Századok – 1968

Történeti irodalom - Suhargyin; Sz. V.: lásd Zvorikin; A. A. - Tuma; Elias H.: Twenty-six centuries of agrarian reform (Ism. Niederhauser Emil) 285

286 TÖRTÉNETI IRODALOM век sokkal csekélyebb szerepet játszottak itt, ill. a társadalmi célok is mint politikai célok jelentkeztek. (Sürgősen hozzá kell tenni: itt ismét a szerző általánosításait foglaljuk csak össze, aki maga a summázás előtt mindig gondosan felsorolja azokat az eseteket, amelyek kivételt alkotnak, amelyeknél az átlagostól eltérő jelenséget találunk, s utal is rá, hogy mi ennek az oka.) A reformok menetében megkülönbözteti azokat a tényezőket, amelyek meghatározzák a célokat ós azokat a mozzanatokat, amelyeket a cél határoz meg. Az előbbivel kapcsolatban arra utal, hogy valamennyi reformot valamilyen forradalmi mozgalom előzött meg, ez szabta meg céljait és terjedelmét. A földosztásra azért volt szükség, hogy a reformerek megnyerjék a földhözjuttatottak támogatását, vagy meggyengítsék ellenfeleiket. A földosztásra tehát szükség volt az új uralkodó osztály (vagy elit) elfogadtatása érdekében, de csak ennyiben, tehát amennyire az új elitnek vagy a forradalomnak szüksége volt legitimitásra. A régi, uralkodó osztály igyekszik fenntartani a régi birtokviszonyokat, s lia hajlandó maga is változásra (az 1861-es orosz jobbágyreform), csak abban a reményben, hogy ez még mindig kisebb veszteséget okoz, mint esetleg egyéb elképzelhető fejlemények. A cél által megszabott folyamatok közül hármat emel ki a szerző: a kárpótlás, a diszkrimináció és a reakció kérdését. Ahol magántulajdonban volt föld kiosztására kerül sor, általában megtörtónt valamilyen módon a régi tulajdonosok kárpótlása. Ebben szerepet játszik egyrészt bizonyos „igazságérzók", másrészt a reformerek bizonytalanságát és ingadozását is visszatükrözi, amely a reform belső logikai ellentmondásából fakad: milyen alapon vesznek el valakinek a magántulajdonából valamit, ha azután ismét magántulajdonba adják, s ha a földbirtokot fel lehet osztani, miért ne lehetne ugyanezt tenni az ipari és kereskedelmi vagyonnal; s ha a földbirtokot kárpótlás nélkül kobozzák el, milyen alapon folytatnak másfajta politikát a városi vagyon tekintetében (a francia forradalom példája). Diszkrimináción, mint a következő mozzanaton, itt azt érti a szerző, hogy bizonyos reformoknál megkülönböztetik a reform utáni időben is a reform során juttatott földet és az egyéb földbirtokot (az 1861-es orosz reform juttatott földje, a mexikói ejidos — földközösségi földek; az egyiptomi reformnál a földhözjuttatottnak be kell lépnie valamilyen szövetkezetbe, nem ruházhatja át a földet szabadon, meg van kötve bizonyos örökösödési törvények által). Itt a szerző szerint túl kevés a példa, hogy általánosítani lehessen, de felveti azt a hipotézist, hogy az ilyesféle kettősség fenntartásában a kormányzat bizonytalansága mutatkozik meg: nem meri teljesen a spontán alakulásra bízni a földbirtokviszonyok fejlődését, mint az angol példában, de nem is meri következetesen végigvinni a reformot, mint a szovjet esetben ez megtörtént. Az esetek többségében tehát nem akarják megtartani a régi birtokviszonyokat, de nem is akarnak gyökeresen újakat, ezért csak részlegesen módosítják, s a diszkriminációval megvédik az új kisbirtokot. Lát a szerző bizonyos összefüggést a reform megtervezése és a kettősség között: az előre megtervezett reformok általában ilyen diszkriminatív kettős rendszerre törekszenek, a spontán végbement reformok ezeket általában nem ismerik. A reakció három formát ölthet: ha eleve valamilyen kompromisszum formájában jön létre a reakció következtében a reform, ennek oka, hogy a reformerek maguk tudatosan körülhatárolják a reform céljait, hogy elfogadtassák, vagy el akarják kerülni a kudarcot, vagy egyszerűen nem akarnak radikális változást. A másik formája a reakciónak az obstrukció, amelyet a reformerek maguk valósíthatnak meg, vagy ellenfeleik. Ez a kettő a reform során következhet be. A harmadik, a reform megsemmisítése, eredményeinek megszüntetése, persze csak a reform lezáródása után lehetséges. A reakciónak ezek a különböző formái (amelyeket részletesen ismertet az egyes reformokban) általában megakadályozták azt, hogy a reformok beváltsák a hozzájuk fűzött reményeket. Maga a reform menete is megváltozik. A kivétel csak az angol példa, ahol a kormány egyáltalában nem avatkozik be a folyamatba, és a szovjet példa, ahol teljesen ellenőrzése alatt tartja a fejlődést. A reform kimondása és megvalósítása közt tehát a reakciónak sok lehetősége van. Végül az eredmények és az értékelés összehasonlítása következik. Megvizsgálja a gazdasági következményéket, s úgy látja, hogy a reform lényeges gazdasági javulást csak akkor hoz, ha nagyüzemi gazdálkodás jön létre, ha ugyanakkor jelentős iparfejlődés következik be, amely felszívja a rejtett felesleges mezőgazdasági munkaerőt, vagy ha van új telepítési lehetőség ennek a levezetésére. Ami a társadalmi következményeket illeti: a reform csökkenti a földkoncentrációt, korlátozza az egyéni földtulajdon nagyságát. A fejenkinti jövedelmet csak abban a mértékben emeli, ahogy a termelékenységet növeli (új föld igénybevételével vagy a felesleges munkaerő átvezetésével az iparba). A paraszt egyéni helyzetét, jogállását a reform elég könnyűszerrel javította meg. A legfontosabb következmények politikai jellegűek voltak. A rövid távlatú politikai célokat (a rendszer