Századok – 1968

Történeti irodalom - A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában (Ism. Hanák Péter) 667

672 [TÖRTÉNETI IRODALOM kormányintézkedéseket és vitákat tárgyilagosan értékelő, eszmetörténeti szempontból is hasznos, Varga Istvánnak a közterhekről írt, a polgári adórendszer kifejlődését történetileg áttekintő, az adóteher növekedését és megoszlását kvantitatíve is kimutató, tehát gazdaságtörténeti szempontból is értékes tanulmányára; Balogh Istvánnak mai történetírásunkban újszerű, rendkívül érdekes kezdeményezésére: a parasztság művelődéséről szóló tanulmányára, amely a hagyományos művelődés kereteit és tartalmát, majd felbomlását, az intézményes — elsősorban a népiskolai — oktatás terjedését, eredményeit és korlátait, a parasztság magasabbfokú és szakiskolázásának szűk lehetőségeit, végül a spontán művelődés forrásait, az olvasóköröket, egyleteket, népkönyvtárakat, a népies ponyvairodalmat vizsgálja; Horváth Zoltánnak a községi önkormányzat, Gyimesi Sándornak a szövetkezeti mozgalmak problémáit tárgyaló munkáira; továbbá olyan összegező és ismereteinket egyúttal bővítő áttekintésekre, mint Sárközi Zoltánnak a summásokról, Katona Imrének a vasúti, építőipari munkásokról és kubikusokról írt tanulmányára. A gyűjteményt Niederhauser Emil: A parasztság Európában című, széles látókörű áttekintése zárja le, amely különösen a monarchiai és a kelet-európai fejlődés tekintetében ad értékes adatokat, dolgoz ki gondolatébresztő párhuzamokat és összehasonlító módszert. Kár, hogy e tanulmány csak a végén, mintegy függelékképpen kapcsolódik a második kötethez, módszerét és eredményeit az egyes tanulmányok alig követik és értékesítik. * Az egyes tanulmányok vázlatos áttekintése után önként adódik a kérdés: a sokárnyalatú, szerteágazó részletekből kibontakozik-e valamilyen összkép, kirajzolódnak-e az újkori paraszt ságtörténet fő tendenciái? A kérdés annál jogosultabb, mert a szerkesztői elgondolás szerint a gyűjtemény nemcsak egyes részkérdések analitikus feldolgozására, hanem egyes esetekben a rendszerezésre és összefoglalásra, a szintézisre is törekedett. E recenzió természetesen nem vállalkozhat arra, amire maga a kiadvány sem vállalkozott: a korabeli magyarországi paraszti fejlődós általános összefüggéseinek és fő tendenciáinak megállapítására. Csupán egyetlen vonatkozásban kívánom a tanulmányokból kibontakozó fejlődési vonalat érinteni. A munkából egy nagy egyetemes történeti folyamat: az európai tőkés agrárátalakulás kelet-európai típusának egyik sajátos változata — ezen belül számos egyedi, helyi megvalósulási formája — bontakozik ki, konkrétan és életszerűen. Ezt a típust az jellemzi, hogy a tőkés agrárfejlődés viszonylag későn, a XIX. század derekán, a termelőerők alacsony színvonalán és fejletlen polgári osztályviszonyok közepette indult meg. Ezek az objektív adottságok meghatározták a tőkés agrárátalakulás hatalmi és birtoklási viszonyainak, termelési struktúrájának általános feltételeit, kereteit. A magyarországi sajátos változatot egyrészt az jellemzi, hogy a feudális viszonyok felszámolása forradalmi időszakban, forradalmi intézkedésekkel kezdődött, a tényleges rendezés azonban a földbirtokosok érdekeit kímélő abszolutisztikus, és azokat védelmező dualista államhatalom irányító-szabályozó rendelkezései alapján következett be, de nem nyert befejezést. Másrészt pedig az jellemzi, hogy az agrárátalakulás egy nagyobb egység, a Habsburg-birodalom keretei között zajlott le, amelynek gazdasági rendszere, piaca, történetileg kialakult regionális munkamegosztása jelentősen hozzájárult a magyarországi tőkés agrárfejlődés meggyorsításához, ugyanakkor a hatalmi viszonyok, a birtokmegoszlási és termelési struktúra konzerválásához is. A parasztság polgárosodásának folyamata a kelet-európai típus valamennyi variánsában nehéz, küzdelmes, lehetőségeiben korlátozott volt, Magyarországon alkalmasint nem is a legsúlyosabb. A munka hatalmas anyagfeltárása és szempontjainak sokoldalúsága folytán több vonatkozásban újszerűen mutatja meg a feudális maradványok fejlődést gátló hatását. Egyrészt, igen alaposan megvilágítja, hogy a feudális tulajdonviszonyok felszámolása nem volt gyökeres, lassan, körülményesen, többnyire a volt jobbágyok, zsellérek számára kedvezőtlen feltételekkel szüntette meg a parasztság számos rétegét érintő függési és szolgáltatási formákat, és ami a legdöntőbb: lényegében fenntartotta a régi birtokmegoszlási struktúrát. Ezért a feldolgozásban mindig jelen van, hol a háttérben, összehasonlításul, hol mint aktív szereplő, mint a parasztságot körülzáró sziklasúlyú torlasz, vagy mint árutermelő konkurrens: a nagybirtok, amely hatalmi és birtokállományát a korszak folyamán csaknem teljes integritásában megőrizte. A tanulmányok ugyanakkor megmutatják a feudális örökség másik oldalát is: a hagyományos módszerekkel, eszközökkel, alacsony munkaintenzitással és produktivitással folytatott paraszti termelést, a birtokoknak a nyomáskényszerhez igazodó szétaprózottságát, a