Századok – 1968

Tanulmányok - Márkus László: Kászonyi Dániel. 447

460 MÁltKUS LÁSZLÓ Amit ők csőcseléknek szeretnek nevezni, a népnek éppen az a része a legforra­dalmibb, de egyúttal a legbecsületesebb elem." A forradalmi demokraták félreérthetetlen álláspontja ez, szinte szó szerint megegyezik azzal, amit emlékirataikban Herzen és Fricz írnak a párizsi júniusi és a prágai felkelésről.27 A forradalom hatására sorra alakultak Bécsben is — akárcsak egész Európában - demokratikus egyesületek és titkos forradalmi társaságok, s mint évekkel később Mazzinival folytatott beszélgetéséből kiderül, Kászonyi is tagja volt az egyik titkos szövetségnek, amelyről 19 esztendő múlva azt írta, hogy „már akkoriban elterjedt egész Európában és a jelenben is látha­tatlan kéz módján működik". Milyen titkos társaság volt ez, mindezidáig kiderítetlen, de tény, hogy Kászonyi már ekkor kapcsolatba került a kispol­gári demokraták forradalmi körével, ismerte Tausenaut, Schüttét, Frankit, sőt Blumot is. Az aulisták küzül felsorolt nevek ismert személyiségek, legjelen­tősebb köztük Wutschel, az akadémiai légió jurátus szekciójának egyik veze­tője.28 Az ellenforradalmi támadás időszakában csapatvezér, augusztusi helyt­állása, amire Kászonyi utal, a korabeli sajtóból is rekonstruálható.2 9 Végig részt vesz a barikádharcokban.3 0 Messenhauer (a bécsi nemzetőrség parancs­noka) október 26-i napiparancsában neve a parancsnokok között harmadik helyen, közvetlenül Bem és Aigner (az akadémiai légió parancsnoka) után olvasható.51 A bécsi és magyarországi forradalmi erőkkel szemben az ellenforradalom az egész Monarchia területén lázasan szervezkedett. Kossuth pártja a magyar honvédség létrehozásán munkálkodott. A honvédség bázisát elsősorban a császári hadseregben szolgáló katonaság jelentette. Ez zömmel az ország te­rületén kívül, Csehországban, Galíciában és Olaszországban állomásozott. Hazatérésre bírni e reguláris és a szabadságharc szempontjából döntő fontos­ságú csapattesteket, az októberi napokban létkérdés volt. Kászonyi vállalko­zott a veszélyes feladatra, hogy megszervezi a Csehországban állomásozó nádor-huszárok dezertálását. Rendkívül kockázatos volt e megbízatás, tetten­érés esetén csak egyfajta büntetés járt érte. S nem hétköznapi fizikumot s lelkierőt igényelt. Kászonyi végrehajtotta a vállalt feladatot,32 s a huszárok hazatérése a szabadságharc történetének egyik legendás epizódjaként vált ismertté, versekből és regényes írásokból is, de homályban maradt a felbújtó személye, aki mint Eötvös Károly írta - „ázott-fázott, koplalt, árok­parton hált, bűzös lebujokban töltötte éjszakáit . . . minden nap a halállal játszott,"33 Az októberi bécsi események igen jelentős hatást gyakoroltak a magyar szabadságharcra, hatalmas segítséget nyújtott a bécsi nép hősi ellenállása a magyar forradalmi mozgalomnak. Kászonyi részese az októberi napoknak, barátai és bajtársai, az aulisták oldalán található. Szemtanúként számol be a Latour hadügyminiszteren végrehajtott népítéletről, több alkalommal végez futárszolgálatot Bécs és Pozsony, illetve Pest között. Vakmerő csínnyel 27 Vö. A. J. Herzen: Emlékezések — elmélkedések. Bpest. 1953. Fricz: Emlékeim. Bpest. 1952. 28 Dunder: i. m. 59. 1. 29 Der Radical, 1848. szept, 16. - KA Wien FA 1848 - 9- 41. 30 KA Wien FA 1848 - 10 — 106. 31 KA Wien FA 1848 - 10 — 278. 32 Dessewffy Sándor: A Nádor-huszárok szökése Csehországból 1848-ban. Hadtör­ténelmi Közlemények, 1943. 73, —98. 1. 33 Eötvös Károly: Százhetvenöt huszár. Pesti Hírlap, 1904. máj. 25.

Next

/
Thumbnails
Contents