Századok – 1968

Történeti irodalom - A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában (Ism. Hanák Péter) 667

668 [TÖRTÉNETI IRODALOM rajzot készít a terepről, újkori parasztságtörténetünk sűrű bozóttal fedett, egyenetlen tájairól. E recenzió sajnos nem követheti a kötetek módszerét. Nem térhet ki valamennyi tanulmány, valamennyi fontos részletkérdés ismertetésére. Meg kell elégednie a történeti vagy módszertani szempontból jelentősnek tartott erdmónyek és néhány általános probléma vázolásával. * Az indító tanulmány, Für Lajos „Jobbágyföld — parasztföld" című munkája az újkori paraszti fejlődés megalapozó mozzanatát ragadja meg: a jobbágyfelszabadítást. A felszabadítás döntő időszaka a forradalom idejére és az 1850-es évekre esett, de részleteiben fél évszázadig, az ország egyes területein még tovább elhúzódott. Heves kirobbanások, erőszak és alku, évtizedes perek kísérik a harcot, amelyben eldőlt: mennyi ós milyen rész jut a polgári tulajdonná alakított földből, mennyi marad meg a feudális viszonyok között különböző jogcímeken ténylegesen birtokolt állományból a parasztságnak. Amilyen összebonyolódottak, helyileg és egyedileg eltérőek voltak a feudális földhasználat formái, olyan bonyolult volt a polgárivá alakításuk az úrbérrendezés idején, s még bonyolultabb kibogozásuk a hiányosan fennmaradt forrásanyag esetlegességére utalt történész számára. Für nagy érdeme, hogy a korábbi munkákra támaszkodva feltárja ós rendszerezi a különböző feudális jogcímű és eredetű paraszti földek felszabadításának, ill. megváltásának problémáit. Részletesen taglalja a föld úrbéri jellegének eldöntésére, a maradvány- és irtványföldekre, a szőlődézsmára, a legelő- és erdőilletmónyre vonatkozó törvényes rendelkezéseket, a körülöttük kavargó vitákat és küzdelmeket. Bőséges helyi anyaggal mutatja be a jog- és birtokviszonyok ezernyi variánsát, a különböző helyi megoldásokat, és ahol a forrásanyag lehetővé teszi, megkísérli a rendezés eredményeinek kvantitatív felmérését is. A sok, finoman elemzett részletből az úrbérrendezés menetének, egyes kérdéseinek világosan megrajzolt képe kerekedik ki. Az egész átalakulás gazdasági-társadalmi , mérlegének felállítása mégis nehéz és bizonytalan. Amint a szerző imponáló őszinteséggel megvallja: itt olyan akadályokba ütközik, „amelyek . . . alaposan próbára teszik lelkiismeretét". A források hiányossága miatt ugyanis nem lehet megvonni az úrbérrendezés eredményeinek pontos országos mórlegét. A szerző tehát nem saját részadatainak általánosításához, hanem az ismert statisztikai összeállítások adatai alapján eszközölt becslésekhez folyamodik. így állapítja meg, hogy a mintegy 13 millió holdra tehető úrbéres föld mellett még 6 — 8 millió más jogcímű, — kereken tehát 20 millió hold — föld kerülhetett a parasztság tulajdonába. Ez a végeredmény bizonyára közelebb áll a a valóságoshoz, mint a korábban feltételezett, alacsonyabb mennyiség. Ez a becsléses < számítási módszer azonban bizonytalanságot támaszt a tanulmány használóiban, és felveti a kérdést, nem lett volna-e pontosabb és bizonyítóbb erejű, ha a szerző bőséges részkutatásainak anyagából próbál meg reprezentációs mintát kialakítani, és ezen az úton megközelíteni a valóban döntő kérdést: mennyi és milyen földdel indult el a parasztság és egyes rétegei a kapitalista fejlődés útján. A tanulmány behatóan és találóan elemzi az 1853. évi úrbéri pátens rendelkezéseit ós az abszolutizmus parasztpolitikáját. Vitatható azonban az a — Mérei Gyulától átvett — megállapítása, hogy a pátens egy „gyarmatosító állam rendszabálya" volt, amely ezzel is fékezni akarta a „gyarmat" kapitalista fejlődését, és az a megállapítás is, hogy a jobbágyfelszabadítás korlátozottságának döntő oka az ellenforradalmi abszolutizmus által való végrehajtás lett volna. A fő ok, úgy vélem, a magyarországi osztály viszony okban, a birtokos nemesség befolyásában keresendő. Jobbadán az ő érdekei érvényesültek a jobbágyfelszabadítás alapjainak lerakásánál éppúgy, mint a végrehajtás folyamatában, — természetesen a neoabszolutizmus forradalomellenes, a forradalom előremutató intézkedéseit elvető, megnyirbáló rendszerének uralmi viszonyai között. Hogy milyen bonyolult viszonyokat teremtett a feudalizmus, s hogy milyen különleges problémák tömegét tárta fel az úrbérrendezés adott módja, azt szemléletesen mutatja be Gyimesi Sándornak az előzőhöz szervesen kapcsolódó tanulmánya egy sajátos metszeten: az ún. telepítvényes falvak „felszabadításán". A részben kincstári, részben magánföldesúri majorsági földre telepített falvak népe mint közösség állt a földesúrral jogviszonyban. E falvak száma 1848-ban 140 — 160 között lehetett, lakosságuk 140 ezerre, bérelt földjük negyedmillió holdra rúgott. Az 1848-as és az 1853-as rendezés, miként a többi majorságiakat sem, őket sem szabadította fel. Gyimesi gondos forrásfeltárással kíséri nyomon azt a több évtizedes harcot, amelyet e számát ós szervezettségét tekintve jelentős réteg folytatott a földért. Részletesen taglalja az 1873. évi — tehát már a dualista állam által hozott — törvényt, amely földjük egy részétől megfosztotta, a megmaradt