Századok – 1968
Tanulmányok - Dolmányos István: A „Lex Apponyi” 484
A „LEX APPONYI" 519 és igazán adták." Egyébként a cikk szerint Apponyi egyenesen „nagylelkűen" járt el a nemzetiségekkel szemben.16 3 1908-ban, az ingyenes népoktatásról szóló törvény beiktatását követően ismét felharsant ez a sajtókórus. „Az ingyenes népoktatás javaslatában — írta például a függetlenségi párt egyik központi lapja — Apponyi egyszerűen folytatja azt a módszert, amelyet a tanítói fizetésrendezés törvényében zseniális módon, erős nemzeti érzékkel megkezdett. . . ezzel a javaslattal az állam keze mindenhová elér . . ."16 4 A magyar néppárt és a keresztényszocialisták lelkesedése mérsékeltebb volt, mint a függetlenségi párté, de azért ennek politikusai mégsem gördítettek számottevő akadályokat a törvények útjába. (A néppárt és a klérus nyugtalanságát egyrészt azok a képviselők szították, akiket szlovák lakta terüle-I ten választottak meg, s akik attól tartottak, hogy az iskolatörvények megrendítik ottani befolyásukat. Ezzel egyidőben a néppárt bizonytalankodását az elvilágiasodástól való általánosabb jellegű félelem is előmozdította.) Prohászka Ottokár a főrendiházban, a kultusztárca költségvetésével kapcsolatban el. mondott beszédében pontosan kifejezte a katolikus klérusnak Apponyi személyébe vetett feltétlen bizalmát, politikájához nyújtott erőteljes támogatását, de ugyanakkor alárendelt jelentőségű fenntartásainak is hangot adott. Kijelentette: „nem kell nekem a szó ott, hol a megtestesült szó, a férfiú garantál az irányért . . . Erre az erőteljes, fejlesztendő, magyar nemzeti történeti alapon álló culturára van szükségünk nekünk, kivált most, mikor világtörténeti folyamat számba, de másrészt mese számba illő foszladozását látom I a magyar társadalomnak."165 Beszédének befejező részében azonban megemlítette, hogy a szlovákoknál nagy az elégedetlenség, mert még az imáikat sem tanulhatják meg anyanyelvükön, majd a következő szavakkal fordult a vallás-és közoktatásügyi miniszterhez: „És ha mi amellett vagyunk, hogy a magyar magyarul, a lengyel lengyelül mondja el a miatyánkját, engedjük meg a tót népnek is, hogy gyereke a maga nyelvén mondja el a miatyánkját. Ennek révén ón azt kérem, hogy a vallásoktatás tótul történjék az illető népiskolákban."16 6 Prohászka panaszának és kérelmének értékelésénél figyelembe kell venni, hogy tulajdonképpen csak az állami iskolákról beszélt, és az állami iskolák oktatásából is csak a vallástanítás kérdését tette szóvá.16 7 163 Nemzeti Iskola, 1907. aug. 10. 1. 1. — Fföldes G(éza): Az új törvények után. 164 Magyarország, 1908. jún. 5. 1.1. — „Apponyi alkotásai." 165 Az 1906. évi május hó 19-ére hirdetett országgyűlés főrendiházának naplója. Bpest. 1907. I. köt. 123. 1. — 1907. febr. 9. 166 Uo. 125. 1. 167 A probléma előzményéhez tartozik, hogy miután az állami iskolák teljes mértékben áttértek a magyar nyelvű oktatásra, 1906-ig még több helyen megmaradt ebben az iskolatípusban is az anyanyelvi hittantanítás. 1906-ban azonban a kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy az állam iskoláiban minden tárgyat magyarul kell tanítani, következésképpen a hittant is. A törvény eme szigorúbb értelmezése még azokat az iskolákat is megfosztotta az anyanyelvi hittantanulás lehetőségétől, amelyeknek addig sikerült ezt a kiváltságot, megvédeniük. E fordulat mindenütt nagy felháborodást keltett a nemzetiségi lakosság körében, ós az állami iskolákban azonnal visszavetette, szinte lehetetlenné tette a nem magyar gyermekek hitoktatását. Erre feltétlenül fel kellett figyelniük az egyházaknak is. A román püspökök még 1906-ban kifejezték tiltakozásukat, és kérték a régi állapot visszaállítását, de sikertelenül. Akkor még a katolikus püspöki kar is ellenük foglalt állást. Ezt követte Prohászka főrendiházi felszólalása. Apponyi jól látta, hogy Prohászka panasza igen lehatárolt: csak a miatyánkra, vagyis a hittanra szorítkozik, egyébként pedig rendben levőnek találja a nemzetiségek igazi sérelmét: a kizárólagos
