Századok – 1968

Krónika - Beszámoló Pintér István kandidátusi disszertációjának vitájáról (Glatz Ferenc) 371

KKÓNIKA 375 Pintér István válaszában köszönetet mondott a kritikai észrevételekért, amelyek a munka kiigazítását megkönnyítik. Részletesebben azokkal a megjegyzésekkel foglalkozott, melyekkel nem, vagy nem egészen értett egyet. Mindkét opponens hiányolta a választott téma historiográfiájának áttekintését. Ennek elmaradását azzal indokolta, hogy a könyvtárnyi irodalom egy disszertáción belül történő áttekintése vagy korántsem lehetne teljes, vagy általánosságokban mozgó, semmitmondó lenne. Válaszában most mégis összefoglalóan jellemezte a kérdésről megjelent műveket. Röviden felsorolta a disszertációban is felhasznált legfontosabb tanulmányokat, majd Zágoni Ernőnek válaszolva elmondotta, hogy a korábbi, disszertációja eredményeitől eltérő következtetésre jutó munkákkal azért nem tartotta helyesnek „személyes polémiát" kezdeni, mivel a korábbi megállapítások legtöbbször a később előkerült s az ő általa már használt forrásanyagokra nem támaszkodhattak. 1941 és 1944 között a jobboldali pártok befolyásáról azért ír kevesebbet, mert ezek hatása mind jobban csökken, s a tömegek hangulatában egy folytonos balra-mozgás figyelhető meg. Ennek „lefékezésére" a Kállay-kormány vállalkozott, s ezért elemzéseinek középpontjába is a kormány került. Ezzel kapcsolatban kitért Korom Mihály kritikájára is, melyben kifogásolta, hogy á disszertációból úgy tűnik, mintha az antifasiszta összefogás akadályozója a függetlenségi táboron belüli ellentétek lettek volna. Lehet — mondotta Pintér István —, hogy az „anyag arányai ilyen benyomást keltenek", mivel a disszertációban elsősorban arra vállalkozott, hogy a tábor belső erőit vegye számba. A munka bevezetőjét ért bírálatokra válaszolva elmondotta, hogy mindkét opponens kifogásolta, hogy a párt politikájában végbement fordulat időpontját 1937 elejére helyezte. Elismerte: összegező mondatába hiba csúszott. Az új irányvonal kidolgozása már 1935 telén megkezdődött, s 1937 elejére már főbb vonásaiban befejeződött. A stratégia és taktika merev szembeállítását ő sem tártja helyesnek. Noha a marxista irodalomban stratégia és taktika viszonya általában sem kidolgozott, mégis széretnó hangsúlyozni, hogy a külső és belső erőviszonyok előidézhetnek a stratégián belül is lényeges változásokat. Ezzel kapcsolatban tért ki a nemzeti feladatok és az ország demokratikus átalakítása közötti viszony elemzésére. Mindkét opponens bizonyos egyoldalúságot állapított meg e téren. Ez a látszólagos egyoldalúság a Hitler-ellenes nemzeti egység megteremtéséért folytatott küzdelem ideológiai és gyakorlati feladataiból következik. Mégis, disszertációja első fejezetében ténylegesen szükségesnek tartotta volna aláhúzni, hogy e két kérdés milyen szorosan összefügg, és hat egymásra. A szociáldemokrata baloldal megítélésében Zágoni Ernő könyvének idevonatkozó állításaival nem ért teljesen egyet, mert e részek túlságosan is a Népszavában megjelent pozitív hangvételű cikkekre támaszkodnak csak. Ezután kitért a szociáldemokrata baloldal állásfoglalásának taglalására, majd a Békepárt értékelésére. Ismételten hibának mondotta a névváltoztatást, mert azzal — s itt a párt akkori vezetőinek személyes viszszaemlékezéseire hivatkozott — végeredményben egyik megvalósítandó céljukat sem érték el: sem az elnyomószervek félrevezetését, sem a szervezeti megerősödést. Sőt, még nehézségek is támadtak e téren. Ez politikai bizonytalanságot idézett elő a párton belül, s noha az intézkedések okozta zavart néhány héten belül kiigazították, hatása több hónapig elhúzódott. Nem negatív ábrázolásról van tehát ez esetben szó, hanem egy politikai lépés hibásságának megmutatásáról. Végül mégegyszer megköszönte az opponensek bírálatát s a Párttörténeti Intézettől kapott segítséget. A bírálóbizottság az opponensi vélemények és a vita alapján egyhangúan úgy határozott, előterjesztést tesz a TMB-nek, hogy Pintér István részére a kandidátusi fokozatot ítélje meg. • Glatz Ferenc