Századok – 1968
Tanulmányok - Márkus László: Kászonyi Dániel. 447
466 MÁltKUS LÁSZLÓ klopedikus jellegű ókori történelemkönyvet állít össze növendéke számára, amelynek kinyomtatásához Vay Dániel segítséget igér. Mindenbből nem lesz semmi, az első nemzedék morális hanyatlását tipikusan jelképező Vay Dániellel végül szakításra kerül a sor, de közben magánéletében döntő változás következett be: 1863-ban, ötvenéves korában megnősült, elveszi feleségül élete nagy szerelmét, Laurát, akit férje — miután vagyonát eltékozolta — elhagyott négy gyermekével együtt. Az ötven esztendős, vagyontalan és tulajdonképpen állástalan Kászonyi erkölcsi kötelességének érzi, hogy a nő mellé álljon, akit szeretett. 1867-ben a nehéz helyzetből ismét emigrációs társa, gróf Vay László segíti ki. Vay László megmaradt kossuthiánusnak és nagyrabecsülte Kászonyit, élt benne a közös harcok és szenvedések emléke, a bajtársiasság, a 48-as emigránsok között egyébként oly ritka tulajdonság. Nem boldogult könnyen Kászonyival, mert mint — Vay Sándor álnévvel - Sarolta, Vay László lánya írta — „Kászonyi Dánielnél még a spanyol hidalgó sem lehetett büszkébb",47 nem fogadott el alamizsnát, nevelőnek állott be Vayhoz. Tanítványa a később „királyi engedéllyel" férfiruhát viselő, botrányos életű, irodalmi hajlandóságú Vay Sarolta, mindig a legnagyobb szeretettel írt nevelőjéről és szinte ő az egyetlen, aki emberi közelségben fogant emléket állított róla. Mindenesetre a magyar arisztokrácia körében szokatlan nevelést adott az ifjú gróf kisasszonynak a kortárs szerint „zsarnokgyűlölő, kopott mezű, nevetni nem tudó öreg Kászonyi", akiről viszont tanítványa úgy vélekedett, hogy e „zsarnokgyűlőlő, szabadság-apostolnál melegebb szívűt, nemesebb lelket sohasem rejtett még érdes külső". A történelmi leckéken Szolarcsik szabadságfáját rajzolta „száz példányban is", miközben neveltje lelkébe véste „újra meg újra . . . az emberi jogok, a szabadságért elvérzett jakobinusok történetét". Négy esztendőt töltött Vay László házában, szórakoztatva tanított, Scott, Sue és Dumas regényeinek jeleneteit pingálta, Mozart, Boildieu és Cherubini darabjait zongorázta növendékeinek, megünnepelte a Bastille lerombolásának napját, és „ilyenkor egész nap a Marseillaise-t meg a Carmagnole-t dúdolta, s szinte táncra kerekedett jókedvében". A világtól azonban itt sem maradt el: „Dani papa — írja Vay Sándor — a mi kis falunkból levelezett a fél világgal."48 A falusi életforma nem térítette el Kászonyit maga választotta pályájától. 1864-ben jelenteti meg egy berlini kiadónál első regényét, ami tárgyánál fogva nem kis érdeklődést váltott ki külföldön is.4 9 A Lorette kulcsregény, irodalmi színvonala a korszak tömegízlését szolgáló kalandregénynek megfelelő. Van azonban néhány figyelemreméltó gondolata és nem kevés leleplező szándékú illúziója. Főleg az utóbbi nyitotta meg azt a folyamatot, amely Kászonyit egyre inkább kirekesztette abból a körből, ahonnan származott és ahova múltjánál fogva tartozott. Bár Kászonyinak a kossuthi irányvonalhoz való hűségét nyíltan kétségbevonni senki sem kísérelte meg, Kossuth személyére vonatkozó, forradalmi oldalról támasztott kritikai észrevételei amelyeket Zengeinek, a regény főhősének szájába adott a kossuthiánusok körében is riadalmat keltettek. Már a Lorette-ben élesen megtámadja Pulszkyt, aki ekkor szakított Kossuthtal, ám az emigráció pénzügyeinek — akár regényes formában történő — kiteregetése is „szentségtörésnek" számított kossuthiánus körökben. Kászonyi, bár még harcos Kossuth-pártinak vallja magát, egyre jobban eltá-47 Vay Sándor: Kászonyi Dániel. Pesti Hírlap, 1904. jún. 5. 48 üo. 49 Die Lorette. Berlin. 1864.
