Századok – 1968

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 1273

1278 KRÓNIKA nem mutattak megértést aziránt, hogy a történetírás a jövőben többet kíván mondani a néptömegek mindennapi életéről. A maga részéről nem hiszi, hogy hazafiságra és emberségre csak a kimagasló történeti személyiségek életén keresztül lehet nevelni. Előadásával nem volt más célja, mint hogy felhívja a figyelmet a helytörténeti kutatások lemaradására és néhány válaszra váró kérdésre. A vándorgyűlés első napi tanácskozása az elnöklő Berend T. Iván főtitkár zárszavával ért véget. Néhány — a vitában felmerült — nézettel polemizált, több hozzászólásra reflektálva helytelenítette a helytörténeti monográfiák abszolutizálására irányuló törekvést, s aláhúzta, hogy a hely történetíráson belül is több műfaji megoldás lehetséges. Végül az előző évi salgótarjáni vándorgyűlés után megalakult üzemtörténeti szekció eredményes munkájára hivatkozva javasolta a Magyar Történelmi Társulat keretén belüli helytörténeti szekció létrehozását, amely szintén életképessé válhat, hiszen valóságban létező igényt van hivatva kielégíteni, s munkája további új színt vihet a Társulat életébe. A vándorgyűlés második napján Degré Alajos zalaegerszegi levéltárigazgató elnökölt. Bevezető előadást Wellmann Imre, a Mezőgazdasági Múzeum főigazgatóhelyettese „Mária Terézia Urbáriuma" címmel tartott. Bevezetésül hangsúlyozta, hogy amióta a nemesség 1715-ben a katonáskodás terhe alól lényegében kivonta magát, a bécsi udvar több ízben próbálkozott azzal, hogy a hadiadó legfőbb alapját: a jobbágy teherbíró képességét a földesúri igényekkel szemben biztosítsa. A vármegyék azonban, melyek kötelessége lett őrködni a paraszt helyzetén, a nemesség érdekeinek letéteményesei lévén, kevéssé feleltek meg ennek a feladatnak. Különösen azóta lett éz nyilvánvalóvá, hogy az 1730,-as évek közepétől fogva a háborús konjunktúra hatására új lendületet vett a földesúri majorkodás. A földesúri követelések térben is, mennyiségben is növekedtek — ugyanakkor, midőn a másik oldalról, főképp a súlyos katonai kiadások miatt, az államháztartás helyzete is az adóteher növelését kívánta. Mindkét igény a jobbágy bőrére ment, fokozódásuk tehát elkerülhetetlenül összeütközésre vezetett. A földesurak az úrbér ügyét saját hatáskörükbe tartozónak tekintették s Werbőczire hivatkozva azt hangoztatták, hogy tetszésük szerint bánhatnak jobbágyaikkal. Mária Terézia viszont a döntő pénzügyi szemponton túl a földesúri elnyomás kirívó példáinak láttán úgy érezte, uralkodói felelősséggel is tartozik a jobbágy sorsáért. Volt tanácsosai között, aki úgy vélte: egyszerűen az 1514-i parasztháborút követő törvényeknek kell érvényt szerezni. Csakhogy ezek egyrészt nem szabályozták pontosan és mindenre kiterjedően az úrbér ügyét, másrészt már az idő is jóqskán túlhaladt rajtuk a majorságok elterebélyesedése következtében. Helyettük már a földesurak a közbeeső 220 — 250 év alatt „bevett szokás" címén vagy urbárium révén jóval terhesebb kötelezettségeket honosítottak meg. Mária Terézia ezeknek az urbáriumoknak állami felügyeletét akarta törvénybe iktatni az 1764 — 65-i országgyűlésen; törekvése azonban hajótörést szenvedett a nemesség ellenállásán. Kérdéses volt, vajon a rendeleti út sikert hozhat-e ezzel az ellenállással szemben. A királynő kezére játszott azonban, hogy sikerült elérnie, hogy jobbágypanaszok az addigi bírósági út (úriszék-sedria-Kuria) helyett közigazgatási úton (úriszék-sedria-Helytartótanács) eléje kerültek. így, főképp a földesúri árutermelés következményeitől leginkább sújtott Vas és Zala megyét illetően, közvetlenül tudomást szerezhetett a jobbágyság valódi helyzetéről, miután sikerült kiiktatni, megkerülni a nemességnek közbeékelődő, jobbágypanaszokat elhallgattató, elhárító rendszerét. Ugyanakkor a parasztság gyökeres fordulatnak fogta fel, hogy az uralkodó törődik sorsával s beavatkozik érdekében; félreismerve a feudális állam valódi természetét, már-már valamiféle szabadság álmát szövögette, aminek, túl az ellenállásra ösztökélő súlyos földesúri megterhelésén, nem kis része volt az 1765 — 66-i dunántúli parasztmozgalmak létrejöttében. S a nemesség azáltal, hogy fenyegetett helyzetében az államhatalom segítségére szorult, maga adott a királynőnek lehetőséget az úrbér rendeleti úton való átfogó szabályozására. Fiskális kiindulópontjának megfelelően az Urbárium a földesúri kizsákmányolás korlátozásában ért el legfőbb eredményt; a volt „királyi Magyarország" területén egyenesen visszaszorította azt. Kevésbé volt az eredmény megnyugtató a földesúri kisajátítást illetően, egyrészt, mert az urak addigi térfoglalásait helybenhagyta, másrészt, mert úrbéres földnek csupán a szorosan vett jobbágytelket minősítette s ezzel a faluhatár többi részét — a szőlő, irtvány s részben a legelő kivételével — a földesúr közvetlen rendelkezése alá engedte. A földesúri elnyomásnak is teret engedett azáltal, hogy a 32 éve egyhelyben ülő szabadmenetelű jobbágyot elévülés címén örökös jobbágy-sorba süllyesztette. S az úrbérrendezés jelentős pozitívumait kiemelve sem hunyhatunk szemet annak következményei felett, hogy a parasztmozgalmak megelőzése céljából a jobbágy helyzetét egy kaptafára vonni: terheit egységesíteni, társadalmát — nemes és jobbágy merev kettősségéből