Századok – 1968
Tanulmányok - Dolmányos István: A „Lex Apponyi” 484
488 DOLMÁNYOS ISTVÁN megyei tanítótestület közgyűlése (talán a kormány megfélemlítése céljából) szótöbbséggel hozott határozattal kimondotta, hogy ,,a szocialista párthoz csatlakozik és a szocialista tanoknak a népiskolákban való tanítását kívánja".27 A tanítók mozgalma a függetlenségi párt vonzáskörébe tartozó pedagógusokat is magukkal ragadta, akik igyekeztek elhódítani a szocialistáktól a mozgalom vezetését.2 8 A tanítóság mozgalma tehát szintén megkövetelte, hogy a kormány újabb rendelkezésekkel igyekezzék rendezni a függőben levő iskolapolitikai ügyeket. Figyelembe kell venni továbbá, hogy a szocializmus térnyerése az állam számára a tanítók politikai szereplésén túl a tanulók eszmei nevelésének irányát is nagy fontosságúvá tette. Vagyis a Lex Apponyiban —• anélkül, hogy kétségbe vonnánk nemzetiségpolitikai jelentőségének elsődlegességét — azok felett a cikkelyek felett sem szabad átsiklani, amelyek a szocializmus magyar és nem magyar erői elleni harcot szolgálták. A Lex Apponyi kidolgozása és elfogadtatása az eddigiekben megemlített közvetlen politikai okok mellett elsősorban az úri Magyarország hagyományos nemzeti elnyomó politikájából fakadt. Az 1907. évi törvényjavaslatok egy több évtizedes múltra visszatekintő iskolapolitikai irányzat szerves folytatását, betetőzését jelentették. A magyar kormányok, sőt a parlamentben képviselt politikai pártok mindegyike hiú reményeket táplált az iskolai oktatás segítségével történő magyarosítás eredményességéről.29 Jóllehet a soviniszta rendelkezések sok kellemetlenséget okoztak a nem magyar tanítási nyelvű oktatási intézményeknek, nem szüntették meg a más nyelven folyó oktatást. A nemzetiségek felhasználták a községi és egyházi autonómia adta lehetőségeket, és minden korlátozó intézkedés ellenére a nemzetiségi mozgalom erős bástyáivá változtatták iskoláikat. A magyarosító politika csődje láttán a magyar sovinizmustól végleg elvakított politikusok újabb, sokkal erőteljesebb intézkedések után kiáltottak. Már a kilencvenes években kirohanásokat intéztek az egyházi és községi autonómia ellen és felvetették a különféle önkormányzatok korlátozásának, illetve teljes megszüntetésének gondolatát. Egy korabeli röpirat szerint „égetően szükséges népoktatásügyünk újjászervezése még a felekezeti és községi önkormányzati jogkör megszorításával is". A szerző az iránt sem hagy kétséget, hogy mire kívánja felhasználni az önkormányzatok megnyirbálását: ,, . . . vagy az állam bomlik fel, dől romba, vagy a nemzetiségeknek kell a magyar fajba beolvadniok; a nemzetiségekkel kiegyezés nem lehetséges, és minden velők való paktálás öngyilkosság !"3 0 Ugyanez a gondolat jelentkezik Bánffy Dezső báró hírhedt nemzetiségi programjában, azzal a különbséggel, hogy ő már teljes állami közoktatást követel.3 1 Az iskolák államosításának ezidőtájt soviniszta célzatú jelszava nehéz dilemma elé állította a magyar kormányokat. Kétségtelen volt, hogy egy "Vasárnapi Újság, 1906. 43. sz. 70J. 1. (okt. 28.). 28 Vö.: Magyarország, 1906. nov. 6. 7. 1. 29 Vö. I. Tóth Zoltán: A nemzetiségi kérdés a dualizmus korában (1867—1900). Századok 1966. 3. sz. 383—386. 1. 30 Dr. Kostenszky Géza: Nemzeti politika a Felvidéken. Bpest. 1893. 21, 39—40, 42. 1. 31 Báró Bánffy Dezső: Magyar nemzetiségi politika. Bpest. 1903. 71. 1.
