Századok – 1968

Történeti irodalom - Oszmova; N. I. lásd Zvorikin; A. A. - Paulinyi Oszkár: A vállalkozás kezdeti formái a feudáliskori nemesércbányászatban. (Ism. Babics András) 1160

1161 TÖRTÉNETI IRODALOM 1162 mert a rendszerint kibúvásokra telepített bányák általában nem voltak sokáig fenntarthatók a felszín közelében. A mélybe bukó ásványkincs pedig az ún. mélyművelésű bányászatra kényszerítette a földesurat. Ez a művelési mód fokozta a bányászat költségeit, sőt ae ásványi kincs esetleges kiékelődése, megszűnése igen érzékeny károsodást is okozhatott. Ajánlatos volt tehát, hogy a kockázatot több személy között osszák meg. A földesúr legérdekeltebb társai a bányájában hivatásszerűen dolgozó szakmunkások, a vájárok voltak. A vájárok nemcsak szakértelmükkel, a munkálatok vezetésével, saját munkájukkal, hanem megtakarított pénzükkel is hozzájárulhattak a bányák fenntartásához. A bányák üzemben tartása számukra létkérdés volt. Kevésbé voltak érdekeltek azok a segédmunkások, akik főleg a földesúr jobbágyai sorából kerültek ki. Ugyanebben az időben azonban már olyan elemeket is találunk a bányákban, akik jobbágyi köteléken kívül, tisztán munkaerejük áruba bocsátásából éltek. További lépés volt ezen az úton, hogy — a haszonrészesedés reményében — külső, feudális eredetű, vagy akár kalmár tőke is bevonuljon a bányamű fenntartóinak sorába. Mindenesetre jelentős mozzanatnak kell tekintenünk, hogy a nyugat-európai feudalizmus delelőjén a feudális és polgári eredetű pénzvagyon benyomult egy termelési ágba, a nemesércbányászatba. A körülmények szükségképpen kialakították a bányaművelő szövetkezeteket ós a bányaszövetkezeteket. Az üzemfenntartók később egyre gyakrabban a személyes munkából is kivonják magukat. Természetesen távol vagyunk még attól, bogy a feudalizmus e korai évtizedeiben ilyen módon jelentkező bányagazdálkodási formát tőkés termelésnek minősíthetnénk. Csupán a körülmények tették szükségessé, hogy a vállalkozó pénz részt vegyen abban a termelésben, amelytől a földesúr, mint hivatott üzemeltető, visszahúzódott. A termelő viszonyoknak ilyen tőkés megnyilvánulásait csak tőkés „jellegűnek" nevezhetjük. Hogy ez a tendencia a feudális termelési viszonyok e felfutó szakaszában nem tudott nagyobb bomlasztó, illetve termelésfejlesztő erővel jelentkezni, annak számos oka van. Általában véve a bányavállalkozásból keletkező kalmártőke nem tudott egyértelműen ipari tőkóvé válni. A bányákban foglalkoztatott munkaerők sem kerültek ki kizárólag a bérmunkások sorából. Fékezően hatott a tőkés tendenciára a munkaerő egy részének magasfokú mesterségbeli tudása is. A dolgozó vájárok sakkban tartották a vállalkozók profitmohóságát. A munkáltatók törekvésével szemben egyelőre még ki tudták eszközölni természetbeni részesedésüket a bányakincsben, vagyis a termeivényben. Röviden: a feudális termelési viszonyok felbomlása még nem volt időszerű. Néhány évszázaddal később azonban mind erőteljesebb lett a pénztőke behatolása a bányagazdaságba, vagyis a vájár, mint dolgozó bányarészes, vállalkozótársi minőségben lassanként kiszorult a bányaszövetkezetekből, és a társulás a nem dolgozó bányavállalkozók szövetkezetévé vált. Magyarországi viszonylatban annyira korai forrásokkal, mint a szerző által figyelembe vett hely és korszak forrásai, nem rendelkezünk. A régi Magyarország felvidéki nemesércbányái kodifikált szokásjogi alapelemeit a betelepülő bányászok hozták magukkal, így speciális magyar sajátosságok megismerésére általában alkalmatlanok. Társasági bányavállalkozást hazánkban legkorábban egy Selmecbányával kapcsolatos oklevél említ a XIII. század végén. Egyébként bányavállalkozó-kalmár pénzemberek játszottak szerepet a jelentősebb, ún. alsómagyarországi bányavárosok kialakításánál is. A szerző megállapítja, hogy a XIII. század közepe táján a bányamunka már Magyarországon sem kizárólagos robotmunkán alapult. Á bányászok egy része már napszámbért kapott, vagy a termékből részesedett. A párhuzam megvonásában a szerzőt az a vélemény bátorította, hogy hazai bányászati technikánk a német bányászok bevándorlása előtt sem volt annyira elmaradott, mint ahogy ezt a német szakirodalom művelői állítják, továbbá az a tapasztalat, hogy a munka azonos társadalmi feltételei mellett a technika fejlettsége is hozzávetőleg azonos, ha a természeti nehézségek a technika fejlesztésére kényszerítik az embert. Amennyiben a német, de mindenekelőtt az alpesi ércbányászat magasabb nívójú volt, a színvonalat az utóbbi számára főképpen a szomszédos Itália fejlett gazdasági élete, áruforgalma, pénzgazdálkodása, mindezekkel párhuzamban jelentős nemesfém-szükséglete biztosította. Paulinyi Oszkár könyve feudáliskori bányatörténet-írásunk egyik kiváló alkotása. A szerző olyan kérdések mélyebb megvilágítására vállalkozott, amelyek mind jogtörténeti, mind gazdaság- ós társadalomtörténeti vonatkozásban időszerűek, újabb szempontú tanulmányozásuk szükséges, ós a tudományág számára gyümölcsöző. BABICS ANDRÁS