Századok – 1968

Vita - Tilkovszky Lóránt: Bajcsy-Zsilinszky Endre – újabb megvilágításban. 181

BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE — ÚJABB MEGVILÁGÍTÁSBAN 183 érdekében nyúl vissza az életpálya korábbi szakaszainak egyes kérdéseihez, akkor sem mellőzhette volna Zsilinszky politikai nézetei 1918 előtti kialakulásának felvázolását. Maga Zsilinszky vallott róla, hogy a hatvanhetes politika szellemében nevelkedett, de szívében hordott egy olyan erős gyermekkori Kossuth-élményt, amely későbbi tudati felismeréseknek érzelmi síkról elősegítője lett. Egyelőre azonban felfogását szilárd hatvanhetessóg és —lelkes németbarátság jellemezte. Dernői Kocsis alaposan melléfog, azt írván, hogy németgyülölete a lipcsei és heidelbergi egyetemi évekre nyúlik vissza, amikor ,,a hozzá hasonló fiatalokon keresztül méregette a porosz junker és a német nyárspolgár emberi és közösségi tulajdonságait" (18—19. 1.). Zsilinszky ekkor, mint ugyancsak maga vall róla, abban gyönyörködött, hogy Lipcsében „kettős rendben masíroztak fel a különböző burschenschaftok . . . katonás student-díszben, magas lovagcsizmákban, sapkákban, kardosan", a Deutschland, Deutsehland über alles-t énekelve; s a militarizmusnak az egész német társadalmat átható szelleméért lelkesedett kimondhatatlanul. Ezeket az élményeket a világháborús harctéri tapasztalatok toldják meg a német katonai erények, hadszervezés, hadvezetés iránti csodálatával. A Zsilinszky világháborús katona-élményeinek szentelt fejezet megemlékezik több huszár-bravurjáról, amelyekben bizonyságát adta rendkívüli személyes bátorságának, de nem tudjuk meg belőle, hogy ez a huszárhadnagy, majd főhadnagy tiszttársaival élénken politizál; nem sejtjük, hogy eléggé határozottan kialakult véleménye van, s így el kellene hinnünk, hogy tájékozatlanul érte az összeomlás és a forradalmak, s hogy „jóhiszeműséggel . . . vetette bele magát a szegedi forgatagba", ahol „észre se vette" hova került; elkápráztatták ,,a szépen csengő, nagy szavak" (16—17. 1.). A többi tiszttel, jogásszal, úrral való egyszerű együttsodródás képzetének keltése helyett nagyobb figyelmet kellett volna szentelni Zsilinszky ellenforradalmi meggyőződése kiforrottságának, a két forradalom alatti ellenforradalmi aktivitásának, s annak, amiről Dernői Kocsis szintén nem szól, hogy az 1920-ban Berlinben és Münchenben töltött fél esztendő közvetlen tapasztalatai a németországi ellenforradalóm módszereiről és eredményeiről mily nagy hatást gyakoroltak Zsilinszkynek a magyarországi ellenforradalmi rendszer kiépítését illető elképzeléseire. Zsilinszkynek a belső problémákhoz, így a parasztkérdéshez való viszonya világosabbá válnék, ha olvashatnánk arról, hogy a forradalom megelőzésére már a fronton földreform-tervezeten dolgozott, s hogy a forradalmak lezajlása után az ellenforradalom pozícióinak megszilárdítása érdekében sürgette a földreformot. E téren, s általában a „magyar faj védelme" terén radikálisabb lépéseket tartott szükségeseknek, mint ameddig az ellenforradalmi konszolidáció erői hajlandók voltak elmenni; így került ellenzékbe. Mikor Dernői Kocsis arról ír, hogy „Zsilinszky Szegeden éppen olyan meggyőződéssel volt ellenforradalmár, mint a harmincas években a szegényparasztok apostola" stb. (6. 1.), félreértések elkerülése végett hozzátehetné, amire másutt többször is céloz, hogy forradalomellenes meggyőződése nem változott, s a negyvenes évekből is bőven lenne idézhető adat annak alátámasztására, hogy földreformkövetelése, demokrácia-igénye szorosan összefügg 1918—1919 megismétlődése veszedelmének elhárítása alapfeladatával. A szerző szerint Zsilinszky „mikor Szegedről eljött, a munkásságot tömegében megbízhatatlannak, többségében a nemzettől elidegenedettnek gondolta", s ezért „nagymértékben a vezetőket tette felelőssé" (164. 1.). „Bizalmatlan a munkásmozgalom és a Szociáldemokrata Párt, a szakszervezetek iránt" (5. 1.), s e tekintetben csak „1941 decemberében lehet megjelölni a nagy fordulat időpontját" (156. 1.). A kép azonban valójában differenciáltabb ennél, mind a korábbi, mind a további fejlődési szakaszt illetően. 1920-ban így nyilatkozott: „Nem a szocialista munkásmozgalomban volt és van az alapbaj, szocializmus végre mindenütt van", hanem a nemzetköziség soraikba behatoló szellemében. „Nem a szocializmust, kell ütnünk, mely végre is a munkásosztály védekező reflexe a tőke kizsákmányolása ellen . . ., hanem a munkásmozgalmat kell megtisztítanunk" azoktól az „idegen elemektől", akik marxizmust, internacionalizmust vittek be oda. A szociáldemokráciával szemben — megfelelő vezetők esetén — nem bizalmatlan, mert az általa tanulmányozott német példa azt mutatta, hogy az, akár uralomra is kerülve, „szépen behódol a nemzeti érdekeknek, a nemzeti állam eszméjének és tényének, a nemzetközi ideológia rovására". Zsilinszky kezdettől fogva vallotta, hogy a munkásság nélkül politizálni nem lehet; nem értett egyet azokkal, akik kétségbe vonták „a szocialista munkásság józan és hazafias túlnyomó többségét". Ez azonban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy 1930-ban, amikor kidolgozta a „Nemzeti radikalizmus" programját, az olasz fasizmus hatása alatt, a munkásság nemzeti szellemben való szervezését ós nevelését ne látta volna jobb kezekben bizonyos korporativ érdekvédelmi szervezetekben. De később, a jobboldali szociáldemokrata vezetők új abb ós újabb bizonyságtételei arról, hogy lemondtak a következetesen osztályharcos politikáról, s hogy azonosítják magukat „a