erupciók mellett a szakképzettek ezrei működnek közre a tudományok továbbfejlesztésén. Főleg az előmunkálatokhoz, az anyaggyűjtéshez, "BCT. 7. 1. "Uo. 16. 1.