Századok – 1969

Tanulmányok - Elekes Lajos: Az amerikai analitikusok és a történelmi relativizmus relativista bírálata 1024/V–VI

1038 ELEKES I. A JOS A holism—individualism vita azt mutatta meg, hogy az angolszász tudományosságban, így a történelemről formált filozófiai nézetek körében — jórészt a neopozitivizmus hatására — helyet kaptak olyan vélekedések, amelyek szerint különös gondot kell fordítani a tömegjelenségek kutatására. Ilyen kutatások eredményeképpen juthatunk olyan megállapításokra, amelyek ugyan nem érnek fel a szorosan vett törvényszerűség bizonyosságával, de több-kevesebb valószínűséggel bírnak az összefüggések, egyebek közt a tendenciák feltárása tekintetében is. Ezzel szemben visszahatásként és részben a korábbi individualisztikus történelemfelfogáshoz való visszakanyarod ásként értelmezhető az a felfogás, amely a törvényszerűség látszatát keltő valószínűséget, annak kutatását is elutasítja vagy megkérdőjelezi és álláspontjának igazolására az egyéni-egyedi aktivitás elsődlegességét, annak és eredőinek kiszámíthatatlanságát hangsúlyozva, tendenciákra vonatkozó megállapítások lehetőségét még az előbbinél is szűkebb körben vagy egyáltalán nem engedi meg. Az analitikus történetfilozófia, noha kétségkívül neopozitivista logikai-metodológiai indításokból nőtt ki, fejlődése során egyre erőteljesebben hangoztatta az utóbbi csoporthoz tartozó nézeteket és ezzel részben vagy egészben feladta a neopozitivizmusnak a tudományok egysége, a bizonyítás egységes alapkövetelményei tekintetében eredetileg elfoglalt álláspontját is. Nyomatékosan hangsúlyozta nem csupán az egyén szerepét, a történések egyedi vonásait és a folyamatnak ebből következően törvényszerűséget nélkülöző jellegét, hanem megismerésének részint ezekből következő, részint a megismerő szubjektív korlátozottságával összefüggő speciális nehézségeit. Kifejlett formájában az analitikus történetfilozófia változatlanul — talán elődeinél is élesebben és meggyőzőbben — bírálta a relativizmus különféle képviselőinek logikai és ismeretelméleti balfogásait; ugyanakkor maga hívta fel a figyelmet egy sor olyan kritikai szempontra, amelyek elfogadása megint csak a relativizmus (csak éppen más formái) felerősödését eredményezhetné. Alapállásukat tekintve, az analitikusok nagy nyomatékkal hangsúlyozzák a történelemben az egyén szerepét, az egyéni cselekvésben a sokirányú választások lehetőségét, ezek egyes és összesített eredményének kiszámíthatatlanságát. Amennyiben engedményeket tesznek a „holism" felfogásának, azt emelik ki, hogy a nagyobb egységek, egészek mozgása is egyéni cselekvések összegeződéseként jön létre, következőleg az imént említett bizonytalansági tényező annak vizsgálatában is érvényesül, s ezen a statisztikai valószínűség keveset segít. Míg a neopozitivista irányzatok egyes régebbi képviselői, így Hempel és Nagel alkalmilag elismerték, hogy a történelemben nagy összefüggések mutathatók ki, amelyek jövőbe mutató tendenciának tekinthetők (csak azt nem ismerték el, hogy ezeket „törvény" értelmében lehetne felfogni vagy meghatározni), az analitikusok egyre kétkedőbb álláspontot foglaltak el ilyenek léte és megismerhetősége kérdésében. A covering law és a valószínűség átfogó kategóriái helyett vagy azokkal szemben gyakran említették a cselekvés sajátos logikáját, a szituációk — és ezek változatos, gyakorlatilag áttekinthetetlen sokasága — kiemelkedő jelentőségét, a személyes motiváltságot. E téren az amerikai pszichológia eredményeire támaszkodtak és nem egy vonatkozásban olyan mozzanatokat emeltek ki, amelyek nem döntőek ugyan a történelmi folyamatok összességében, de figyelmen kívül hagyásuk megnehezíti vagy éppenséggel lehetetlenné teszi azok életteli, valós ábrázolását. Ügy azonban, amint az analitikusok fejtegetésében felmerülnek, nem az összefüggések teljesebb megvilágítását, hanem azok lényegének, alapvonásai-