Századok – 1969

Vita - Bellér Béla: A Tanácsköztársaság történetszemléletéről 1134/V–VI

1136 KELLÉK, BÉLA a materializmus és az idealizmus szembeállítására, mégha Szabó Ervinnel ellentétben lényegesnek tartja is a dialektikát,1

1

anélkül természetesen, hogy észrevenné ennek a dialektikának Hegelétől gyökeresen különböző, materialista jellegét.1

2

Mindebből talán szabad levonni azt a következtetést, hogy ha a Tanácsköztársaság ideológusai ismerték és el is ismerték a marxista filozófiát, nem volt erről világos koncepciójuk. A világnézeti bizonytalanság azonban nem csupán a történelmi materializmus, hanem a politika terén is tetten érhető. Igaz, hogy az erre vonatkozó bizonyító anyagunk — Fogarasi Béla Konzervatív és progresszív idealizmus címen a Társadalomtudományi Társaság 1918. márc. 5-i ülésén elhangzott előadására és széleskörű vitájára gondolunk1

3

— egy évvel korábbi a Tanácsköztársaság születésénél. Mégis az a körülmény, hogy a vita résztvevői az egész időszak alatt nem érezték szükségét a kérdés revíziójának, sőt az ún. etikusok még a Tanácsköztársaság idején is nyilvánvalóan ezt a vonalat folytatták, nagyon is valószínűvé teszi e gondolatoknak 1919-es továbbélését. Ami magát a konkrét problémát illeti, Fogarasi említett előadásában kétségbevonta filozófia és politika viszonya ama közkeletű felfogásának helyességét, hogy mindennemű filozófiai idealizmus a konzervatív politikában, a természettudományi világnézet, a monizinus vagy pozitivizmus pedig a progresszív politikában találja meg a maga szövetségesét. A konzervatív és progresszív programok Fogarasi szerint tartalmi szempontból történeti kategóriák, ós mint ilyenek lényegileg relatívak. A XIX. század végén kialakult természettudományi világnézet, a monizmus, a pozitivizmus különböző formái és a progresszív politika közt a közhittel ellentétben nincs szükségszerű kapcsolat; a természettudományi világnézeten Fogarasi szerint különben is már túlhaladt a tudományos fejlődés. A progresszív politika ilyenformán csupán az etikai idealizmusban találhatja meg a maga természetes szövetségesét, amelyet formailag Kant alapozott meg a Sein és Sollen feloldhatatlan végső dualizmusát tartalmazó kategorikus imperatívuszával, tartalmat pedig a kanti—fichtei idealizmusban döntő szerepet játszó méltóság adhat neki, amelynek lényege: igyekezz az embert olyan helyzetbe hozni, hogy felelhessen tetteiért, elhatározásaiért ! Az ember méltósága ugyanis — felelőssége. Nem folytatjuk tovább ezt a gondolatmenetet, hiszen az eddigiekből is világos, hogy ez a felfogás a progresszív politikának materialista filozófiai alaptól való elszakítását és a kanti—fichtei etikai és ezen keresztül a filozófiai idealizmus talajára való helyezését jelenti, olyan felfogást, amelyet ebben az időben a kommunizmus és az erkölcs filozófiai viszonyán tépelődő Lukács György is osztott. „Ha Engels — írta -— a proletariátusban látta a német klasszikus filozófia örökösét, joggal tehette azt, mert itt csakugyan tetté vált az a minden földi kötöttséget megszüntető etikai idealizmus, mellyel a Kant—Fichte-féle gondolkodás a régi világot — metafizikailag — ki akarta emelni sarkaiból."14 A dialektikus materialista világnézet hiányos ismerete és a dialektika helytelen értelmezése természetesen nem maradhatott hatás nélkül magára a történelmi materialista elméletre sem. Legáltalánosabb következménye a történelmi materializmus világnézeti lényegének, annak a fontos tételnek elhomályosodása lett, hogy a történelmi materializmus a társadalom mozgástörvényeinek tudománya, a történelmi mozgás általános törvényszerűségeinek elmélete, egyszóval: világnézet a történelem vonatkozásában ! A történelmi materializmus világnézetből így egyszerűen vizsgálati módszerré degradálódott, egyes módszertani követelmények kánonává lett, akárcsak a polgári radikális Jászi Oszkárnál vagy Szabó Ervinnél vagy éppen a reformista szociáldemokratáknál. Míg azonban Szabó Ervin a történelmi materializmust legalább a társadalom vizsgálata tudományos módszerének tekintette, a reformisták pusztán egy többé-kevésbé használható szociológiai módszernek, egyik szociológiai iskolának.1

5

Ez a felfogás a Tanácsköztársaság idején a legpregnánsabban Zigány Társadalomtudományi ismeretek c. cikksorozatában nyilatkozik meg. Ebben a történelmi materializmus egy sorba kerül a Comte-féle pszichológiai, a Herbert Spencer-féle biológiai és a Bagehot—Gumplowitz— Ratzenhoffer-féle biológiai iskolával, még hozzá nem is eredeti mivoltában, hanem a Pikler-féle belátásos elmélettel megfejelve.1

6

Zigány véleményénél is súlyosabban nyom a " Molnár: i. m. 314-315. 1. 11

Marx Károly: A tőke I. köt. Második kiadás. Bpest, Szikra. 1949. 22. 1. " Fogarasi Béla: Konzervatív és progresszív idealizmus. Huszadik Század, 1918. XXXVII. köt. 193 — 206. 1. Vitája ui. 314-320, 376-384. 1. XXXVIII. köt. 92-95. 1. " Lukács György: A bolsevizmus mint erkölcsi probléma. Szabadgondolat 1918. (dec.) 230.1. Vö. Lukács György: Taktika és etika. Bpest, Közoktatásügyi Népbiztosság (a továbbiakban: KN) kiad. 1919. - Az egész kérdéskomplexumra von. ld. Bellér Béla: Tanácsköztársaság és erkölcs. Világosság, 1969. 8—9. sz. 519—526.1. 15

Molnár: i. m. 316. 1. "Zigány Zoltán: Társadalomtudományi ismeretek I-IV. Néptanítók Lapja (a továbbiakban: ЭТ» 1919. jún. 5., 10-11. 1., jún. 19., 9-11.1., jún. 26., 10-11.1., júl. 10., 8-9. 1.