Századok – 1968

FOLYÓIRATSZEMLE - Külföldi folyóiratok - 322

356 FOLYÓI RATSZEMLE KE: II. Frigyes császár gazdaságpolitikája a szicíliai királyságban (289 — 328. 1.) a világtörténelem első nagyszabású állami gazdaságirányítási módszerét és ennek eredményeit ismerteti. II. Frigyes gazdasági egységnek fogta fel Szicíliát. Mindenekelőtt a mezőgazdaság általános fejlesztésére és a mezőgazdasági export növelésére törekedett.__ Gabonakivitele, amely jelentős részben Észak-Afrikába irányult, 1239-ben tetemesen meghaladta a 10 000 tonnát. A kevésbé termelékeny iparra csak a háborús szükségletek vonatkozásában terjedt ki a császár gazdaságszabályozó tevékenysége. Gazdaságpolitikájának leggyakrabban hangoztatott jelszava az államkincstár és az alattvalók érdekközössége volt. A polgársághoz való viszonya egészében véve nem volt pozitív. Önállósági törekvéseiket, mint ezt Gaeta és Messina példája bizonyítja, kíméletlenül letörte. Ipari tevékenységükbe azonban nem avatkozott be. A szerző végül szembeszáll azokkal a történetírókkal, akik a „mezzogiorno" jelenlegi elmaradottságát II. Frigyes kormányzatára vezetik vissza. Ezt szerinte sokkal inkább az aragón uralom okozta. — HEINZ ANGERMEIER: Az ,,egyszerű ember" elképzelése az államról és birodalomról a német parasztháborúban (329 — 343. 1.) arra a következtetésre jut, hogy a parasztfelkelők előtt idegenek voltak a J. Macek ós mások által nekik tulajdonított radikális köztársasági eszmék. Épp ellenkezőleg: a nemesség, a fejedelmek és mindenfajta tartományi uralom kikapcsolásával a császári hatalom erősítésére törekedtek, és politikai elképzeléseik határozottan monarchista színezetet mutatnak. Gazdasági-társadalmi elképzeléseikben a polgárságnak nem jutott hely; nézeteik megrekedtek a tiszta agrárorientáció fokán. Az egyházi javakat ugyan el akarták kobozni, s népjóléti célokra fordítani, ez azonban elvileg nem különbözik a reformáció fejedelmeinek egyházi javakkal kapcsolatos politikájától. Evangéliumi módon értelmezett univerzalizmusuk és az emberi ősállapot visszaállítására irányuló atavisztikus törekvéseik nem jelentettek valóságos alternatívát az újkori fejedelmi állammal szemben. A paraszti államgondolat által megjelölt utak sem önállóságukkal, sem jövőbe mutató tendenciájukkal nem tűnnek ki. — FRANZ DECKER: Üzemgazdaság és történelem (344 — 365. 1.) elvi felismerésekben és módszertani szempontokban egyaránt gazdag tanulmányában a történelem ós a társadalom-gazdaságtörténet között öszszekötő láncszemet alkotó üzemgazdaságtörtónet intenzívebb művelésére ad ösztönzést. — A Vegyes rovatban KURT FORSTREUTER: Egy hozzászólás Friedrich Engels A munkásosztály helyzete Angliában c. írásához (366—369. 1.) a híres fizikus, D. G. Fahrenheit családjába tartozó Friedrich H. J. v. Farenheid igen pozitív nevelóspolitikai hozzászólásait ismerteti Engels nevezetes művéhez. — NIKOLAUS V. PKERADOVICH: A német hadseregek vezérei 1866-ban — szociális szempontból (370— 376. 1.) a német hadseregek tisztikarának szociális összetételét vizsgálja a porosz — osztrák háborúban, az első és a második világháború idején, aláhúzva a folytonosságot. 1866-ban Délen — beleértve Szászországot is — a nemesség ós a polgárság részaránya a hadsereg vezetésében 50 : 50 volt. Északon ezzel szemben a polgári származású tisztek arányszáma alig érte el a 15 —20%-ot. Az első ós a második világháború katonai vezetői között is jelentékenyebben több észak-, mint délnémet nemesi nevet találunk. — B. DER DONAURAUM 1966. 4. szám. — ALEXANDER NOVOTNY: I. Ferenc József császár (193 — 203. 1.) történeti méltatást közöl Ferenc József halálának félszázados jubileuma alkalmából. A császár életműve megítélésében a történetírók mindmáig nem jutottak közös nevezőre. Személye a tradíció eleven megtestesülése volt. Külpolitikájában nem volt képes új, jövőbe vezető utakat felfedezni, úgyszintén a nemzetiségpolitikában sem. Császársága a szerző szerint fejlődés volt az abszolutizmustól a népállam felé. — GERALD STOURZH: Eötvös József politikai eszméi és az osztrák államkérdés е., a nagy magyar államférfi és politikai gondolkodó, a „magyar Tocqueville" iránt növekvő nyugati tudományos érdeklődést bizonyító tanulmányában (204 — 220. 1.) Eötvös politikai fejlődésének második, 1849—1859 közé eső szakaszát elemzi. Eötvös ebben az időben intenzíven foglalkozik a nemzetiségi kérdéssel, amelynek lényegét a nemzeti egyenjogúság közbülső fokán át a hatalom megszerzésében látja. A nyelvinemzeti törekvések lényegében összeegyeztethetetlenek a Monarchia szerkezetével, a „történeti jogokkal". Ezeknek feszítő hatását a szabad községi élettel véli ellensúlyozhatónak. A továbbiakban azonban elejti ezt a koncepciót, ós a nemzetiségi egyének tényleges egyenjogúsításával megoldhatónak véli a nemzetiségi kérdést. Ezt az álláspontot képviseli Eötvös 1860-as években, ez szolgál alapul az 1868. évi nemzetiségi törvényének is. Másik alapproblémája az Ausztriához való viszony, amelyet elsősorban külpolitikai oldaláról ragad meg. 1845—1848 között Eötvös a dualizmus álláspontját képviseli. Az ez-