Századok – 1969

Közlemények - Izsépi Edit: A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle történetéhez 1077/V–VI

A GAZDASÁGTÖKTÉNELMI SZEMI.E TÖRTÉNETÉHEZ 1101 területen, nemcsak kirándult a politikai történetírásból a gazdaságtörténet mezejére. Ilyet azonban Tagányin, Kovátson, Acsády és Takátson kívül keveset találunk. Tagányi és munkatársainak nagy része a pozitivista történeti iskolához tartozott. A pozitivisták Comte, Taine, Buckle a polgárság történetfelfogását foglalták rendszerbe. Szakítva a korábbi irányzattal, a történetírást meg akarták fosztani a dagályos stílustól, az irodalmi és érzelmi momentumoktól, attól a látásmódtól, mely a múltat csupán véletlen események tömegének tekinti. A történetírásban, a természettudományok módszereihez hasonlóan, gondos adatgyűjtés alapján, a fejlődés törvényszerűségeit akarták felismerni. Magyar követőik egy részénél azonban a pozitivisták fő erdeme, a nagyméretű adatgyűjtés öncéllá fajult, s megfeledkeztek az adatok feldolgozásáról, a nagyobb összefüggéseket nem vették észre, 171 Ez volt az egyik oka annak, hogy a Szemle írói Tagányi magas színvonalát nem tudták elérni, eredeti elképzeléseit nem voltak képesek teljes mórtékben valóra váltani. Utólag már nem lehet találgatni, hogyan fejlődött volna a folyóirat, ha ő tovább megmaradhat szerkesztőnek. Az értekezések egy része nem más, mint a levéltárakban talált oklevelek, akták szorgalmas összeszedése, egymásmellé tétele. Nélkülözik a szilárd tervszerűséget, igazi feldolgozást. A cikkírók adataiktól megbűvölve sokszor még a legfeltűnőbb összefüggéseket sem tárták fel, s értekezés helyett jóformán szintén csak adatközlést adtak. Bár egyetlen hasznuk még az ilyen jellegű cikkeknek is van: a későbbi kutatóknak így talán könnyebb felhasználni adataikat. Az „adatok és vegyesek" mindig levéltári publikációk, az Országos Levéltár, a bécsi levéltárak, rendi (Pannonhalma), városi (Kassa, Debrecen), vagy családi (Esterházy) levéltárak anyagából. Forrásértékük általában igen jelentős. Egyes köteteknél (1., 4—6„ 12.) e két rovat terjedelme felülmúlja az értekezéseket. Ennek több oka is lehetett. A munkatársak nagy része Tagányi országos levéltári kollégái ós más vidéki levéltárosok közül került ki. Takáts is bécsi levéltári kutatásai idején vált a Szemle legfőbb cikkírójává. így természetes, hogy midőn ezek a levéltárosok hivatali aktarendezéseik vagy történeti kutatásaik közben eddig még kiadatlan gazdaságtörténeti adatra bukkantak, ezt a felfedező örömével siettek lemásolni a Szemle számára. Legtöbben a talált új adatot környezetéből kiragadva, a további összefüggések után nem kutatva rögtön publikálták. Nem gondoltak arra, hogy egy ilyen fájáról hirtelen letört gally idegen földben nem gyökerezhet meg, csak elszáradhat. Jól megfigyelhető ez a módszer, vagy inkább módszertelenség Takáts Sándornál. Ha több összefüggő aktát talált, azokból tanulmányt írt, a szorosan hozzá nem illő, de szintén gazdaságtörténeti tárgyú részeket pedig mint adatokat közölte. Legtöbb cikkírónál hiányzott a megfelelő gazdasági érzék ós közgazdasági szakértelem, melyért az akkori egyoldalú történészkópzés felelős. A korábbi történósznemzedók több gazdasági érzékkel rendelkezett, mint ez a generáció. Régebben a történészek csaknem mind a jogi karról kerültek ki, ahol közigazgatási, nemzetgazdasági és statisztikai tanulmányokat is folytattak. Az újabbak, a bölcsészeti karon már nem tanultak közgazdaságtant, kevés érzékük volt így a gazdaságtörténet iránt.17

2 Az adatok e bőségének végül az is egyik oka lehetett, hogy a Szemle a cikkíróknak igen keveset tudott fizetni. Ezért azok egyéb elfoglaltságuk mellett csak másodrangú dolognak tarthatták a Szemlébe való írást. Mivel a szerzőket ívenként fizették, valószínűleg az értekezések íróinak sem fizettek több tiszteletdíjat, mint az adatok másolóinak, így ezzel sem voltak ösztönözve a fáradságosabb szellemi alkotómunkára. Sajnos a szerkesztőknek nem volt arra idejük, de a legkülönbözőbb korból és helyről előkerülő, legváltozatosabb témájú adatok miatt módjuk sem arra, hogy egy-egy szám adatait bármiféle rendszer szerint is rendezhessék. Később időrendi sorrendben adták ki az adatokat, a vegyeseket azonban a szerzők betűrendje szerint. Arról természetesen szó sem lehetett, hogy előre meghatározott terv szerint kutassanak, vagy legalább néhány számot így állítsanak össze. Ezért bár óriási mennyiségű és máig is hasznosítható adattömeget adott ki a Szemle, a mennyiség, a módszertelenség miatt, nincs arányban a minőséggel. Ugyanez tapasztalható a korabeli Történelmi Tárnál is. Ez lehet az egyik oka annak, hogy a kortársaknál elmaradt a Szemle megérdemelt sikere. Még Acsády sem dolgozta fel a folyó-1,1

Vö. Vdrkonyi Ágnes: Buckle és a magyar polgári történetírás. Századok, 1963. 610 1., Wellmann: id. tan. 308. I. Acsády. Közgazdasági és Közigazgatási Szemle, 1893. 24. 1.