Századok – 1968

Tanulmányok - Dolmányos István: A „Lex Apponyi” 484

A „LEX APPONYI" 485 vatkozva kívánta megadni a felmentést a századeleji magyar kormányzatnak.® (A nemzetiségi elnyomás valóban fokozódott a két világháború között,7

de ez csak eggyel több okot szolgáltatott volna a magyar nemzetiségpolitika kritikus vizsgálatára.) Természetesen a magyar nagyúri történetírásban és emlékirat-irodalomban is találhatunk — alárendelt mozzanatként — bizonyos bíráló észrevételeket; ezeket azonban szinte kivétel nélkül az jellemzi, hogy a látszólagos bírálattal, a felelősség valamiféle áthárításával éppen a dualista nemzetiségpolitika fő irányvonalát kívánják megvédeni. Horváth Jenő egyedül a német külpolitika nyomására akarta visszavezetni Apponyi cselekedeteit,8

Szekfű Gyula pedig azért minősítette „rendkívül ügyetlen törvénynek"9

a Lex Apponyit, hogy a magyar ellenzéki irányzatokkal szemben a hatvanhetes kormánypártokat tüntesse fel a bölcs és türelmes, a megegyezésre hajló nemzetiségi politika képviselőinek. Ez a koncepció konkretizálódott abban a komikus beállításban, amely szerint Tisza István a Mocsáry-féle nemzeti megbékélést hirdető irányzat politikusa volt, és csak Apponyi tartozott az „uralmi" politika hívei közé.10 A soviniszta magyar úri történetírás és publicisztika hamisításaival szemben az egykori elnyomott nemzetek polgári történetírói joggal mutattak rá arra, hogy ebben a törvényben is kifejezést nyert a magyar kormányzat nemzeti elnyomó politikája, s több értékes tényt sorakoztattak fel véleményük bizonyítására. Bírálatuk azonban a burzsoá nacionalizmus jegyében fogalmazódott meg, s így a lényegében véve indokolt kritika e szerzők munkáiban túlzásokba csapott át. Milada Paulová szerint pl. az 1907. évi törvények a szlovák nyelvet teljesen kitiltották az iskolákból.11

Masaryk szintén azt írja, hogy a Lex Apponyi „minden szlovák iskolát megszüntetett . . ."12

Több alkalommal találkozhatunk azzal a véleménnyel, hogy 1907 után a magyarországi népiskolák már „nem művelődési, hanem művelődésellenes intézmények".1

3

Mások elsősorban a magyar iskolapolitika alakulásával magyarázták a kivándorlási mozgalmat,1

4

valamint azt állították, hogy a Wekerle-féle koalíciós kormány időszakában „népgyűlések összehívásáról szó se lehetett".1

5

Ide kell sorolnunk azt a véleményt is, mely szerint 1909 után „minden iskolában" csak magyarul tanították a hittant.1

6

E túlzásokon kapva-kapott a soviniszta magyar urak propagandája. Napjaink új történetírása a nemzetiségi kérdés történetéhez is másként közeledik. A magyar marxista történetírók megbélyegzik az akkori magyar 6 Uo. 180. 1.; Mikó: i. m. 265. 1. 7 Erre a tényre a korábbi magyar nemzetiségi politika vonatkozásában angol polgári történetíró is rámutatott: Hugh Seton-Watson: Eastern Europe between the Wars 1918—1941. Cambridge. 1946. 43. 1. 8 Horváth Jenő : Magyarország és a nemzetiségi kérdés. 1815—1920. Bpest. 1920. 70. 1. 9 Hóman—Szekfű: Magyar történet. У. köt. 571. 1. 10

Albrecht Ferenc: A kiegyezési korszak nemzetiségi politikájának értékítélete. Jancsó Benedek emlékkönyv. Szerk. Asztalos Miklós. Bpest. 1931. 154. I. 11

Dr. Milada Paulová: Politika „Rjeőké resoluee" a Slováci. Milan Hodza publicista, politik, vedecky pracovník. Spomienky, úvahy, stúdie. Prága. 1930. 577. 1. 12

T. G. Masaryk: A nemzetiségi kérdés. „A magyar Masaryk". IV. köt. Szerk. Dr. Várady Aladár. Bratislava. 1935. 140. 1. 13

Frantisek Votruba: Slovensko v politickej aktivite. Milan Hodza . . . 278, 411. 1. 14

Jaroslav Bidlo : Dëjiny Slovanstva. Praha. 1927. 197. 1. 15

Jan Gajak: Moje rozpomienky na Milana Hodzu. Milan Hodza . . . 693. 1. 16

Slovenská Vlastiveda. IV. Dr. Frantisek Bokes : Dejiny Slovákov a Slovenska od najstarsich fias az po pritomnost'. Bratislava. 1946. 318. 1.