Századok – 1969

Közlemények - Kardos József: Az Eckhart-vita és a szentkorona-tan 1104/V–VI

AZ ECKHART-VITA ÉS A SZENTKORONA-TAN" 503 Dolgozata bevezető részében kijelölte a jogtörténet helyét és szerepét. Az egész kötet céljához kíván hozzájárulni, mikor a népszellem, a nemzeti szellem jogot tápláló szerepét hangsúlyozza és kiemeli annak a törekvésnek a jogosultságát, mely több szellemtörténetet kíván a jogtörténetbe vinni. Ugyanakkor azonban kijelenti: „Nem kívánatos természetesen a jogtörtónelemben a szellemtörténeti elem túlzásbavitele".2

0

Ez azt mutatja, hogy elismeri ugyan az új törekvések szerepét, jelentőségét, de Hómanékkal szemben fenntartásainak is hangot ad. Erre mutat határozott állásfoglalása, pl. a jogtörténeti kutatás módszerét illetően, mikor egyértelműen a tényekhez ragaszkodó induktív eljárást jelenti ki megfelelőnek és célravezetőnek, ellentótben Hóman Bálinttal, aki — mint láttuk — az egyéni és szubjektív természetű intuíciót tartotta elsődlegesnek. Elítéli azokat, akik „jobban szeretik fantáziájukat szabadon engedni, mint az adatok tömegének feldolgozására adni magukat".21

Hangsúlyozza, hogy „az egyes korokat a maguk gondolatkörében, a maguk szemüvegén át" kell nézni, nem szabad idegen fogalmakat vinni a múltba.2

2

Elképzeléseit néhány, éppen csak vázolt példa segítségével kívánja illusztrálni. Ennek során körvonalazza, hogy hol és milyen módon tartja szükségesnek a jogtörténetben mutatkozó torzulások megszüntetését. Egyebek között foglalkozik a magyarországi öröklési jog alakulásával, szembeállítja a törvényeket ós az okleveleket, mint a jogi program ós a jogi élet hordozóit, vázolja a hűbérjogi felfogás hatását a magyar alkotmánytörténetben, tagadja a rendi korszakban tételezett modern értelemben vett közjogi egység meglétét, helyette az uralkodók és alattvalók viszonyának hűbéri eredetű szerződéses felfogását tartja elfogadhatónak. Támadja a magyar és az angol alkotmányfejlődés hasonlóságáról alkotott mitoszt, mely nézete szerint a dolgok lényegét nem ismerő nemzeti önhittségből táplálkozó fantázia szüleménye. Ezzel kapcsolatban kijelenti: ,,ha tudjuk, hogy az angol gazdasági viszonyok és az angol társadalmi fejlődés kialakulása lényegesen eltérő a magyartól, már eleve is feltehetjük, hogy a két nép jogi fejlődése nem lehet azonos."2

3

Szemléletmódját tekintve — mint látjuk — Eckhart Ferenc nem azonosult Hómanék elképzeléseivel. Fejtegetései közben azonban az előzőeknél még súlyosabb „eretnekséget" is elkövet akkor, amikor a magyar alkotmánytörténet analógiáját, gazdasági és társadalmi tényezők azonosságaira hivatkozva a lengyel és a cseh közjogi fejlődósben találja meg. Tetézi ezt azzal, hogy nézete szerint a „cseh rendi felfogás is eljutott a legfőbb állami hatalomnak a király személyétől elvonatkoztatott fogalmára és a „corona regni" Magyarországon és a cseheknél is egyidőben jelent meg, mint az államhatalom szimbóluma, az állam egész területének ezen szimbólum alatt való egyesülése."24

Végső soron a szentkorona-tan „szentélyének" megsértését jelentette ez, hiszen kótségbevonta a tan sajátosan és kizárólagosan magyar voltát, a magyar közjogi géniusz egyedülállóságát. Ráadásul mindezt éppen cseh párhuzam kimutatásával tette. Várható ezután a „történelmi Magyarország" harcos és hivatalos képviselőinek felháborodott visszautasítása. Nem is maradt ez el. Az Eckhart Ferenc ellen intézett heves támadások középpontjában a szentkoronatannal kapcsolatos nézetek álltak, annak ellenére, hogy kifejezetten és közvetlenül ez nem is képezte tárgyalt dolgozatának témáját. Eckhart egyik védekező válaszcikkében ezt világosan meg is fogalmazta: „A korona, mint az állam szuverenitás szimbólumának tanáról nem írtam, mert ez már kiesett tanulmányom keretéből."2

5

Ennek ellenére a vitázok továbbra is a szentkorona-tant és az ezzel kapcsolatos közjogi fejlődést tartották a vita lényegének. Pl. az egyik bíráló, Tomcsányi Móric elismerte ugyan, hogy Eckhart Ferenc dolgozata a szentkorona-tant külön nem tárgyalja, de sietve hozzátette; „a tanulmány alapmegállapításai élesen beleütköznek a szent korona egész koncepciójába".26 Hasonló értelemben nyilatkozott Molnár Kálmán is, aki szintén kijelentette, hogy Eckhart nagyon keveset írt közvetlenül a szentkorona-tanáról, de amit e kérdéssel szorosan kapcsolatban levő dolgokról mondott, az egyenlő a szentkorona-tan legteljesebb negligálásával.2

7

Ez pedig hatalmas vihart és felháborodást kavart Horthy-Magyarország hivatalos „nemzeti közvéleményében". tartott felfogástól, sőt bizonyos értelembe^Ppozítlv tendenciákat is tartalmaz. Ha elismerjük azt, hogy a Horthykorszak ideológiai, tudományos életét nem szabad egysíkúnak vennünk, hanem konkrétan, sokoldalúan, történeti társadalmi mozgásában kell vizsgálnunk, akkor a szándékok, a jelszavak mögé is kell néznünk, a különböző nézetek, a vélt és valóságos eredmények pontos helyét is ki kell jelölnünk. Horváth Pál idézett könyve e tekintetben — véleménvünk szerint — lényegesen gazdagabb, pontosabb képet nyújt, mint Sarlós Márton írása. "Eckhart: i. m. 273. I. 21

Uo. 279. 1. " Uo. 281. I. " Uo. 298. 1. " Uo. 303. 1. 55

Eckhart Ferenc: Vita a magyar történetírás új útjairól. Budapesti Hírlap, 1931. márc. 10. "Tomcsányi Móric: Űj magyar alkotmánytörténet. Magyar Jogi Szemle, 1931. jún. Klny. 3. 1. "Molnár Kálmán: Alkotmánytörténeti illúzió-e a magyar alkotmányfejlődés jellegzetes közjogi iránya? 1931. 27. 1.