Századok – 1968

Történeti irodalom - Jahrbuch für Geschichte der UdSSR und der volksdemokratischen Länder Europas. (Ism. Niederhauser Emil) 1182

1182 TÖRTÉNETI IRODALOM 1162 JAHRBUCH FÜR GESCHICHTE DER UdSSR UND DER VOLKSDEMOKRATISCHEN LÄNDER EUROPAS. BAND 8 (Chefredakteur Erich Donnert. Berlin, Deutscher Verlag der Wissenschaften. 1964. 592 S.) A SZOVJETUNIÓ ÉS AZ EURÓPAI NÉPI DEMOKRATIKUS ORSZÁGOK TÖRTÉNETÉNEK ÉVKÖNYVE. 8. KÖT. A szerkesztőbizottság a Német Demokratikus Köztársaság legkiválóbb Kelet-Európa szakértőit fogja össze, s így ez a kötet is, mint a többi külföldi szerzőkkel kiegészítve, szépen reprezentálja a demokratikus német történettudomány újfajta állás-i foglalását Kelet-Európa történetével kapcsolatban. A kötet a szokásoknak megfelelően három részre tagolódik: nagyobb tanulmányok, kisebb tanulmányok és beszámolók, könyvismertetések. A nagyobb tanulmányok közül az első csoport néhány népi demokratikus ország felszabadulásának, ill. a felszabadulás utáni fejlődésének a kérdéseivel foglalkozik. Mindjárt első helyen Szabó Bálint : ,,A nép demokratikus forradalom sajátosságai Magyarországon 1944—1948 című tanulmányában 1962-ben megjelent, Forradalmunk sajátosságai 1944 —1948 c. könyvében kifejtett nézetét foglalja össze a külföldi olvasóközönség számára. Jan Borkowski: „Az osztályharc a népi demokratikus Lengyelországban 1944—1947-ben "címmel eseménytörténeti összefoglalást ad. A felszabadult lengyel területeken a Lengyel Munkáspárt, a Lengyel Szocialista Párt, a Néppárt és a Demokrata Párt koalíciójából álló kormány vette át a hatalmat s kezdte meg a földreformot, amit a londoni emigráns kormány igyekezett megakadályozni. A nyugati hatalmak közbelépése miatt később a londoni kormány néhány képviselője is bekerült a kormányba, ez azonban nem változtatott azon, hogy a kormányon belül a Lengyel Munkáspárt játszott vezető szerepet. 1945 során a kifosztott országban nagyok voltak a gazdasági nehézségek, ezt a reakció kihasználta sztrájkok szítására. A szélső jobboldali elemek pedig valóságos polgárháborút provokáltak, mintegy 400 fegyveres banda harcolt az országban (1947-ig), 22 ezer főnyi részvevővel, akikhez még hozzá kell számítani az ország dél-keleti területén működő kb 6000 ukránt. A jobboldal többsége azonban a legális harci eszközökkel igyekezett megakadályozni a népi demokratikus rendszer megerősödését. A jobboldal Mikolajczyk, a londoni emigráns kormány volt miniszterelnöke körül csoportosult, aki 1945 augusztusában a Néppártból kivált elemekből létrehozta a Lengyel Néppártot. Az 1945-ös finnországi és magyarországi választások nyomán sürgette a lengyelországi választások megtartását abban a reményben, hogy pártja abszolút többséghez jut. A szélső jobboldal azonban folytatta a terrorakciókat, 1945 szeptemberében hozták létre a Szabadság és Függetlenség nevű titkos szervezetet, amely a háború alatti jobboldali Hazai Hadsereg egyenes folytatása volt. A volt uralkodó osztályok tagjai (az egykori földbirtokosok stb.) Mikolajczyk pártja mellé álltak. A nemzetközi helyzet alakulásában, az egykori szövetségesek közti ellentétek kiéleződésében is bíztak. Az 1947 januárjában tartott választások előtt a koalíció többi pártja felajánlotta, hogy vegyenek részt közös listán a választásokon, de ezt a Mikolajczyk-párt visszautasította. Erre a pártból kikerülő miniszterek hatáskörét új minisztériumok felállításával korlátozni kezdték. A párton belül már ekkor kialakulóban volt egy baloldali áramlat, amely szembefordult Mikolajczykkal. A választásokon a koalíció közös listája a szavazatok 80,1 %-át kapta, a Lengyel Néppárt 10,3%-át. A párton belül megindult bomlást betetőzte 1947 októberében Mikolajczyknak az országból amerikai segítséggel való sávozása A fegyveres bandákat is sikerült ekkorra felszámolni. Ugyancsak lengyel vonatkozási! Janusz Gotabowski: „A nacionalizálás kérdéséhez Lengyelországban 1946-ig" című írása. A háború alatt a németek a lengyel iparvállalatokat mind kisajátították. Ä Lengyel Munkáspárt már 1943 novemberében javasolta a háború utánra az államosítást, a többi párt azonban taktikából csak homályosan emlegette a nacionalizálást. A németek kiűzése után az üzemek jelentős része ténylegesen társadalmi tulajdonba ment át, ebben a műszaki értelmiségnek is nagy része volt. A gyárak élére az igazgatóból, a szakszervezet és a helyi népi bizottság képviselőjéből álló három tagú bizottságokat neveztek ki. 1945 februárjában törvényesen elismerték a magánkezdeményezést az ipari termelésben, de állami ellenőrzés mellett. A gazdasági nehézségek, a kellő piac hiánya, az alacsony termelékenység miatt a Lengyel Munkáspárt felvetette az 50 főnél többet dolgoztató vállalatok állami tulajdonba való átvételét. A Lengyel Néppárt viszont csak a száznál több munkást foglalkoztató üzemekre akarta ezt kiterjeszteni (ami a lengyel ipar csekély koncentrációja mellett azt jelentette volna, hogy egész iparágak kimaradnak az államosításból). Ugyanakkor a párt demagóg módon elvetette