Századok – 1968

Történeti irodalom - Nemeskürty- István: Ez történt Mohács után (Ism. Szakoly Ferenc) 260

260 TÖRTÉNETI IRODALOM csak lehet, lépésről-lépésre, fejlődésükben mutatja be, gondosan kapcsolva az előzményekhez és a további fejleményekhez. Ábrázolási módszere nem hogy figyelmen kívül hagyná az európai összefüggéseket, hanem ellenkezőleg: gyakran a hazai viszonyok induktív bemutatását is a dedukció eszközeivel pótolja. Innen van az is, hogy a magyarországi mezővárosok táji különbségei talán a kelleténél kevesebb helyet kapnak a dolgozatban. Másfelől az igen sűrűn ismétlődő visszatekintésekből és összefoglalásokból sem válik világossá, milyen hazai sajátosságok eredményezték, hogy a mezővárosi fejlődés valamennyi kelet-középeurópai ország közt éppen Magyarországra vált jellemzővé, ill. hogy a tőlünk északra fekvő államokban mi vette át az oppidumok funkcióit. Bácskai Vera körültekintően jár el részletproblémái kidolgozásánál is; véleményünk szerint csupán árnyalatnyi korrekciókat lehetne alkalmazni pl. a naturális terhek XV. századi helyének meghatározásánál (az újabb irodalom a pénzjáradék mindenek fölött való előretörését emeli ki), vagy a telekhányadok értékelésénél (ha a sárvár-kapuvári uradalomban a falvak egésztelkei után jóval több censust követeltek, mint a mezővárosokéi után, ugyanabban az időben viszont ugyanazon uradalom negyedtelkeit a falukban csak negyedannyi teher sújtotta, mint az oppidum-bclieket, akkor itt csak a telekszámítás egyenetlenségei és időközi változásai szolgálhatnak magyarázatul, 104. 1.). Bácskai Vera XVI. századi mezővároskutatásai hihetőleg hasznosan építik majd tovább eddig elért szép eredményeit. MAKSAY FERENC NEMESKÜ RT V ISTVÁN: EZ TÖRTÉNT MOHÁCS UTÁN (TUDÓSÍTÁSA MAGYAR TÖRTÉNELEM TIZENÖT ESZTENDEJÉRŐL 1526-1541) (Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó 1966, 348 1.) Az elmúlt esztendőben érdekes jelenséget figyelhettünk meg, Nemeskürty István könyvével kapcsolatban. A könyv, pontosabban a műfaj sikerében az olvasóközönség igénye tükröződik jól megírt, regényes, történeti értékű művek iránt. Ennek a példának a tapasztalatait történetírásunknak hasznosítania kell; magas szakmai színvonalú, érdekesen megírt történeti munkák szóles körű érdeklődésre számíthatnak. A mohácsi csata utáni évek története egyébként is igen alkalmas az érdeklődés felkeltésére. A szakirodalomban hiányzik ennek a kornak megfelelő monografikus feldolgozása. Jászay Pál százhúsz éves, ma már elavult szemléletű monográfiája az 1526— 27-es évről mindmáig utódok nélkül áll (A magyar nomzet napjai a mohácsi vész után. Pest. 1846), hacsak Bárdossy László aktuális politikai célzattal írott könyvét (Magyar politika a mohácsi vész után. Bpest. 1943) nem számítjuk ide. Amikor Nemeskürty könyvének hibáit ós erényeit latolgatjuk, készséggel elismerjük a műfaji kezdeményezés érdemét. Sajnos, sokat ront ezen ő maga könyvének végén ,,magamentségé vei", amelyben így ír: „Kérem a gyanakvó történészt, tekintse könyvemet regénynek. Kérem az olvasót, aki a cím láttán érdeklődve belelapoz munkámba, tekintse igaz történelemnek" (346. 1.). Ilyen elfogadhatatlan kibúvót, ilyen megkülönböztetést nem lehet alkalmazni, hiszen csak egyféle igazság létezik, és ha valaki szakterületre lép, nem térhet ki a kísérlet ódiumának vállalása alól sem. A könyv koncepcióját röviden a következőkben foglalhatnánk össze: A mohácsi csatavesztés nem volt sorsdöntő nemzeti katasztrófa, mivel nem követte az ország török megszállása, sőt „Magyarország ilyen szerencsésen még egyetlen katonai vereséget sem vçszelt át, mint ezt" (37. 1.). A kettős királyválasztásban a magyar uralkodó osztály felelőtlensége nyilvánult meg. Az európai helyzetet tekintve „a Habsburg-ház trónraemelése helyes és hasznos cselekedet volt" (58. 1.), de „I. János sikeres uralkodásának lehetőségét sem szabad mindjárt és egyértelműen elvetnünk" (60. 1), mert az ország katonai és anyagi erői elégségesek lettek volna arra, hogy egyedül is elháríthassa a török fenyegetést. A szerző véleménye szerint „szinte mindegy, ki győz, csak győzzön végre valamelyikük: kerüljön egy kézbe, erélyes kézbe az állam kormánya" (177. 1.). A győzelmeinek kihasználására képtelen Ferdinánd és a parasztság ós polgárság helyett a törökre támaszkodó János vetélkedése kettészakította az országot ós állandósította az anarchiát. Az állam irányítói, a nagy földbirtokosok hasznot húztak e küzdelemből, és ezért nem állt érdekükben lépéseket tenni annak megszüntetésére. A földesurak saját