Századok – 1969

Közlemények - Izsépi Edit: A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle történetéhez 1077/V–VI

1082 IZSÉI'Y EDIT Tanácsadásai közben érdekes megjegyzései születtek: „Tudod barátom, egy folyó­irat cikkei olyanok, mint, a trágya, néha igen utálatos szagúak az olvasóknak, akkor mikor megjelentek, de 5—10—20 év múlva a trágyából humusz lesz és akkor már azoknak a . . . cikkeknek igen jó hasznát lehet venni."37 Eredeti ötlet volt egy gazdaságtörténeti folyóirat cikkeit trágyához hasonlítani, s jóslata bevált, a Szemle cikkei, mint a jó humusz, nem húsz, de hatvan év múlva is megtermékenyíthetik a gazdaságtörténetet. Míg társait ennyire támogatta, maga semmiféle hasonló segítséget nem fogadott el, s a mások által felkutatott anyagot nem volt hajlandó a maga neve alatt kiadni.38 A folyóirat érdekeit annyira szem előtt tartotta, hogy meggátolta olyan sorok megjelenését, melyek a folyóirat egyik főúri támogatójában esetleg sértődést válthattak volna ki: „A kamara visszaéléseiről szóló értekezésednek . . . bocsásd meg, de a Dessewffy­fóle részt nem tehetem közzé, mert . . .a Szemle tisztán az OMGE kegyelmére van utalva, melynek Deesewffy Aurél gróf az elnöke. A Szemle deficzitben van, a deficzitet az OMGE-nak kell fizetni, segély iránti kérésünket mind a pénzügyi, mind a kereskedelmi .minisz­ter visszautasította. Lehetetlen tehát most a Dessewffyeket ütni, mert a Szemle megbukik, mihelyt az OMGE megvonja tőle a segélyt."3 9 Ma már túlzottnak látszik ez az óvatosság, hiszen a Szemle nem volt napilap, s nem az élő Dessewffyek visszaélései kerültek volna napfényre, hanem a rég elporladtaké, a korabeli viszonyok közt azonban valóban nem lehetett magukra vonni a gróf haragját. A pénzügyi gondok egyébként is sok keserű órát okoztak Tagányinak, ezekre később visszatérünk. A cikkírókat tehát nem pénzzel és prémiummal ösztökélte, hanem baráti tanácsai­val és köszönetével. Leghívebb munkatársának írta: „Sok, sok köszönet érte ! Mert hiszen micsoda nyomorult anyagi jutalom érte a tiszteletdíj !"4 0 Maga sem anyagi előnyök miatt szerkesztette a Szemlét. Azoknak a sorába tar­tozott, kik valóban életcéljuknak tekintették a múlt feltárásának fáradságos és áldozatos munkáját. A legmodernebb tudományos eszközök és elméletek birtokában lázas érdek­lődéssel kutatta fel a régi okleveleket, aktákat s igyekezett azokat közkinccsé tenni. Később, midőn nagy betegségében utódot keresett, kissé keserűen jegyezte meg: „A jövedelemért sem érdemes nagyon gyötörni magát. Én kaptam minden nyomtatott ív után 10 frt-ot szerkesztési revízió címén, de 30 ívnél többet nem volt szabad adni egy évben, az az 1—1 füzetnél 3—3 ívet. Én persze nem bírván a korrektúrát is, a 10 frt­nak a felét Horváth Sanyinak adtam korrigálásért. 160 frt volt tehát a jövedelmem a Szemléből ! amelynek idegbajomat köszönhetem most !"41 160 frt-nak más volt a vásárlóértéke, mint manapság, azonban egy esztendei sokoldalú szerkesztői munka egyáltalán nem volt ezzel megfizetve. Már 1899 végén is csak úgy vállalta el a folyóirat további szerkesztését, ha Takáts ezután is lankadatlanul segíti értekezéseivel és vegyeseivel. „Mert nélküled lehetetlen. Hiszen rajtad kívül egyetlen emberem sincs, akire föltétlenül számíthatnék, a többi mind csak véletlenségből jön ós csak lóggós ( !) s közte nem egy, akinek támogatásától inkább fázom, mert rengeteg vesződségem van véle."42 Hogyan állhatott a Gazdaságtörtónelmi Szemle költségvetése Î 1 ív nyomása 35 frt-ba került s a Pátria nyomdában készült. A szerzői tiszteletdíj44 íven­ként 28 frt 45 krajcár. se „De már azzal nem értek veled egyet, hogy ezekről a monopoliuniokról a magam neve alatt írjak czikket s hogy te vegyeseidet is csak nekem s nem a Szemlének kílldöd ... ez a felfogás homlokegyenest ellenkezik az enyém­mel, mert én másnak munkáját (akár öt sor, akár öt ív) szentségnek tartom, amit semmi szín alatt és semmi féle alakban el nem fogok tulajdonítani. Te megküldöd a monopolíumokat külön-külön czédulán, én összerakom, írok eléje 10 — 15 sort és kész a czikk a te neved alatt." Tagányi—Takátsnak 1899. máj. 13. TJo. " Ugyanabban a levélben. 40 Tagányi —Takátsnak dátum nélkül. 1899. Uo. 41 Uő. - Takátsnak dátum nélkül. 1900 elején. Uo. 4í Uő. - Takátsnak, 1899. dec. 18. Uo. 4' Uo. Fol. Hung. 1547. Hivatalosan 1892-ben tértek át a koronára, de még évekig forintban számoltak, frt = 2 korona. 44 „A tiszteletdíj azonos a Századokéval." Tagányi — Ortvayhoz, dátum nélkül. 1897. OSzK. Kézirattár. Leveles tár. 1897-ben kiadások; nyomda szerzői tiszteletdíjak szerkesztési revízió hordár 1192 frt 07 967 frt 53 340 frt 62 12 frt 50 10 füzet összesen 2.512 frt 724 3 "Uo.

Next

/
Thumbnails
Contents