Századok – 1968

Krónika - Történeti demográfiánk kérdései (Fügedi Erik) 364

370 KRÓNIKA A hozzászóló kitért arra, hogy adott-e ki Peyer Károly elfogató parancsot az országból távozó kommunisták ellen. A vita régi, a jelölt álláspontja, hogy ti. ilyen parancs létezik, vitatható, mivel eddig azt senki sem látta, az utalások pedig kétes értékűek. A hozzászóló javaslatot tett a cím módosítására, ugyanis az jelenlegi formájában azt fejezi ki, mintha a Peidl-kormányban a jobboldali és centrista szociáldemokraták együtt kerültek volna hatalomra. Hiányolta, hogy a pártkongresszus és a szervezeti szabályzat problematikáját nem elemzi behatóan, s így nem tisztázza kellően a szociáldemokrata vezetők viszonyát a párt s különösen a szakszervezetek megtisztításának kérdéséhez. Hajdú Tibor végezetül stilisztikai javításokat ajánlott ós ismételten hangsúlyozta, hogy a disszertációt értékes, gazdag új anyagot tartalmazó munkának tekinti, bár további javítások szükségesnek látszanak. Liptai Ervin opponens hozzászólásában nem osztotta Hajdú Tibornak azon véleményét, hogy a jelölt szemléletében voluntarista elemek lennének, s rámutatott arra, hogy mai történetírásunkban a másik veszély, ti. a határozott történelmi állásfoglalás hiánya is fennáll, az elemzésben gyakran megelégednek az események puszta leírásával, s többnyire kizárják a bekövetkezett döntéssel esetleg ellentétes döntés lehetőségét. A továbbiakban Hajdú Tiborral szemben hangsúlyozta, hogy a szociáldemokrata vezetők még elvben sem fogadták el a párttisztítás gondolatát. Szakács Kálmán ugyancsak Hajdú Tiborral vitatkozva, hozzászólásában azt fejtegette, hogyha a történelemből kiiktatjuk a „ha" gondolatát, az a polgári pozitivizmushoz vezet. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy például Marx is vizsgálta a lehetőségek kérdését a Párizsi Kommün értékelésekor. A továbbiakban kifejtette, hogy vannak esetek, amikor nem kell bizonyos .személyeket szigorúan és egyértelműen elhatárolni. Vonatkozik ez a jobboldali és centrista vezetőkre is, akiket mindig a megfelelő történelmi szituációban kell értékelni. így például a jelölt helyen állapította meg Kunfiról, hogy áprilisban még centrista, júniusban már jobboldali álláspontot vallott. Kitért a munkástömegek Tanácsköztársaság melletti állásfoglalása eszmei és érzelmi kettősségére, mely számos probléma forrása volt. A munkásság lényegében úgy igenelte a proletárforradalmat, hogy nem tudta magáévá tenni a marxizmus és a proletárforradalom ideológiáját. Ezért nem lehet elfogadni azt sem — mondotta —, hogy ha a tagság követeli, akkor kell lennie pártkongresszusnak. Ez a tömeg ui. nem kritériuma annak -— mivel nem tudatos elem —, hogy mikor legyen kongresszus. Ha a történeti folyamat bonyolultságát vizsgáljuk, s ennek alapján kérjük számon, mit lehetett volna tenni, akkor nem járunk el voluntarista módon. Mészáros Károly két kérdést emelt ki a vitából. Az egyik a munkásosztálynak a proletárdiktatúrával kapcsolatos állásfoglalása, ami azt mutatja, hogy márciustól április közepéig ez egyértelmű támogatás, mivel lényegi eltérés sem a centrum, sem a jobboldali vezetők között nincs. A hadviselés közben váltak szét a frontok a nagypolitikában és a tömegek között is. A centrum és a jobboldal visszatért a polgári demokrácia politikai koncepciójához. Május után a szociáldemokraták politikája megosztotta a munkásosztályt egy-egy főkérdés kezelésének ügyében, mint pl. a szakszervezetek esetében. A másik kérdés a pártkongresszust illeti. Ebben a disszertáció és az őt támogató felszólalások a helyesek. Ami a kongresszus munkáját illeti, ismeretes, hogy egyöntetű állásfoglalás volt egy sor fő kérdésben. Később mindkét fél, szociáldemokraták és kommunisták egyaránt, távolodott korábbi állásfoglalásától. Kirsclmer Béla az opponenseknek adott válaszában mindekelőtt köszönetet mondott előremutató észrevételeikért. Elfogadja Liptai Ervin azon észrevételét, hogy a jobboldali és centrista elemek közvetlenül 1919. március 21-е után tanúsított magatartását még szélesebben kell vizsgálni, s be kell mutatni a forradalmi karhatalmi, katonai szervekkel kapcsolatos álláspontjukat is. Ugyancsak magáévá tette opponenseinek a szakszervezetek szerepének hangsúlyozottabb kiemelésére vonatkozó megjegyzéseit. A továbbiakban a jobboldali és centrista vezetők tömejgkapcsolatai alakulásának kérdését érintve kifejtette, hogy „a proletariátus többsége anélkül tette magáévá a forradalmi platformot s utasította el márciusban a szociáldemokrata koncepciót, hogy szervezetileg szakított volna a szociáldemokrata párttal s megszabadult volna a szociáldemokrata hagyományok közül a negatív jellegűektől". Emellett számos objektív és szubjektív ok játszott közre abban, hogy egyes időszakokban, egyes rétegekre különböző intezitással, hol gyengébben, hol erősebben, de tény, hogy a nehézségek fokozódásával nem egyértelműen növekedő mértékben hatottak a munkástömegekre a reformista politikusok nézetei. Véleménye