Századok – 1968
Tanulmányok - Márkus László: Kászonyi Dániel. 447
KÁSZONYI DÁNIEL 475: kel" betetőzte „rossz hírét", most már azzal vádolják, hogy lepaktált a hazafiatlan szociáldemokráciával. A Krónika szerkesztője visszautasítja e vádat, hangsúlyozza, hogy „a szociáldemokrácia ki nem zárja a hazaszeretetet, sőt azt mindennek felébe helyezi, de ... ha azon nemzet melyhez tartozunk, más nemzet ellenében igazságtalan, akkor persze az emberszeretetnek felül kell kerekednie a hazaszereteten".7 2 Az elnyomó és elnyomott osztályok összecsapása az eszmék frontján a 70-es — 80-as években új hadállásokat teremtett, de az nem ment egyik napról a másikra. Az eszmei harc az emberek gondolkodásában ment végbe és elsősorban az egyénben magában. Elérkezett a történelmi fordulópont, amikor a progresszió és a reakció táborának új elrendeződése egy újabb korszakra megszilárdult. Az Általános Munkáspárt megalakulása jelzi Magyarország történetében ezt a fordulópontot, ami válaszút elé állította a társadalmi és politikai harcban résztvevők, így a hatvanhét éves Kászonyi Dánielt is. Koránt sincs arról szó, hogy Kászonyi gondolatvilágában teljesen tisztázódtak vagy pontosan definiálódtak a szociáldemokrata nézetek, amelyek egyébként önmagukban is több áramlatot képviseltek. A szociáldemokráciához csatlakozott elsősorban azért, mert egy dolgot világosan felismert: hogy a konformizmus és nonkonformizmus örök harcában az utóbbit kik képviselik, hogy hol a csapat, mely az új történelmi helyzetben ifjúkori eszményeiért küzd. Amikor az Általános Munkáspárt vezetősége ismét felajánlja neki a pártlap szerkesztői posztját 1881 márciusában, elfogadja, és a lap hasábjain deklarálja, most már Kászonyi Dániel aláírással elvi egységét a szociáldemokráciával, ahogy ezt ő értelmezte. „Miután a magyarországi általános munkáspárt bizalma által megtiszteltetve, újólag átveszem a Népszava szerkesztőségét — hangzik a nyilatkozat — ígérvén, hogy minden tehetségemet ezen párt érdekei képviselésének és azon elvek érvényesítésének fogom szentelni, amelyeket már egy fél század óta vallok, midőn míg munkásegyletek nem léteztek és e szavak »szocializmus« és »demokrácia« egyértelműnek tekintettek a felségsértéssel és honárulással, midőn a piros nyakravaló, a kalabrézer kalap mind megannyi forradalmi jelvényeknek tekintettek. Midőn a magyarországi munkáspárt régebbi közlönyének, a Krónikának szerkesztését 1879. április 1-én átvettem, röviden kifejtettem politikai hitvallásomat és programomat. Ez azóta változatlan maradt és a nagy francia köztársaság három jelszavában foglaltatik: »Szabadság, egyenlőség, testvériség«. Ezeknél többet mondani feleslegesnek tartom."7 3 Csaknem három évig, 1881. március 13-tól 1884. január 27-ig felelős szerkesztője a Népszavának (a meginduláskor, 1880 februárban egy hónapig is ő szerkesztette), és ez idő alatt minden erejével részt vesz a párt harcaiban az agitáció és a propaganda minden területén. Az I. kongresszuson küldött, részt vesz a program vitájában, módosító indítványait mindkét esetben elfogadja a kongresszus és így kerül be a programba. Indítványozta, hogy „oly gyárakban és műhelyekben, ahol méregtartalmú s így az egészségre ártalmas befolyású munkaanyagokkal dolgoznak, még rövidebb munkaidő állapítandó meg". Frankel helyeslésével eltöröltette a lottó — bizonyos feltételek, pontosabban a hatékony cél érdekében történő — engedélyezését. A racionalista tiltakozása 72 A szociáldemokrácia mint közbenjáró. Krónika, 1879. aug. 3. 73 Viszontlátás. Népszava, 1881. márc. 13.
