Századok – 1968

Történeti irodalom - Kann; Robert A.: Das Nationalitätenproblem der Habsburgermonarchie I–II. (Ism. Diószegi István) 278

279 TÖRTÉNETI IRODALOM fölötti állam absztrakt érdekeinek szemszöge. A szemléletmód persze sok ellentmondást rejt magában és — amit a későbbiekben még bizonyítani fogunk — végső soron torz összképet láttat. A tabló azonban hamis színeivel és elhibázott perspektíváival együtt is többet és igazabbat mutat a valóságból, mint a claire-obscure sémával dolgozó nemzeti historiográfia. A Habsburg-monarchia kórdóskomplexumához nemzeti szempontból közeledő történetírás — márpedig ez egészen az utolsó időkig szinte kizárólagosnak számított — csupán a nemzeti történetre fordított figyelmet és eleve lemondott a Monarchia egészének tanulmányozásáról. Ha az összefüggések miatt mégis szükségessé vált valamiféle egybevetés, akkor ez a hagyományos sérelmi politikának megfelelően történt: csupán a meglevő (de sokszor a tételezett) elnyomás formáinak feltárására fordítottak figyelmet. Az egyoldalúságtól még az egész megragadására leginkább törekvő ausztriai történetírás sem volt mentes. Az osztrák historikusokat a nemzeti mozgalmak csak annyiban érdekelték, hogy azok mennyiben voltak előmozdítói vagy akadályozói a különböző Bécsből eredő berendezkedési tervek megvalósulásának. A nemzeti szempontú történetírás hiányosságai régóta szembeszökőek voltak. Az amerikai történész könyve most pozitív értelemben is bizonyítja: a soknemzetiségű Monarchia történetének megértéséhez mennyire célravezető a hagyományos módszerekkel való szakítás. A nemzetek feletti állam érdekeinek látószöge az egykori Monarchia valamennyi népét nyílásaiba zárja. Az amerikai történész kétkötetes munkájának lapjain ennek megfelelően a Monarchia mind a tizenegy nemzete helyet kap. Természetesen nem egyenlő súllyal: a tárgyalás mércéje a történelem során betöltött politikai szerep. A szerző a Monarchia népeit két nagy csoportra osztja: az önálló történettel rendelkező és ázt nélkülöző nemzetekre. A beosztás csak a Monarchián belüli vonatkozásban érvényes és a szerző világosan elhatárolja magát a „történelmi" ós „történelem nélküli" népek polgári irodalomban is avultnak számító kategóriájától. Az első csoportba — további belső értéksorrend szerint — az osztrák-németek, a magyarok, a csehek, a lengyelek, a horvátok ós az olaszok kerülnek, a másodikba a szlovákok, a szerbek, a szlovének, a románok és végül a rutének. A „Nationalitätenproblem" első kötete a nemzeti kérdés fenti tagolásának indoklása után a tizenegy nemzeti mozgalom történetét rajzolja meg, tizenegyfóle nacionalizmus történelmi értelmezését nyújtja. Az időkeretet két korszakos évszám: 1848 és 1918 adja, de a szerző szükség szerint a jozefinizmus koráig is visszanyúl és a jobb megértés kedvéért helyenkint az utódállamok korabeli nacionalizmus problémáit is érinti. A munka második kötete műfaji értelemben nehezebben körülhatárolható. A politikai reformtervek története ez tulajdonképpen, azoké a törekvéseké, amelyek a nemzeti kérdés megoldását a Monarchia keretei között keresték, de egyben a lazábban vagy szorosabban a tervek közé ágyazott politika-történet is, a forradalomtól a felbomlásig terjedő hetven esztendős időszak állami életének és politikai megnyilvánulásainak taglalása. A kelleténél talán kissé soványabbra sikerült végkövetkeztetésekben a szerző a Habsburg-monarchia történelmi tapasztalatait összegezi. A nemzeti törekvések együttes bemutatása önmagában is bizonyos előnyökkel jár az egyes nemzetekre szűkített tárgyalási móddal szemben. A szimpla egymásmellé állítás is a komparatisztika alapelemeit tartalmazza és az egyszerű összevetés is többet megértet a lényegből, mint az adatok tömegének szokványos izolált felsorakoztatása. A tematikai teljességtől a munka azonban még bőven a nemzeti mozgalmak érdektelen leltára maradhatna. Hogy nem marad meg annak, az már nem csupán a nemzetek feletti látásmódból, hanem a teljességre törekvő módszerből következik. Robert A. Kann arra tesz kísérletet, hogy a nemzeti mozgalmak belső lényegét kibontsa, hogy egymást tételező és kizáró vonásait megragadja, hogy a sokféle nacionalizmus bonyolult kölcsönhatását kitapintsa, hogy a megnyilvánulásoknak a politikai organizmus egészére gyakorolt összhatását felmérje; egyszóval, hogy a sajátos kérdéskomplexum valamennyi vonatkozását felgöngyölítse. Az amerikai történészt különösen a nemzeti mozgalmak eszmei tartalma ós politikai megjelenési formája foglalkoztatja. Az eszmei tartalom megértéséhez visszanyúl az ideológiai gyökerekhez, bemutatja a különféle oldalakról érkező hatásokat és figyelemmel kíséri a belső mondanivalóban hét évtizeden át végbement változásokat. Az alapállásnak megfelelően az ideológiai áramlatok összmonarchiai vonatkozásának kimunkálása a legerősebb. Az olvasó arról kap leginkább alapos és részletekbe menő felvilágosítást, hogy a nemzeti mozgalmak hol, mikor, mennyire és hogyan vágtak egybe a nemzetek fölötti állameszmével és a kérdés másik vonatkozásában: hogyan és mikor vált a mozgalmakban uralkodóvá a soknemzetiségű állam létének tagadása. A szerző megállapításai nem hatnak minden esetben az új felfedezés erejével, az összkép mégis meggyőzően érzékelteti a Monarchia egzisztenciájának ideológiai feltételeit. Az összmonarchiai tartalom kutatásának előtérbe helyezése nem vezet á nemzeti ideológia egyéb