Századok – 1968

Tanulmányok - Márkus László: Kászonyi Dániel. 447

Márkus László: Kászonyi Dániel ,,. . . Voltak bolondok, Kik halni tudtak ostobán, De az okos gaz úgy tolongott,. Hogy révbe ért későn, korán." (Juhász Oyula: Madách Sztregován). 1. „Özvegye és árvája maradt . . . Örökségük egy dicső név nemzetünk évlapjain s egy rothadt szalmazsák." Valami furcsa, kissé ironikus nosztalgiával vegyített tisztelet csendül ki a „második liberális nemzedék" képviselőjének, Eötvös Károlynak a visszaemlékezéséből, amikor meghajtja az elsimerés lobogóját az „első nemzedék" — azóta már a feledés homályába merült — halottja, Kászonyi Dániel előtt. S miközben enyhe öngúnnyal megállapítja, hogy maga „csak afféle magyar táblabírói oppozíciót" képezett „az uralkodó rendszer ellen", s megelégedett volna „olyan Magyarországgal, aminőt Rákóczi Ferenc akart teremteni (legalábbis Thaly Kálmán elképzelése szerint)", addig „Dani bácsi . . . egészen a párizsi kommünárdokkal értett egyet s a régi magyar hagyományos politikából legfőbb Dózsa Györgytől fogadott volna el némi jótanácsot és útmutatást".1 A lírai hangú emlékezés idézett sorai pregnánsan tükrözik a XIX. századi Magyarország vezető osztálya társadalmi mozgásának erővonalait: az első és második „liberális nemzedék" egymástól egyre inkább eltérő irányú politikai koncepciójának alakulását. Azért is figyelemre méltó a jellemzés, mert a képet a második nemzedék balszárnyának egyik jellegzetes személyisége festette az első nemzedék talán kétségtelenül legradikálisabb irányt követő tagjáról. A feudális Magyarország polgári átalakulásának frontszakaszán a középnemesség és az értelmiség egyre élesebben differenciálódó osztagai vezették a harcot egy egész emberöltőn keresztül. A küzdelem rendkívül összetett képet mutat. Mindkét tábor hadrendje állandóan változott, éppen e belső differenciálódás következtében. Olyannyira, hogy az egyes táborokon belüli ellentétek — és a két tábor közötti fluktuáció, vagyis az árulások — határozták meg az erőviszonyokat, alakították a stratégiát és a taktikát. A küzdő felek, tisztek és legénység harckészsége döntötte el végső soron, hogy a feudális és polgári 1 Eötvös Károly: Kászonyi Dániel; Magyar alakok, Eötvös K. munkái, Bpest, 1912. 285. és 279.1. Kászonyi Dánielről mindezideig csupán újságcikkek láttak napvilágot. Eötvös Károly, Vay Sándor kortársi visszaemlékezésein kívül Révész Mihály kísérelte meg néhány cikkben vázolni Kászonyi élettörténetét, továbbá Buchinger Manó közölt több aktát, amelyek Kászonyi emigrációs ténykedésére vonatkoztak. Rövid összefoglalómban a felsoroltakon kívül az Országos Levéltár, a bécsi Kriegsarchiv és Staatsarchiv megjelölt aktáit, továbbá a Széchényi Könyvtár kézirattárában őrzött Kászonyi-leveleket, Pulszky emigrációs irataiból az emigráció pénzügyeire vonatkozó elszámolásokat használtam fel. A szerzők szívessége folytán még kéziratban haszonnal forgattam Horváth Zoltán Teleki Lászlóról készült monográfiáját, továbbá Kemény G. Gábor tanulmányát a „szélbal" és a munkásmozgalom 1864 — 74 közötti kapcsolatairól. Kászonyi 1879 utáni tevékenységére a Krónika és a Népszava évfolyamai szolgáltak elsősorban segítségül..