Századok – 1968
Tanulmányok - Dolmányos István: A „Lex Apponyi” 484
510 DOLMÁNYOS ISTVÁN A görög katolikus románokat képviselő Hosszú Vazul lugosi és Victor Mihali (Mihályi Viktor) balázsfalvi püspökök szintén a javaslat bírálóihoz csatlakoztak. Hosszú Vazul nem tartotta sérelmesnek a nemzetiségekre nézve, ,,ha az államnyelv mennél inkább terjesztetik", azonban pedagógiai megfontolásokból elfogadhatatlannak minősítette a beterjesztett javaslatot. Mihali ügyes taktikával mutatott rá arra, hogy az iskolák nyomorúságos állapota miatt az oktatás nemcsak a magyar nyelv, de minden tárgy tekintetében nehézségekkel küzd, ezért más orvoslást vár. Egyházának papságáról nem mulasztotta el megjegyezni, hogy „nincsen clerus, amely hívebben és önzetlenebbül szolgálná ennek az országnak, Magyarországnak érdekeit . . ."5S A vita végén a kormány felvonultatta maga mellett a „magyar" egyházak vezetőit. Kínos feladatot kaptak. Beszédeik tanulságos példát szolgáltatnak arra, hogy a „magyar" egyházak akkori irányítói a soviniszta érdekekért síkraszállva még saját önkormányzatukat sem kímélték. „Azt mondom — hangoztatta felszólalásában Antal Gábor református püspök —, hogy Magyarországon ezt a törvényjavaslatot minden hazafias ember üdvözölte. Üdvözölte a mi reformált egyházunk is, ámbár méltóztassanak tekintetbe venni, hogy talán egyetlen egyháznak autonómiáján sem ejt akkora csorbát ez a törvényjavaslat, mint a mi kifejlett demokratikus autonómiánkon."5 9 Ugyanezen a csapáson haladt az evangélikus Baltik Frigyes okfejtése. Az önkormányzat sérelmét kétségtelennek tartotta, mégis elfogadta a javaslatot. Egyszersmind eldicsekedett: „Mi utolsó zsinatunkon, amint ösmeretes, azt is kimondottuk, hogy a magyar haza, a magyar nemzet ellen való izgatás kánoni vétség."6 0 Samassa József egri érsek számára a katolikus világegyház előtt nyilván kényelmetlen lett volna nyíltan beismerni, hogy a törvény érinti az autonómiájukat. Az önkormányzat kérdéséről tehát nem tett említést. Ehelyett a törvényjavaslat elfogadásának indokolásakor csupán egyetlen gondolatot vetett fel, az általános választójog perspektívájának és a népoktatás tartalmának viszonyát. „Én azt hiszem — mondta Samassa — ,azon szoros összefüggésnél fogva, mely a népoktatás és az általános szavazati jog közt létezik, a kormányt nem gáncs, hanem elismerés illeti."6 1 Az egri érsek a nemzetiségi egyházak vezetőinek politikai „kétlakiságára" spekulált: a görögkeleti és görög katolikus püspökök mint egyházi elöljárók szintén féltek az általános választói jogtól, de mint a nemzetiségi mozgalom tényezői egyszersmind kívánták is. A katolikus főpap lojális nyilatkozatát a kormány javaslata is megkönynyítette, mivel a 35. § a szerzetesrendeket igen ravasz fogalmazással néhány vonatkozásban kívül helyezte a törvény hatályán. Az elhangzott felszólalásokra Apponyi Albert két ízben is válaszolt. Felhasználta a vitában és az országos sajtóvisszhangban fellelhető nemzetiségi túlzásokat. Cáfolta, hogy a törvény teljesen látszólagossá tenné az egyházi önkormányzatot és tagadta, hogy az új rendelkezések megfosztanák a nemzetiségeket az anyanyelvi oktatás lehetőségétől. E véleményeket kétségbevonva egyúttal visszautasította a nemzetiségi kritika jogos magvát is: a törvény-58 Uo. 186, 188—189, 191, 196. 1. — 1907. máj. 8, 10. 59 Uo. 203—204. 1. — 1907. máj. 10. 60 Uo. 180—181. 1. — 1907. máj. 10. 61 Uo. 197—198. 1. — 1907. máj. 10.
