Századok – 1967

Tanulmányok - Jemnitz János: Az 1917. évi orosz forradalmak és az európai szocialista munkásmozgalom 917

AZ OROSZ FOfillADAI.MAK ÉS AZ EUBÓPA1 SZOCIALISTA MOZGALOM 921 Magyarországon is hamarosan forradalom robban majd ki, s éppen ezért tényleges katonai inváziótól, az új, demokratizmus felé haladó világban nem tartottak. Mindenki az Internacionálé újjáéledéséről és Stockholmról beszélt. Konstant inápolyról és a hódító célkitűzésekről már sehol nem hallottak beszélni. A szocialista küldöttség oroszországi útja így végül ellentétes ered­ményt hozott, mint amit vártak: a békevágyat Párizsban is komolyabban kellett venni. A francia munkásmozgalmi reagálásoktól nem sokban tért el az angol sem. Március első felében az angol szocialisták még kevéssé vártak Oroszor­szágban jelentősebb fordulatot. Amikor pedig az első olyan hírek eljutottak Londonba, amelyek a kormány, a hadsereg és a duma ellentétéről, a zavargások­ról számoltak be, a Labour jobbszárnyán állók változatlanul csak amiatt aggód­tak, hogy Péter várott olyan felelős, parlamentáris kormány alakuljon, amely egyszerre megfelel a nép igényeinek és a háború követelményeinek.12 Március 20—22. között az orosz forradalom méreteiről már Angliában is többet tudtak meg a szocialisták. A kormányt Buchanan követ informálta, aki egyúttal azt kérte a kabinettől, hogy hassanak a Labour vezetőire oly irányba, hogy ezek üdvözleteikkel Kerenszkijt és Csheidzét támogassák a keleti front fenntartására.13 A kormány közvetítésére nem is nagyon volt szükség. A New Statesman változatlanul a február—március eleji értékeléseit hangoztatta, ezt csak egy ponton módosítva: az orosz katonai vereségekért most egyszerre már a cári rendszert okolta, s az új parlamentáris uralomtól várta, hogy a keleti front megszilárduljon, sőt a németekkel szemben az oroszok újra kezdeményezők legyenek.14 A Munkáspárt és az angol szakszervezetek vezetői hasonló értelmű, a franciákéra emlékeztető táviratokat küldtek Pétervárra. Miként azonban az ilyen állásfoglalások Párizsban sem voltak egyedül jellemzőek, a baloldali áramlatok Londonban is alámosták hegemóniájukat. S ebben a párizsiakhoz hasonlóan a londoni orosz forradalmi emigrációnak is része volt. Georgij Csicserin, a londoni orosz szocialista csoportok titkáraként ismertette a forra­dalom után a közös gyűlésen elfogadott határozatot, amelyben először is hangsúlyozták: a forradalom bebizonyította, hogy a háború viszonyai között is elérhet eredményeket a radikális munkásmozgalom. Az orosz emigráció til­takozott az ellen, hogy a februári orosz eseményeknek a Nyugaton egyszerűen németellenes élt kívántak adni, s abból eltagadják egyfelől a szociális élt, másfelől az általános háborúellenes tartalmat. Végül a párizsi Nacsalohoz hasonlóan, tiltakoztak az ellen, hogy Henderson és a szakszervezeti vezetők az orosz munkásokat a háború folytatására szólítsák, s ráadásul úgy tüntették fel magukat, mint akik a forradalmat támogatják — hiszen eddig csak akadá­lyokat gördítettek eléje.15 A Független Munkáspárt, éppen mivel a háborút első pillanattól kezdve elszántan támadta, s a szociális követeléseket is sokkal inkább napirenden tartotta — igaz rokonszenvvel nyilatkozott a februári forradalomról, méghozzá nemcsak olyan értelemben, hogy azt befejezettnek tekintette volna. Bruce Glasier, a párt egyik vezető egyénisége és publicistája, a forradalom másnap-12 New Statesman, 1917. márc. 17. 13 M. M. Karliner : Rabocseje dvizsenyije v Anglii v godü pjervoj mirovoj vojnü. Moszkva. 1961. 251. 1. 14 New Statesman, 1917. máre. 24. 15 The Labour Leader, 1917. márc. 22. 7 Századok 1967/5

Next

/
Thumbnails
Contents