Századok – 1968

Tanulmányok - Sarlós Béla: A kiegyezés magyarországi jogpolitikája. 965

A KIEGYEZÉS MAGYARORSZÁGI JOGI'OLITIKÄJA 977 A későbbiekben a kiegyezés jogpolitikájának negatív oldalát szemlélve, visszatérünk még Kossuthnak a váci választókhoz írott levelére, amely a „hevesi ügv"-et kiváltotta, a levél miatt Böszörményi László ellen indított sajtóperre — itt Deák beszédének azt a részét emeltük ki, amely az 1867:XII. tc.-t olyan törvényes, alkotmányos alapnak tekintette, amely lehetőséget teremt a kiegyezés továbbfejlesztésére. Nem Deákon múlott, hogy a magyar uralkodó osztály ezt a lehetőséget kihasználni nem tudta. Feltétlenül el kell azonban ismernünk Deák politikai zsenialitását, amely jogilag a lehető legeredményesebben zárta el az utat a centralizáció felé, amely a dualizmus államrendszerét a legteljesebb garanciák beiktatásával az osztrák részről várható esetleges támadások ellen hatályosan biztosítani tudta, az osztrák—magyar kapcsolatok terén maximális törvényességet tudott elérni. A politikailag elfogadott kiegyezést a magyar érdekek szempontjából az 1867: XII. tc. felépítésénél, szerkezeténél s nem utolsó sorban szövegezésénél jobban, tökéletesebben nem lehetett volna jogi formába önteni. 5. Az 1867 : XII. tc. kodifikációs értékeitől teljesen eltérő, lényegében negatív képet kapunk a magyar belügynek számító kérdések jogi rendezésének áttekintéséből, az 1848-i tövények szükségessé vált módosításának megvizsgálásából. A kiegyezés után kizárólagosan magyar belügynek tekintendő témákat azonban nem lehet mereven elkülöníteni az 1867 : XII. tc.-vel közös, illetve közös érdekűnek nyilvánított viszonyoktól. Hiszen a katonai törvényhozás és igazgatás, ami 1848-ban kizárólag magyar ügynek számított, most közössé vált, közössé vált az 1848-ban rendezetlenül maradt külügy, s természetesen közössé váltak e két ügycsoport ellátásához szükséges pénzügyek. Ezért éppen fordított kodifikációs helyzet állott elő, mint 1848-ban. Akkor megkönnyítette a jogszabályalkotást, hogy 1848 előtt nem léteztek olyan közös kormányzati vagy törvényhozó szervek, melyek ügykörét szét lehetett volna választani, 1867-ben megnehezítette a kodifikációt, hogy létre kellett hozni e közös szerveket, tehát az 1867 : XII. tc.-ben rögzített megoldással összhangba kellett volna hozni a honvédelmi miniszter és a király személye körüli miniszter ügykörét, még pedig a már ismertetett jogpolitikai elveknek megfelelően úgy, hogy ennek a törvényi összhangnak a megteremtése minél kisebb mértékben juttassa kifejezésre az 1848-tól történt eltéréseket. Nehezítette továbbá a kodifikáció elvégzését az a körülmény, hogy a véderőről, a honvédségről és a népfölkelésről szóló törvények meghozatala csak 1868-ban történt meg. Megkönnyítette viszont a jogszabályalkotás munkáját a lex posterior derogat priori elve, ami bizonyos mértékig lehetővé tette, hogy a korábbi, tehát az 1848-i törvények formális megváltoztatása elmaradjon, hisz a későbbi, az 1848-i rendelkezésekkel ellentétes törvény lerontja az előbbiek hatályát. Ennek az elvnek az alkalmazása azonban nem oldhatott meg mindent, ez csak egyes törvények hatályon kívül helyezésének mellőzését tette lehetővé, de a törvényi összhang megteremtését nem segítette elő ; nem jelenthetett továbbá megoldást a királyi jogkör 1848-cal szemben történt kiterjesztésének és a kiegyezés antidemokratikus jellegének jogszabályi rögzítésénél, ami az 1848-i törvények egyes rendelkezéseinek kifejezett megváltoztatását tette volna