Századok – 1969

Tanulmányok - Elekes Lajos: Az amerikai analitikusok és a történelmi relativizmus relativista bírálata 1024/V–VI

AZ AMERIKAI ANALITIKUSOK . 1025 tette ki a forráskutatás és a forráskritika, az ezt elősegítő tudományágak specializált módszertanát, ugyanakkor aprólékosan adatszerű monografikus feldolgozások nagy tömegét hozta létre, ám elvileg elutasította az átfogó általánosítás igényét, kivált annak olyan formáját, amely haladást látott a történelmi folyamatokban, haladásként fogta fel az egymást váltó korokat és az ezekben megfigyelhető lényegi változásokat. A historizmus, amelynek fő irányát F. Meinecke nyomán L. Ranke — a német politikai történetírás nagyhatású vezető egyénisége — nevéhez szokás kapcsolni, azt tartotta, hogy „minden kor egyenlő Isten előtt", amivel eleve útját vágta a különböző korok egybevetésének és a változások haladásszerű értelmezésének. Ugyanakkor vallotta, hogy az adatok — a források — maguktól beszélnek, csak éppen szövegüket kell gondosan tanulmányozni. Ez a vélekedés nem akadályozta az irányzat fő képviselőit abban, hogy a forrásadatokat, a látszólag teljes tárgyilagosságra törekvő feltárás mellett, olyan csoportosításban mutassák be, amely a leginkább megfelelt saját eszmei-politikai alapállásuknak, lényegében a német politikai és szellemi hegemónia csírázó gondolatvilágának. A pozitivizmus, amely francia nyelvterületen bontakozott ki és onnan terjedt el más országokban (mindenesetre számottevően széleskörű kisugárzó hatással) más filozófiai pozícióból indult ki. Elvileg nem vonta kétségbe sem a haladás eszméjét, sem a történelmi-társadalmi folyamatok törvényszerűségéről formált vélekedéseket. Ellenkezőleg: kiemelkedő képviselői a maguk módján mindezeket nyomatékosan hangsúlyozták. Csakhogy az összefüggéseket vagy mechanikusan, vagy élettani párhuzamok alapján képzelték el, feltárásukat pedig nagyarányú anyaggyűjtés függvényének tartották. A biztonságos, szakszerű alapozásnak ez az önmagában tiszteletreméltó igénye a pozitivizmushoz kapcsolódó történetírói iskolák legtöbbjénél igen számottevő tárgyi, anyagismereti és részben metodikai eredményeket hozott. Utóbb azonban többnyire egyfajta lapos empirizmusba, adatközlő faktografikus gyűjtögetésbe torkollt és ezen a szinten meg is rekedt, a gyakorlatban elfordulván az elméleti általánosításnak vagy éppen törvényszerű összefüggések felkutatásának eredetileg hangoztatott igényétől. A pozitivizmus és a hozzá kapcsolható kutatói irányzatok a továbbiakban nem alakítottak ki olyan nézeteket, amelyek a mondottakon túl számottevően befolyásolták volna akár a történelmi folyamat jellegéről, akár megismerésének lehetőségeiről és korlátairól kialakított elképzeléseket. De kialakított egy olyan írói-kutatói gyakorlatot, amely igen sok országban és igen széles körben elterjedvén, a specializált szakkutatás sok területén nagyon jelentős adatanyagot halmozott fel, amelyet az általánosításra igyekvő irányzatok is hasznosíthatnak. Alváltozatainak, elágazásainak utóélete, mondhatni mintegy másodvirágzása — ebben a kutatói gyakorlatra vonatkoztatott faktografikus, angolszász nyelvterületen olykor naturalistának minősített értelmezésben — napjainkig tart. Olykor nem csupán adatbázist, hanem egyfajta metodikai útmutatást is nyújt (legalábbis az alapos, tényszerű tárgyi feldolgozás követelményének nyomatékos hangsúlyozásával) egyes napjainkban más alapokon kibontakozó kutatási irányzatoknak is. Megítélésünk szerint ilyenféle metodikai érintkezés, hatás figyelhető meg a francia, belga, angol gazdaság-, társadalom- és művelődéstörténeti kutatás nem egy kiemelkedő szerepet játszó korunkbeli irányzatánál, például a szintézis francia iskolájánál, amelynek elvi alapozásában egyébként már nem sok köze lehet a pozitivizmushoz vagy annak szoros értelemben vett utóhajtásaihoz.