Századok – 1967
Tanulmányok - Szekeres József: Az 1940. évi általános bányászsztrájk története 82
88 SZEKERES JÓZSEF 112,3-ra emelkedett.1 3 Ha a nagykereskedelmi áraknál tehát a kormány hivatalos álláspontja szerint is 7%-os áremelkedés mutatkozott, akkor ez a kapitalista viszonyok között a kiskereskedelemben nem 7%-ot, hanem annál jóval többet jelentett, hiszen a kiskereskedelem bevallottan 30%-os haszonkulccsal dolgozott. Vagyis legfájdalmasabban a kisfogyasztó hátán csattant az ostor.14 A kormány tengelybarát külpolitikájának következtében a kedvezőtlen mezőgazdasági termés és a belső piacon jelentkező áruhiány ellenére sem csökkentették a Német- és Olaszországba irányuló élelmiszerexportot. A kivitel Németország felé 1940-ben nagyobb volt, mint 1937-ben vagy 1938-ban, és összege meghaladta a 249 millió pengőt, Olaszország felé pedig 76,4 millió pengő értékben exportáltak mezőgazdasági terményeket.1 5 A kedvezőtlen termés ellenére folytatott túlzott élelmiszerexport következtében a készletek gyorsan kimerültek, bizonyos élelmiszerekben hónapokon át semmiféle kínálat nem volt. Egyes országrészekben fontos élelmiszereket, mint pl. zsírt és szalonnát, egyáltalában nem lehetett kapni. Gyakran a jegyre járó adagokat sem tudták heteken át biztosítani. Elsősorban az ország északi bányavidékein, főleg Nógrádban és Borsodban nyilvánult meg jelentős mértékben a zsír- és szalonna-ellátás csődje. A kíméletlen katonai rendszabályokkal biztosított egyre féktelenebb és szemérmetlenebb kizsákmányolás, a mezőgazdasági proletariátus éheztetése és az élelmiszerhiány következtében fokozódó drágasági hullám fellobbantották a belső elégedetlenséget, a tőke és a munka közötti fokozott, nyílt osztályharcot. A kormány már 1940 júniusában észlelte a munkásosztály soraiban egyre jobban erősödő elégedetlenséget és nyugtalanságot. Ezért feladva korábbi álláspontját, mely szerint a drágulási hullám csupán átmeneti jelenség, mely a termés betakarítása után enyhül, látva a kedvezőtlen előjeleket, arra az álláspontra helyezkedett, hogy a nyugalom fenntartása érdekében a munkásoknak mégiscsak adni kell valamit. Az új helyzetnek megfelelően azután a kormány felhívta a „Magyar Munkaadók Központja" elnevezésű, az összes tőkés ipari csoportokat magába foglaló érdekképviseleti szervet, hogy tárgyalja meg a kormány béremelési javaslatát és alakítson ki közös álláspontot az egyes érdekcsoportok között. A június 11-én tartott bizalmas munkaadói megbeszélésen Knob Sándor ügyvezető igazgató a kormány intenciójának megfelelően ismertette a gazdasági helyzetet, és 5%-os béremelést javasolt oly módon, hogy a béremelés bizonyos hányadát drágasági pótlék formájában áthárította volna a gyártmányokra. Knob bevezető tájékoztatójában kiemelte, milyen fontos az, hogy ezúttal a béremelést a munkaadók kezdeményeznék. „Ha rajtunk kívül álló tényezők nyomására kell megadni a béremelést — mondotta —, ez a munkaadókra hátrányos lenne. Ennek a kérdésnek kényes politikai háttere van. Ha már adni kell, mi adjuk meg, a magunk kezdeményezésére."16 A legjelentősebb érdekcsoport, a gépipari tőkések képviselői azonban elvetették Knob álláspontját: „Jelenleg a megélhetési indexszám 3,5%-os emelkedést mutat. Ez nem indokolja a béremelést. . . . sehol komoly nyugtalanság nincs és ne fessük falra az ördögöt. Ha a minisztérium bér-13 Uo. 1940. okt. 26-i ülés. 14 Malasits Géza interpellációjából. Képviselőházi Napló, 1939 — 1944. 4. köt. 190. 1. 15 Katona Béla: Magyarország közgazdasága 1940-ben. Bpest. 1941. 492—496. 1. 16 A pécsi bányaigazgatóhelyettes jelentése a munkaadók üléséről. Közli: A bányászok élete a Horthy-rendszerben. 266. 1.
