Századok – 1968

Történeti irodalom - Lukács Lajos: Garibaldi e l’emigrazione ungherese 1860–1862 (Ism. Koltay-Kastner Jenő) 704

704 [TÖRTÉNETI IRODALOM Iában helyesnek véli a VI. kongresszuson kiadott „osztály-osztály ellen" jelszót. E téren ma már általában kritikai észrevételeket szokás tenni. A párttörténet egy helyütt élesen elítél szindikalista vezetőt, akiről viszont az olvasó nem tud meg többet, s nem válik világossá az sem, hogy a szindikalizmus mennyiben jelentkezett tényleges erőként a finn munkásmozgalomban, s melyek voltak pozitív és negatív jellemvonásai Finnországban. Több helyütt szó esik a háború—béke kérdéséről, s ennek ellentétes szociáldemokrata megválaszolásáról. Nem világos azonban, hogy az adott alkalmakkor a párton belül mikor milyen súlya volt egyik vagy másik véleménynek. Végül néhány szót a jegyzetapparátusról. A Kossuth Könyvkiadó elismerést érdemel, amiért a magyar olvasóközönség előtt ismeretlen neveket, fogalmakat, pártokat jegyzetelte, s ezek általában valóban nagy segítséget is nyújtanak. Néhol azonban úgy érezzük, hogy ezek túl tömörek. Egy-egy jegyzettel pedig tanácstalanok vagyunk, hiszen a suomater párt, vagy a Nemzeti Koncentráció Pártja esetében megtudjuk, hogy a burzsoáziától és a nagybirtokosoktól az értelmiségig, illetőleg kispolgárságig akadtak támogatói — ez azonban nagyon széles s nagyon bizonytalan jellemzés, amely feltehetően több pártra is állhat, anélkül, hogy megtudnánk, melyik volt az igazán jellemző színárnyalat. Kritikai észrevételeink azonban nem homályosíthatják el az érdemi részt: a magyar olvasók egy eddigelé fehér foltot térképezhetnek fel, megismerhetik a finn munkásmozgalom modern történetét. JEMNITZ JÁNOS LUKÁCS LAJOS: GARIBALDI E L'EMIGRAZIONE UNGHERESE 1860-1862 (Collezione storioa del Risorgimento e dcll'Unità dell'Italia. serie IV. Modena 1965. 204 1.) GARIBALDI ES A MAGYAR EMIGRÁCIÓ 1860-1862 Lukács Lajost „Magyar függetlenségi és alkotmányos mozgalmak 1849 — 1867" (Budapest. 1955) című könyvének érdeklődési vonala vezette a Kossuth-emigráció olaszországi szerepének kutatásához. E területről három centenárium alkalmából három tanulmánya jelent meg: Garibaldi és Kossuth 1860 — 61-ben (Századok, 1958. 119 — 154.1., Garibaldi születésének évfordulójára), Garibaldi magyar önkéntesei és Kossuth 1860 —61-ben. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Uj sorozat 24. 1962, a Szicíliai expedíció emlékére) és Aspromonte és a magyar emigráció 1862-ben (Századok, 1963. 32 — 66.1. Garibaldi Róma elleni vállalkozásának felidézésére). Jelen kiadványával ezeket a tanulmányait kívánja részben átdolgozott formában az olasz Risorgimento-kutatás számára hozzáférhetővé tenni. A kötet előszavában Lukács aláhúzza, hogy nem annyira az eseménytörténetre akar súlyt fektetni, mint inkább a magyar emigrációt az egykorú Itália politikai meg társadalmi fejlődéséhez való viszonyában akarja bemutatni. A három tanulmány e módszer alkalmazásában azonban nem mutat egyöntetűséget, sőt a megírásuk közt lefolyt öt-hat év alatt bizonyos alakuláson, tisztuláson ment keresztül. Az első tanulmány középpontjában Kossuth áll. Abból az alapvető megállapításból indul ki, hogy emigrációs működését a következő kettősség jellemzi: egyrészt radikális, forradalmi gondolkodás vezeti, másrészt mint volt magyar államfő, a nyugati hatalmak államfőivel és minisztereivel egyenrangú félként való diplomáciai tárgyalások útján és érdekköreikbe való beleilleszkedés révén gondolja hazája függetlenségét kivívhatni. E kettősség kutahiai török internáltsága óta bizonytalanná s habozóvá teszi az olasz politikai törekvésekkel szemben állásfoglalását. Alessandro Monti ezredesnek Gioberti piemonti miniszterelnök által Debrecenbe küldetése s a szabadságharc utolsó szakaszában egy olasz légió szerephez jutása abba a reménybe ringatja, hogy Carlo Alberto király, felismerve az olasz-magyar sorsközösséget az Ausztria elleni küzdelemben, szövetségese lehetne a megújuló küzdelemben. Ily irányban igyekszik tájékozódni. Ugyanakkor arra is emlékezik, hogy mind Manin velencei, mind Mazzini római köztársasága is kereste vele 49-ben az érintkezést, és mikor erre az angol Hemmingsen látogatása 1851-ben alkalmat nyújt, részletesen érdeklődik utóbbinak itáliai titkos népi szervezkedésének forradalmi módszereiről, melyeket Makk József erdélyi felkelésének irányításában mindjárt alkalmazni is megkísérel. Szabadulása után olyan benyomások érik, melyek arról győzik meg, hogy a piemonti politikától nincs mit várnia. Mazzininak Európai Demokratikus Szövetségéhez csatlakozik hát. Az 1853. február 6-i milanói munkásfelkelés stratégiai tervét ő készítteti el, s befolyt egy népi forradalom előkészítésébe, de az időpont szerencsétlen