Századok – 1968
A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Szemjonov J. I.: A „társadalmi organizmus” kategóriája és jelentősége a történettudományban. 191
A „TÁRSADALMI ORGANIZMUS" KATEGÓRIÁJA ÉS JELENTŐSÉGE 203 ilyen egyesülés keretein belül (ha az előzetes fejlődés ezt megfelelő mértékben előkészítette) a területek szuborganizmusokká, a keletkező föderatív társadalmi organizmus autonóm részeivé váltak. Ez jelentős mértékben megerősítette a politikai egyesülést, és ugyanakkor elősegítette a föderációhoz tartozó többi terület és más társadalmi organizmusok beolvasztását is. Előfordult, hogy a föderáción belül több politikai egyesülés jött létre, amelyek a későbbiekben összeolvadhattak egy nagy szövetségbe. Így például a Kijevi Orosz Állam két területek közötti egyesülés — az egyik központja Novgorodban, a másiké Kijevben volt — összeolvadásának eredményeként jött létre.2 3 A Kijevi Orosz Állam azonban, mint föderatív társadalmi organizmus, virágzása idején sem foglalta magába valamennyi keleti szláv területet. Nem tartozott hozzá többek között a különállását valószínűleg egészen a XI. század közepéig, de talán a végéig is megőrző vjaticsok területe.24 A nagy területek közötti föderatív társadalmi organizmus kialakulásával az osztályviszonyok az azt alkotó minden egyes területen megerősödtek. Ennek következtében megerősödött az elkülönülésre irányuló tendencia, és a XII. században a Kijevi Orosz Állam felbomlott autonóm társadalmi organizmusokra: társadalmi organizmusból szerkezetüket tekintve nem egységes, hanem föderatív autonóm alcsoportokból (szuborganizmusokból) álló területek föderációjára esett szét. Noha az új területek magja — melyekre a Kijevi Orosz Állam szétesett — nagyjából megegyezett a régiekével, a területek határai nem egyeztek meg teljesen a volt Kijevi Orosz Állam területeinek határaival.25 A továbbiakban az orosz területek föderációjából fokozatosan kivált két vonzási központ — a Vlagyimir-Szuzdali és a Halics-Volhiniai fejedelemség2 6 —, így az összorosz föderáció kezdett két föderációra szétesni, ezzel konföderációvá alakulni. A mongol betörés véglegesen elszakította Északkelet-Oroszországot a többi orosz területtől. A XIV. századtól kezdve a nagyorosz föderáción belül kezdett megerősödni az egyesülési tendencia, s ez lehetővé tette a politikai egyesülést.27 Az Északkelet-Oroszország állami egyesítésében elért sikerek a maguk módján elősegítették a központosító tendencia megerősödését és a nagyorosz területek föderációjának átalakulását nagyorosz társadalmi organizmussá. Ez a folyamat a XVI. században nagyjából befejeződött, az egész Északkelet-Oroszország egy társadalmi organizmussá vált, szerkezetét tekintve föderatív volt. A nagyorosz társadalmi organizmus határai azonban már akkor sem estek egybe az orosz állam határaival, mert az állam nem-orosz társadalmi organizmusokat is magába foglalt. A későbbiekben az állam terjeszkedése újabb nem-orosz társadalmi organizmusok elnyelésével ment végbe, ami erősen bonyolította az orosz feudális társadalom másodlagos fejlődésének képét. A fejlődés törvényszerűségei sokkal világosabban rajzolódnak ki akkor, ha a társadalmi organizmus határai egybeesnek az államhatárokkal. Ilyen volt a helyzet például Franetkországban, melynek történelmét vizsgálva ugyanazokat az alapvető szakaszokat találjuk meg, mint Oroszország történelmében: a nagy elsődleges föderatív osztálytársadalmi organizmus kialakulása (mely szintén nagyobb területet foglalt el, mint amekkorán a későbbiekben létrejött Franciaország); majd a szerkezetük szerint föderatív, autonóm területű társadalmi organizmusokra történő szóthullás; a X—XI. században Franciaország átalakulása a területek föderációjává, melyen belül a XII. századtól erősödni kezd az egyesülési tendencia.28 A föderációból a föderatív társadalmi organizmussá alakulás távolról sem történt egyenesvonalúan. Bizonyos periódusokban időlegesen felerősödött az ellentétes, az elkülönülési tendencia, de hozzávetőlegesen a XV. század végére a folyamat alapjában befejeződött: Franciaország — szerkezetét tekintve —föderatív-társadalmi organizmussá alakult. A francia társadalmi organizmus további fejlődése, noha kitérőkkel ós visszalépésekkel, de abban az irányban haladt, hogy föderatívból egységessé váljék, vagyis, hogy teljesen megszűnjék az elkülönülési tendencia. A XVIII. századra Franciaország alapjában véve egységes társadalmi organizmus lett, bár végleges egysége csak a nagy polgári forradalom éveiben jött létre. A kapitalista társadalomnak — legalábbis felfelé ívelő fejlődése idején — az aránylag nagy egységes társadalmi organizmusok az adekvát létezési formái. Korunkra 23 B. A. Ribakov: Az óoroszok.; Ocserki Isztorii SzSzSzR. A feudalizmus kora. IX—XIV. sz. 1. rész. Moszkva. 1953. 79 — 80. 1. (mindkettő orosz nyelven). 24 A. V. Arcihovszkij : A vjaticsok kurgánjai. Moszkva. 1931. 151—160. 1.; A. L. Mongajt: A rjazanyi terület. Moszkva. 1961. 333-335. 1. (mindkettő orosz nyelven). 25 B. A. Ribakov^ A Kijevi Orosz Állam keletkezésének vitás kérdései. Voproszi isztorii, 1960. 9. sz. 23—25. 1. 29 L. V. Cserepnyin : Az orosz nemzetiség alakulásának történelmi körülményei a XV. sz. végéig. ,,Az orosz nemzetiség és nemzet alakulásának kérdései". Moszkva — Leningrád. 1958. 64— 69. 1. (orosz nyelven). 27 A nagyorosz földek egyesülését meghatározó tényezők legteljesebb elemzését lásd: L. V. Ceerepnyin: A központosított orosz állam kialakulása. Moszkva. 1960 (orosz nyelven). 2" Az'e tendencia alapját képező tényezőkről lásd: K. Marx és F. Engels Művei. 21. köt. 406-416. 1. (orosz nyelven): J. Willard és C. Willard: A francia nemzet kialakulása. Moszkva. 1957 (orosz nyelven).
