Századok – 1968

Történeti irodalom - Csaplár Ferenc: A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma (Ism. K. Nagy Magda) 679

680 [TÖRTÉNETI IRODALOM hogy az „országmentő társaságok" európai látókör és a munkásmozgalommal való kap­csolat híján csak az önnevelésig, vagy legfeljebb folklorisztikus színezetű falukutatásig juthatnak el. Mivel több, mivel maradandóbb a Szegedi Fiatalok útja — teszi fel a kér­dést Csaplár —, s mielőtt megállapítja, hogy: „a Kollégium nemzeti, össznépi erőkre számító és alapozó szellemi, művészeti és politikai mozgalom", sorra veszi az értelmiségi­ifjúsági megmozdulások okait, lehetőségeit. Kitűnő arányérzékkel, az operatőr biztonsá­gával, széles lencsével, országos szintről közelíti meg a 3Ö-as évek vidéki városát, Szege­det, majd egészen életközeibői mutatja be azt az egyetemi ifjúságot, amelynek kulturális, politikai munkája nyomán nép front-jellegű akció született. A Szegedi Fiatalok — Buday György, Berezeli A. Károly, Baróti Dezső, Gáspár Zoltán, Erdei Ferenc, Hont Ferenc, Ortutay Gyula, Tolnai Gábor, Radnóti Miklós s még számos belső és patronáló tag — azért léphettek ki a szűk vidéki provincializmusból, s lehettek a népfront kezdeti időszakának nagyszabású, a magyar társadalom haladó, demokratikus erőit egyesítő kulturális mozgalom rózseseivé, mert szinte az első esztendők­től kezdve szoros kapcsolatban álltak a munkásság szervezeteivel. Az sem véletlen, hogy ebben a Tisza-parti városban kristályosodott ki s élt legtovább ez a kommunistákkal rokonszenvező s a művészet síkjáról mindinkább a politikai harc terére irányuló értel­miségi mozgalom. Szeged már a század végén radikális, demokratikus értelmiségi réteg­gel rendelkező város. A századfordulón kibontakozó agrársztrájkok, majd a mindinkább harcos, a tőkések ellen szervezkedő munkássága 1918—19-re az értelmiség jórészét is a proletárforradalom mellé állítja. Horthyók szerették volna Szegedet — mint az ellen­forradalom fő fészkét — egészében olyan színben feltüntetni, mintha a lakosság átállt volna a forradalom oldaláról az ellenforradalom mellé. Ennek ellentmond minden olyan történelmi vizsgálódás, mely Szeged munkásmozgalmával, az 1919 utáni évekkel fog­lalkozik. Ezek szerint, a vesztes forradalom és súlyos illegalitás ellenére is, halállal, börtönnel dacolva, szinte az elsők között szerveződtek újjá a szegedi üzemekben a kom­munista csoportok. Sallai Imre 1921-ben felvette a kapcsolatot a szegedi kommunisták­kal és az azokat szervező Telegdy Pállal. A KMP szegedi csoportja aztán kiterjesztette működését az egész tanyavilágra, a mezőgazdasági munkásságra. Az illegális pártsejte­ken kívül a húszas évek elején a legális munkásszervezetekben is működtek kommunis­ták — főleg a szabó-, nyomdász-, építésszakszervezetekben, továbbá az Eszperantista Munkásegyletben, a Munkásotthonban, Népkörökben. Kapcsolatot tartottak Makóval, Vásárhellyel, Kiskundorozsmával. A húszas évek végére, a harmincas évek elejére a Kommunisták Magyarországi Pártja egyik legharcosabb kerületeként tartja számon a szegedi kerületet. Csaplár Ferenc tíz ívnyi tanulmányában nemcsak egy egész országra kiterjedő hatósugarú mozgalmat rajzol meg, hanem jó érzékkel felvázolja az első ós második feje­zetben az értelmiségi ifjúsági szervezkedés általános ismérveit, megalakulásuk és szét­hullásuk társadalmi okait. Röviden felméri az 1920-as, 30-as évek vidéki városának, Szegednek szellemi, kultúrtörténeti helyzetét, társadalmi rétegződését. Es ha egészen vázlatosan is, demográfiai adatokkal, gazdasági mutatókkal, statisztikai adatokkal bi­zonyítja, hogy egy ilyen, ellentmondásokkal terhes, lefojtott feszültségekkel, forradalmi indulatokkal telt vidéki város mit tehet a fenyegető fasizmus ellen. Mennyire válhatik az egyetemi város és a klinikák haladó értelmisége a közvetlen közelében nyomorban re­kedt tíz- ős százezrek sorsának felismerőjévé és e sors megváltoztatásának részesévé. Mint megállapítja: a közvetlen szociális élmények hatása, a hungarológia felé orientálódó s ugyanakkor európai műveltséget és látókört adó egyetem nevelő szerepe, a néprajzi szempontból jellegzetes tanyavilág izgalmas közelsége, a nagy hagyományú, harcos jelenű munkásmozgalom, s végül a szinte egyedülálló irodalmi hagyományok együttes hatása hozhatta létre a parasztsággal és munkásággal mind szorosabb szövetséget kereső és találó baloldali művészeti, ifjúsági tömörülést, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollé­giumát. A harmadik nagy és átfogó fejezet a Szegedi Fiatalok alkotó műhelyének megalaku­lásával, működésével és hatásával foglalkozik. Voltaképpen három szakaszt különböztet meg időrendileg: A szervezeti előzmények ismertetése után tér rá az alakuló korszak tár­gyalására, melyet 1930 — 33 között határoz meg. A mozgalom kifejlődése 1933 —34-re esik, s az alkotó közösség virágkora 1935 — 38-ban következik be. A szervezeti előzményekről szólva, a Bethlen Gábor Kör vitáira ós az agrársettle­ment mozgalommal való megismerkedésre vezeti vissza a szerző az új alkotó közösség megalakulásának gondolatát. Különösen figyelemre méltónak látja e szempontból a ra­dikális egyetemi ifjakat magában foglaló Bethlen Gábor Kör 1928 márciusában „A jö­vendő magyar intelligencia és a tanyakérdés" című előadása után kibontakozott viharos vitát, majd a Bethlen Kör képviseletében az Ady-jubileum ünnepségére Budapestre

Next

/
Thumbnails
Contents