Századok – 1968
Tanulmányok - Sz. Jónás Ilona: A középkori falvak elnéptelenedésének kérdéséhez egy provencei baillage 1343. évi összeírása alapján 536
A KÖZÉPKORI FALVAK ELNÉPTELENEDÉSÉNEK KÉRDÉSÉHEZ 549 méltó. Összesen 25 fiú és 7 testvér örököst nevez meg forrásunk „elericus" vagy „presbiter" jelöléssel.6 3 Az összeírásban szereplő falvakban a földesuraság jelentőségét mutatja az a tény, hogy az elhaltak, illetve elköltözöttek vagyona a leggyakrabban a földesúr birtokába kerül vissza. A magánseniori befolyás méreteire mind a földesurak nagy száma, mind a paraszti függőség megléte utal. A legtöbb településben említik a Castrum urát vagy a condominus-okat. Magát a felülvizsgálatot is gyakran személyük vagy megbízottaik jelenlétében, néha házaikban végezték el.64 Egyes seniorok több falu részbirtokosai, illetve különböző falvak parasztjai függnek tőlük. Általában nagyobb a hatalmuk a falvak, mint a két városi település fölött. így Montblanc-ban a 19 eltűnt adóalany vagyonát vette vissza földesura, Le Fugeret-ben 15, Sausses-ban 11, Mujolisban 18, Thoët du Beuil-ben 18, Rigaud-ban 12, Chateauneuf-ben 10 személyét. A birtokbavétel rendszerint kifejezi a függő viszonyt, amennyiben az elhalt vagy eltávozó a szóbanforgó földesúr „embere" volt (suus homo erat). Esetenként feltüntetik, hogy „pro servicio", míg máskor csak a „dominus suus" vagy egyszerűen „dominus dicti loci" megjelölést adják a birtokbavétel indoklása nélkül. Megtaláljuk az összeírásban a földhözkötött paraszt provencei elnevezésének megfelelő „homines de casamento" terminust is.65 Egy ízben „holtkéz" említését is fellelhetjük.6 6 Az egyházi földesuraság terjeszkedése a hegyvidéki Provence területén a XI. századra nyúlik vissza. A két legnagyobb, a marseillei Szent Viktor apátság és a Lérins-i apátság. Cartuláriumaik hatalmas területek fölötti jogaik tanúsítói. A későbbiekben a Szent János Betegápoló rend, a Hospitályosok birtoka és befolyása növekszik, hatalmuk és vagyonuk a Templomos rend feloszlatása után vált számottevővé.07 Az összeírás szerint a rend Rigaud-ban 7, Mujolis-ben 5, Thoët du Beuilben 3, Annot, Castellet les Sausses-ban 1—1 „emberének" vagyonát veszi kézbe.68 A nagy egyházi földesurak közül a glandèvesi püspök Mujolisban két emberének vagyonát veszi el „pro servicio", 03 La Rochette-ben 1 fiú, Entraunes-ban 1 fiú, Saint-Benoit 1 fiú, 1 testvér, 1 unokaöecs, Saint-Martin d'Entraunes-ban 4 fiú, Puget Théniers-ben 13 fiú, 3 testvér, illetve rokon, Guillaumes-ban 5 fiú és 2 rokon örökölt, aki „elerieus" vagy „presbiter". 64 „Actum in dicto castro de Castelleto. . .presentibus nobilibus Raymundo Giraudi de Salice condomino dicti loci, Maurio Maurini, Rostango Guillelmi domicellis dicti castri et Guillelmo Thomasii nuntio dicte curie testibus ad hoc vocatis specialiter et rogatis." — „Domino Raymund Montis vocanti vicario dicti castri nobili Isnardo de Ventimilio domino dicti castri et Guillelmo Ventimilio suis fratribus testibus ad hoc vocatis et rogatis" (La Rochette). — Bairols-ban a probi homines összegyűltek „in domo dicte domine Boley" stb. 65 ,,. . . isti homines sunt de casamento nobili Bertrandi de Massoyus". . . isti sunt homines de casamento domini Isnardi Feraudi de Glaneves" (Thoët de Beuil). 66 Raymundus Barmeni mortuus est duo anni lapsi ultra citra, nobilis Bertrandus de Massoyum tenet et recepit omnia bona sua tanquam casum desomenatum" (Thoët de Beuil). 67 Egy 1308-ból származó leltár a Templomos rend vagyonáról és jövedelméről a puget-théniers-i baillie területén, Rigaud-ban, ahol a rend birtokait és jövedelmeit igazgató tisztviselő székhelye volt, számbavesz 75 servust, 21 szabad bérlőt és 8 olyan személyt, aki a két kategória közt foglalt helyet. Az egész baillie területéről 245 livre pénzbeli jövedelemmel rendelkezett évente, amihez járult a természetbeni szolgáltatás is. A fenti személyek Rigaud-ból ehhez az összeghez 8 livre 4 denier-vel járultak mindössze hozzá. A. D. B. 154. Vö. 10—11. jzetet. 68 „Uxor Jacobi Saute recessit et Hospitale Sancti Johannis recepit id modicum quod hahebat" (Castellet les Saijsses).