Századok – 1969

Tanulmányok - Elekes Lajos: Az amerikai analitikusok és a történelmi relativizmus relativista bírálata 1024/V–VI

AZ AMERIKAI ANALITIKUSOK 1035 ges megkülönböztetést a különböző tudományterületek közt — annál erőteljesebben hangsúlyozták, hogy a megismerés illetőleg a bizonyítás alapkövetelményei nem mindenütt érvényesíthetők egyformán. így mintegy értéksorrendet állapítottak meg a tudományok közt a megismerés illetőleg a bizonyítás egzaktságának mértéke szerint. A tudományosság fokának ilyen szemléleten alapuló megállapításakor természetszerűen hátrányos megítélésben részesültek mindazok a tudományok, amelyek gyakorlatában nem érvényesültek, vagy nem látszottak érvényesíthetőnek sem a logikai levezetés, sem a kísérleti bizonyítás követelményei. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy — szemben a szkepticizmus európai és amerikai képviselőivel — a neopozitivisták ezektől a tudományoktól sem tagadták meg a tudomány rangját. Csak eredményeik tudományos megbízhatóságát minősítették korlátozottnak, ennyiben tehát mintegy alacsonyabb rangúnak. A történelem, amelyben sem a logikai levezetés, sem a kísérleti bizonyítás útja nem járható, ebben a rangsorolásban meglehetősen kedvezőtlen helyzetbe került. A neopozitivista történetfelfogás, történelmi metodológia legismertebb, legáltalánosabban elterjedt formája az ún. Popper—Hempel séma. Ennek lényege — többszöri alakváltozásait és kisebb-nagyobb módosulásait nem számítva — az „átfogó törvény" (covering law) neopozitivista követelményéhez kapcsolódik: azt a megállapítást minősíti tudományosan teljes értékűnek, amely valamely alaptörvényből logikailag levezethető. Ilyen lehetőség hiányában a megismerés illetőleg a bizonyítás fő eszközét a statisztikai valószínűségben, annak fokában látja, ami a megfigyelések számának és pontosságának függvénye. Minthogy a történelemben az ilyen megfigyelések lehetősége is korlátozott, a megállapítások valóságtartalma, a következtetések valószínűségi értéke nem magas. De nem is hiányzik teljesen, még kevésbé mondható elvi általánosságban, hogy egyáltalán nem volna elérhető. Az elmélet hívei ezen az alapon bírálják a prezentisták, pragmatisták történelmitörténettudományi __ relativizmusát valamint a tudományos szkepticizmus minden válfaját. Állásfoglalásuk ennyiben kétségkívül pozitív jelenségnek tekinthető a relativisták ismeretelméleti pesszimizmusához és ezzel összefüggő szubjektivizmusához képest. De felettébb viszonylagosan és ellentmondásosan. Egyrészt azért, mert a történelmi megállapítások valóságtartalmát illetően is csak a valószínűség több-kevesebb mértékét ismeri el (azt is csupán a statisztikai módszerekkel általánosítható megfigyelések szintjén) ; másrészt azért, mert a történelmi megfigyelések alapján eleve kirekeszti mindenfajta történelmi törvényszerűség megállapításának lehetőségét, elutasítja a szükségszerűség fogalmát illetőleg történettudományi alkalmazásának lehetőségét, Popper-féle változatában különös hangsúly van a marxi—lenini történetfelfogás törvényfogalmának „használhatatlanságán". Vagyis a neopozitivista történelemelmélet, miközben fellép a relativizmus különféle változataival szemben, éppoly — vagy még nagyobb — határozottsággal lép fel a marxi—lenini törvényfogalom használata ellen. Elismeri a történelem tudományos tanulmányozásának lehetőségeit és az innen kapott ismeretek tudományos értékét, de felettébb korlátozottan, a statisztikai valószínűség keretei közt és többnyire azoknak is alacsony fokán.7 7 A relativizmus neopozitivista kritikájára, annak jellegére vö. Lederer: i. m. 42. s. köv. 1. — Különböző neopozitivista nézeteket ismertet (és másokkal szembesít) P. Gardiner: Theories of History. Gleneoe, Illinois. 1959; vö. Meyerhoff: i. т.; továbbá (az analitikus történetfilozófia álláspontjáról) W. H. Dray : Philosophical Analysis and His-7*