Századok – 1968

Tanulmányok - Hartwell; R. M.: A gazdaságtörténet Nagy-Britanniában. 79

84 E. M. HARTWELL írásra gyakran úgy tekintettek, mint ami nem is tanulságos és nem is művészi, pedig a XIX. században úgy vélekedtek, hogy mindkét tulajdonság jellemző reá. Hosszú időn át a történész úgy tekintett tárgyára, mint ami egyaránt élvezetes és hasznos; úgy vélték, hogy a történelmi vizsgálódás a társadalmi fejlődésre általánosan alkalmazható tanulságokat hoz. Azt ugyan nem látták tisztán, hogy a történész milyen mechanizmus segítségével nyeri az általános tanúiságokat; de bíztak abban, hogy a történelem valahogyan elősegíti a jelen megértését. A történelmet alkalmas nevelési eszköznek tekintették mind a gyakorlati emberek, üzletemberek, mind a politikusok számára. Innen ered az olyan kifejezések.általános használata, mint ,,a történelem bizonyítja . . .", „a történelem ítélete . . .", „a történelem arra tanít . . ."; innen ered, hogy igen sok pályára a klasszikus és a modern történelem tanítása jelentette a felkészítést. A történelem a múltbeli tapasztalatot jelentette, és úgy vélték, hogy a történelemtől olyan leckéket lehet venni, amelyek hasznára válnak a jelen ügyekkel foglalkozó embereknek. .• . A továbbiakban azonban éles visszahatást kezdett kiváltani az a vállalkozás, hogy a történelem adataiból következtetéseket lehet levonni. Sokan kiábrándultak a „tudományos történetírás" eszméjéből, bár nem ment mindenki olyan messze, mint később Kari Popper, aki azt hangoztatta, hogy „el kell vetnünk a teoretikus történetírás lehetőségét. Nem létezik olyan tudományos vagy bármiféle nacionális módszer, amely az emberi történelem lefolyása megjósolásához vezethetne." A XX. század kezdete óta másrészt előrehaladt a társadalomtudományok fejlődése, ami együttjárt olyan vizsgálati technikák és a hipotézisek ellenőrzésére szolgáló módszerek kialakulásával, amelyek sokkal hatékonyabbak voltak, mint amilyenekkel a történészek valaha is rendelkeztek. Ezek az új diszciplínák a történelmet nemcsak hagyományos témái jelentős részétől fosztották meg, de egyben súlyos kérdéseket is vetettek fel a történészi módszer adekvát voltával kapcsolatban. Mindez a történetírást olyan színben tüntette fel, mint amely amatőr jellegű, leíró, nélkülözi az analízishez alkalmas eszközöket. A történetírás számára szinte csak az a szerep maradt, hogy szórakoztasson, hogy a regény alternatívája legyen. így azután a társadalomtudományok és különösen a közgazdaságtan fejlődése mentette meg a történelmet attól, hogy a szórakoztató-ipar részévé váljék; így nyert új fontosságot, új életet mint komoly tudományág. Innen ered a gazdaságtörténet vonzóereje és fontossága. IV. Ha a gazdaságtörténet tárgyköre általában is magára vonta a figyelmet, melyek azok a témák, amelyek különleges érdeklődést váltottak ki? Járatlanságom és a korlátozott terjedelem nem teszi számomra lehetővé, hogy az ipari forradalom előtti időszakról hiteles beszámolót adjak. Ezért a most következő részben főként a modern brit gazdaságtörténetről fogok beszélni, mondjuk 1750-től. De a korábbi időszakok egyes nagy vitái benyúlnak a mába és még a modern történészt is feltüzelik: így pl. M. Postán elmélete, miszerint a XIV. század gazdaságtörténetét egy klasszikus malthusiánus válság uralta, valamint R. H. Tawney nézete, hogy a Civil War eredetét az „emelkedő dzsentri" és a ,,hanyatló arisztokrácia" összeütközésében találhatjuk meg (e vita talán az angol történelmi tehetség eddigi legnagyobb gyűjtőmedencéje lett, olyan neveket tömörítve, mint Christopher Hill, L. Stene, H. R. Trevor-Roper, J. P. v