Századok – 1968

Történeti irodalom - A Finn Kommunista Párt története (Ism. Jemnitz János) 702

702 [TÖRTÉNETI IRODALOM Az 1938 október-novemberi részletek bemutatják Ciano és Mussolini távolról sem azonos véleményét a magyar igényekről. Ciano attól tartott, hogy a magyarokat nem fogja kielégíteni Szlovákia megszerzése, azután majd a jugoszlávokra vetik a szemüket, s ezzel összefüggésben nem mulasztja el megemlíteni Fiumét sem, mint ami az olaszok számára ekkor is fontos tényező. Ugyanakkor azonban a lengyel —magyar közös határ és együttműködés terve nagyon megfelelt volna koncepciójának, s ezért a tervet opponáló román kormány magatartását határozottan bírálta (264. 1.). Ciano, a feljegyzések szerint, sokkal kritikusabban, szigorúbban ítélte meg a magyar politikai vezetőket és igényeikét, mint ebben az időben Mussolini. „Hiba, súlyos hiba ..." — írja azután, hogy Villani ismertette vele a szlovákiai magyar terveket 1938. október 3-án (260. 1.). Nem tartotta kizártnak azt sem, hogy Mussolini az ő tudta nélkül, a háta mögött, bátorította a magyarokat követeléseikben (267. 1.). 1938. október 4-ón ezt jegyzi fel: ,,A Duce szereti a magyarokat, sőt, azt mondja, az egyetlen nép Európában, amely rokonszenves számára. Én kevésbé bízom bennük" (262. 1.). Mussolini azonban, mint feljegyzi, nemcsak titkos bátorítást adott a magyaroknak, de őt is arra utasította, gyakoroljon nyomást Prágára a magyar igények elfogadása érdekében (266. 1.). A müncheni egyezmény és a bécsi döntés közötti időszak feljegyzései között szerepel Csáky októberi római útja. Csákv, a napló szerint, erősen németellenes hangot ütött meg, ami értő fülekre talált Rómában. Csehszlovákiát német protektorátusként jellemezte, amit a Reich arra használ, hogy növelje nyomását Magyarországra és Romániára. Elmondta, hogy amióta Magyarországon kőolajat találtak, a német politika „elviselhetetlen". „Azonban — vonta le a végkövetkeztetést Ciano szerint Csáky — mielőtt elnyelne bennünket (ti. a német birodalom), inkább meghalunk az utolsó emberig" (268. 1.). Villani szintén „a legélesebb szavakat" használta Németországgal szemben (274. 1.), s október végén, saját ötleteként, szóba hozta Ciano előtt az aostai herceg magyar trónra ültetésének gondolatát (281. 1.). Színes képet fest a napló a november eleji bécsi tárgyalásokról, Ribbentropnak ós más német politikusoknak a magyar kormányra vonatkozó, egyáltalán nem hízelgő véleményéről, majd a Kárpátukrajnával kapcsolatos problémákról, azokban az olasz szerepről s az így keletkezett német —olasz ellentétekről; egy, a német befolyás parirozására irányuló magyar — jugoszláv —olasz blokk tervéről; december végi magyarországi útjáról és egyéb kérdésekről. Decemberi útja kapcsán foglalkozik a fiatalabb generációra „elviselhetetlenül nehezedő feudális Magyarország" nyomásának problémájával, s megemlíti azt is, hogy Hubay üdvözlő táviratára csak kerülő úton és igen mérsékelt tónusban reagált (312. 1.). Az említetteken túl az olasz külpolitikának sok más kérdése is helyet kap a naplóban, olyanok, mint az Albániára vonal,kozó tervek, Olaszország s főként Mussolini gyarmati igényei, az olasz — francia viszony alakulása, nem szólva a német —olasz viszonyról. Megítélésem szerint legalább ilyen érdekesek, sőt, egyes esetekben talán még figyelemreméltóbbak is azok a megjegyzések, amelyek az olasz belpolitikára, a rendszer belső problémáira vonatkoznak, hiszen ezek a fasizmus egész kérdéskomplexumához adnak érdekes adalékokat. Ezeket már csupán felsorolásszerűen szeretném jelezni: fasizmus és az egyház, a fasiszta párt és az állam, a fasiszta rendszer és a polgárság viszonya; Mussolini véleménye a polgárságról, kispolgárságról, a királyságról; a zsidó kérdés, ellentétek a fasiszta pártban, Mussolini és Ciano között is, annak megítélésében; a német hatás szerepe Mussolini álláspontjának alakulásában stb. Csak jeleztem, ismertettem a kötet tartalmának főbb vonalait, s nem tértem ki arra, hogy Ciano feljegyzései mennyiben állnak összhangban a történeti valósággal, más forrásokkal. Ezt azonban nem is e helyen, hanem a feljegyzések tényleges felhasználásakor kell elvégezni. L. NAGY ZSUZSA A FINN KOMMUNISTA PÁRT TÖRTÉNETE (Budapest, Kossuth Kiadó. 1963. 215 1.) A kommunista pártok történetének feldolgozása nagy követelményeket támasztó igényes feladat, a finn kommunisták pedig valóban az elsők között írták meg pártjuk történetét. Mi, magyar olvasók szinte teljességgel ismeretlen területet ismerhetünk meg e könyv lapjairól — noha a problematika a politikai fejlődés időnkénti hasonlatossága miatt úgy tűnik, nem mindig ismeretlen számunkra, s így a tájékozódáson túl egyéb tanúiságokat is leszűrhet az érdeklődő.