Századok – 1969

Közlemények - Rottler Ferenc: Fraknói Vilmos történetírói pályakezdése (1861–1871) 1046/V–VI

FRAKNÓI VII.MOS TÖRTÉNETÍRÓI PÁLYAKEZDÉSE 1061 A röpiratnak — vagy, ha úgy tetszik — Fraknóiék „kitörési" szándékának, mindenekelőtt lapindítási tervüknek nem támadt kellő visszhangja. A felső egyházi vezetés hallgatásba burkolódzott. Azok pedig, akik az elveikkel egyetértettek volna, fiatalok vagy stallum nélküliek voltak. Nagyszombati kitérő Fraknói Vilmos 1864 nyarán befejezte egyetemi tanulmányait.10 9 Néhány nappal később pedig Ipolyinak jelenti, hogy „ma végeztem be philosophiai cursusomat. Le­tettem a második szigorlatomat, nagyobb szerencsével mint sikerrel. Vasárnap promoveál­tatom. Mi történik velem azután, a Jóisten tudja. Hétfőn megyek Herceg atyánk110 lábaihoz letenni a babért."11 1 Tanulmányai befejezésének azonban csak részben örült, mert a doktori diploma átvételével egyidőben fel kellett adnia eddigi életmódját. A pesti lakás, az állandó fővárosi tartózkodás helyett vidéki kinevezésre számíthatott, ami nem is késett sokáig, mert a nyarat ugyan még külföldön tölthette, de szeptemberre már meg­kapta a tanári kinevezését a nagyszombati érseki gimnáziumba.11 2 Fraknói Vilmos úgy érezte, hogy ezzel a kinevezéssel biztatóan induló történetírói pályája törést szenve­dett.11 3 Aggodalmai jogosak voltak, ezt,1865 elején kelt levelei is bizonyították. A fiatal paptanár mást várt Nagyszombatban. Érzéketlen, hideg potentátoknak írja le feletteseit ős kollegáit, akik csekély érdeklődésüket a politikára, és a stallumok megszerzésére irá­nyítják, a tudománnyal pedig nem törődnek.11 4 IpolyT ihoz intézett levelei hangulata később sem változik, márciusban így ír nagyszombati életéről: „ . . . ő Herceg atyánk115 kegyelméből itt tespedek Nagyszombat városában. Tanítva Históriát, Philosophiát, Latin nyelvet hetenként 13 órával. Ezen két sor összefoglalja nagyszombati életem összes momentumait' '.11 6 A történelemmel azonban nem hagyott fel. Egyrészt megtalálta azokat a nagy­szombati társakat, akikkel tudományos kérdésektől vitatkozhatott, illetőleg saját kuta­tásairól beszámolhatott. A gimnáziumban tanított pl. Pór Antal, akivel ugyan baráti viszonyban sohasem volt, de aki nagyszombati tartózkodása alatt kétségtelenül Fraknói szorosabb környezetéhez tartozott.11 7 Levelezése tanúsága szerint különösen jó kap­csolatba került Szontágh Dániellel, akit gyakran felkeresett és aki áradozva írt róla. „Franki tanár becses egy személyiség a helybeli főtanodénál — írja Ráth Károlynak —. Reám is igen kellemesen hat. О az egyetlen akit meglátogatni szoktam, s akinek viszont­látogatásai engemet is — az öreget — felvillanyozni képesek, — bárcsak hosszabb ideig tarthatna szívélyes viszonyunk . . . "118 Kapcsolatuk a tudományos munkásságra is kiterjedt, ezt bizonyítja Szontághnak a Győri Történelmi és Régészeti Füzetekbe szánt cikkének Fraknói tanácsaira történt átdolgozása.11 9 Másrészt elkezdte Fraknói az anyag­gyűjtést Pázmányhoz, amire nagyszombati tartózkodása kiválóan alkalmas volt.12 0 169 „Csak néhány nap választ el második szigoromtól" — írja Ráthnak. Fraknói—Ráth Károly, Pest, 18 júl. 6. MTA К К Ráth К. Lev. 1. к. 1.0 ftcitovszky János esztergomi érsek, bíboros hercegprímásról ír itt. 1.1 Fraknói — Ipolyi, Pest, 1864. júíl. 15. OSzKK Levelestár. Fraknói Vilmos esztergom-egyházinegyei növendék­pap volt, ezért kellett az esztergomi érseknél jelentkeznie. 112 Nagyszombatban visszatért középiskolái egyik színhelyére. Külföldi útjai: Bajorország, Rajna melléke. Franciaország és Belgium. Ez volt az első külföldi adatgyűjtő útja. — Fraknói —Ipolyi, Pest, 1864. júl. 15. OSzKK Levelestár, Ipolyi gratulációja doktori szigorlatához és külföldi útjához: Ipolyi —Fraknói, Eger, 1864. júl. 28. OSzKK Levelestár. 113 „Valóban nem szívesen hagytam el Pestet; mert históriai tanulmányaimat itt oly mérvben mint ott, bizony nem fogom folytathatni - írja Ráth Károlynak —. Egyébiránt nem árt kissé beavatni magam a praktikus életbe is, S végre legyen meg Isten akarata." Nem túl biztató gondolatok ezek a jövendő életpálya elé. Fraknói —Ráth Károly. Nagyszombat. 1864. okt, 5. MTAKK Ráth K. levelezése I. k. 111 „A tudomány most kétszeresen nulla. Valóban a mai nap még azon paradoxon is megállhat, hogy a semmi is megfogyhat. A megürült püspökségek betöltése s hasonló dolgok mellett elenyészik a tudomány és művelődés érté­ke." Fraknói — Ipolyi (Nagyszombat — R. F.), 1865. január 20. OSzKK Levelestár. 1,5 Scitovszky János esztergomi érsek. Fraknói -Ipolyi, Nagyszombat, 1865. márc. 15. OSzKK Levelestár. m Pór Antal (1834 -1911) idősebb volt Fraknóinál és a teológia elvégzése után 1857-ben került a nagyszombati érseki főgimnáziumba, ahol 1871-ig tanított. Életére és irodalmi munkásságára ld. Zelliger: i. m. 404 — 407. 1. Fraknói és Pór nagyszombati kapcsolatára: Fraknói—Ipolyi, Nagyszombat, 1865. márc. 15. OSzKK Levelestár. "s Szontágh Dániel -Ráth Károly, Nagyszombat, 1865. febr. 18. OSzKK Levelestár. Levelében tiltakozik Szontágh, hogy Czobor Erzsébetről szóló cikkét a Győri Történelmi és Régészeti Füze­tekben leközöljék. Indoka: a lap patrónusa a győri püspök (ti. Simor János -R. F.), és ő olyan lapban nem ír, amelyet ..a katholikus vallás szelleme lengi át és igazgatja". Fentebb idézett 1865. felír. 18-i levelében viszont már ezt írja: „Czobor Erzsébet cikkemből mindazon helyeket, melyek merő valósága az ellenfél szemeit sérthette volna, kihagytam. Sőt még azután is az egész czikket Franki tanárral közölvén ennek kedvéért. , . minden élesb passzusnak vélt kifeje­zéseket kihagyogattam .. . Most már közölheti aGyőri Füzetek". Szontágh Dániel — Ráth Károly, Nagyszombat, 1864. nov. 5. OSzKK Levelestár. Fraknói-Ipolyi, Nagyszombat, 1865. márc. 15. OSzKK I.evelestár.

Next

/
Thumbnails
Contents