Századok – 1968

Közlemények - Csécsy Imre emlékirataiból (Közreadja Mucsi Ferenc). 1075

CSÉCSY IMRE EMLÉKIRATAIBÓL 1077 amely az októberi szocialista forradalmat s a magyarországi Kommünt igazságtalanul - „a német szociáldemokrata államszocializmus" (szélsőséges) megjelenési formájaként értékeli. Nem megalapozott az az Ítélete sem, amely szerint Szabó Ervin lebecsülte volna a forradalmi elmélet jelentőségét a mozgalom számára stb. De nem vitázni kívánt e bevezető néhány sor. Csécsy Imre írásának értékét sem kívánta kisebbíteni. Meggyőződésünk, hogy a problematikus mozzanatok jelzésével nem kerülünk ellentétbe az ő elfogulatlan szellemével, amely sohasem zárkózott el az igazság jobb megismeréséhez vezető pártatlan vitáktól. * Fő mesteremen — Jászi Oszkáron — kívül csak Szabó Ervin aszkéta arcáról sugárzott még felém ugyanoly átható erővel a lélek tisztasága, a puritán szellemiség, mint őróla. Nem véletlen, hogy halálig tartó mély barátság fűzte őket egymáshoz, bár sok lényeges kérdésben szüntelen vita volt köztük, és gondolkodói jellemük is nagyon különböző volt. Nem ismertem senkit, akiben az elméleti ember, a tudós higgadt mérlegelő képessége olyan izzó harci szenvedéllyel párosult volna, mint Szabó Ervinben. Ot is, mint sok más polgári származású intellektuálist, mindenekfölött erkölcsi idealizmusa késztette arra, hogy szembe fordulva saját osztályával, szívvel-lélekkel a munkásmozgalom hívéül szegődjék. Mélyen meg volt győződve nemcsak arról, hogy a munkásság ügye igazságos, hanem arról is, hogy az az egész emberiség ügye is. Törékeny testalkata, gyakori és időnkint súlyos betegsége, ami korai halálát is okozta, arra rendelte volna, hogy munkásságát az eszme tudományos szolgálatára korlátozza. Ő nem elégedett meg ezzel; már korán és nagy hévvel belevetette magát a mozgalomba. Fő kezdeményezője és lelke volt az első szocialista diákszervezkedésnek ; még 1899-ben egy németnyelvű, majd a következő években két magyarul írt röpiratot adott ki elsősorban az ifjúság számára, s ezekben éppúgy, mint az akkor még csak hetenkint kétszer-háromszor megjelenő Népszavába írt cikkeiben az értelmi felvilágosítás módszerével, de a szenvedély hangján támadta a magyar közviszonyokat. A szenvedély azonban Szabó Ervinben mindig egyensúlyban volt a tudással. Jászival együtt ő is azok közé tartozott — ez nem mindenkire áll a progresszívok közül —, akik életük végéig tanultak. Szabó már hivatásánál fogva is — különböző intézmények könyvtárosa, végül a fővárosi könyvtár igazgatója volt — állandóan figyelemmel kísérte a külföldi politikai ós szellemi mozgalmakat, kiváltképpen persze a munkásmozgalom eseményeit s a különböző szocialista frakciók egymásközti vitáinak egyre nagyobbra duzzadó irodalmát. A széleskörű tárgyi tudás, a mindig up to date tájékozottság őt is megóvta attól, hogy gondolkodásában egyoldaliivá legyen. A biológusok azt mondják, azért van szükségünk két szemre, hogy a külvilág tárgyait, ha nem is egyszerre minden oldalról, de legalább hajlataikkal, domborulataikkal együtt, térszerűen láthassuk; egy szemmel mindent egy síkban látnánk. Szabó Ervin korán elvesztette a jobb szemét; helyén, amikor ón ismertem, már üveggolyó volt. Lehet, hogy ezért az érzéki világról csakugyan síkszerű kép volt benne. Belső látása azonban annál inkább sztereoszkópikus volt. Mint Jászi, ő is irtózott minden szimplizmustól, és szüntelenül ellenőrizte saját ítéleteit, nehogy előítéletekké váljanak. A marxizmusnak európai viszonylatban is kiváló tudósa volt. De mindenekelőtt szabad elme volt, önálló gondolkodó, aki tudományos munkásságon nem egy kijegecesedett elmélet szolgai interpretálását értette. Szilárdan hitt abban, hogy a szocializmus marxi elmélete valóban tudomány, de minthogy ő maga is igazi tudós volt, nem azt tartotta feladatának, hogy a mester tételeit szajkózza, hanem hogy ezt a tudományt tovább fejlessze. Az ő számára a marxi tan nem dogma volt, hanem axióma. A kettő között — mint az ifjabb Pikler Gyula, ez a szellemes, bár egyoldalú gondolkodó magyarázta egyszer nekünk — az a különbség, hogy a dogmában tilos kételkedni, az axiómában kételkedni viszont kötelesség. Minden nap újra meg újra meg kell vizsgálni, és csak az ad jogot arra, hogy igazságnak ismerjük el, ha mindig újra kiállja ezt a próbát. Ebben a korban a komoly marxisták csakugyan mind ezt tették. Eduard Bernsteint legélesebb ellenfele, az „orthodox" Karl Kautsky is elismerte a kritika és a szabad értelmezés jogát, és azt. hogy mivel Marx kora óta sok minden megváltozott a világban, a klasszikus elmélet továbbfejlesztése nem bűn, hanem szükségesség.