Századok – 1967

Tanulmányok - Jemnitz János: Az 1917. évi orosz forradalmak és az európai szocialista munkásmozgalom 917

AZ OROSZ FOfillADAI.MAK ÉS AZ EUBÓPA1 SZOCIALISTA MOZGALOM 919 A háborús politikát jóváhagyó többségi szocialisták, illetőleg a CGT vezetőinek ez a magatartása a baloldali, háborúellenes kisebbségek élénk tiltakozását váltotta ki Franciaországban. A Vasmunkások Szövetsége, amely a háború során mindvégig antimilitarista és internacionalista álláspontot foglalt el, s Franciaországban a szakszervezeti baloldali ellenzék legfontosabb pillérét képezte, március 24-iki vezetőségi ülésén határozatot hozott —• amelyet azonban a napilapok nem közöltek. A vasasok a CGT központi táviratán túlmenőleg az orosz forradalmárokat nemcsak a cári rendszer megdöntéséért köszöntötték, hanem azért is, mert a burzsoáziától kiverekedték a 8 órás munkanapot, hogy Oroszországban minden jel szerint köztársaságot honosítanak meg —• s nem utolsó sorban mert a gyors, annexió nélküli békéért léptek fel.6 Később, a szaklap soronkövetkező február—májusi számában a szakszervezeti vezetőség nagyobb május 1-i beköszöntőjében tért vissza az orosz forradalom kérdésére. E nyilatkozatban hangsúlyozták, liogy a CGT többségi vezetői tulajdonképpen a háború idején „falaztak" a cári politikának, aligalig szóltak a szibériai deportálásokról, Lengyelországról, az örmény vérengzésekről. Az ünneplés az ő részükről így meglehetősen torz volt, hiszen még Franciaországban az a kormány is üldözte az orosz forradalmárokat, amelynek különben szocialista miniszterei voltak. Ezt eléggé beszédesen bizonyította a Golosz, majd a Nase Szlovo franciaországi betiltása, valamint Trockijnak az or ír" z ágból való kiutasítása 1916 telén. Amikor az orosz emigránsok tiltakozni akartak, ennek útját állták, s követelték tőlük, hogy változtassanak politikájukon. A nyilatkozat végül utalt arra, hogy az orosz forradalmárok valamennyien zimmerwaldisták, amit a francia szocalisták és a CGT nagy igyekezettel titkol el a munkásközvélemény elől. Ezzel szemben ők hangsúlyozzák ezt a tényt, mert meg vannak győződve arról, hogy a békét csak a proletariátus együttes akciója hozhatja meg.7 A szakszervezeti ellenzéknél félénkebb volt a szocialista pártellenzék, amely jóllehet szintén elmarasztalta a háborús kormányokat, s hibáztatta az Internacionálét tétlenségéért, megfogalmazásaiban és következtetéseiben nem ment olyan messzire, mint a vasasok. A háborúval kapcsolatban általános érvényűleg kijelentették, hogy mindkét hadviselő koalíció imperialista, hódító politikát folytat, s ezért egyiknek fegyveres győzelme sem hozhatna igazi békét. Orosz vonatkozásban pedig hozzáfűzték: elleneznék a német—orosz különbéke megkötését, de sürgették a béke általános rendezését, s ennek érdekében a Nemzetközi Szocialista Irodától is lépéseket követeltek.8 A szocialista parlamenti frakció nyilatkozatát azonban e napokban a legenergikusabban a párizsi orosz emigránsok bírálták. A Párizsban megjelentetett Nacsalo c. újság (a Nase Szlovo jogutódja) szerkesztősége a következő nyilatkozatot adta ki: „Önök üdvözlik az orosz forradalmat, köszöntik azokat, akik egy népnek, 180 millió embernek láncait összetörték. A háború harmincadik hónapjában Önök újra megtalálták hangjukat, hogy követ hajítsanak az orosz reakció ellen. Nem titkoljuk, hogy üdvözlő szavaik teljesen hidegen hagynak minket, minthogy az Önök lángoló beszédeiben csöppnyi őszinteséget és politikai becsületességet sem látunk! Hogyan lehetséges, hogy Önök, akik harminc hónapon át II. Miklós legengedelmesebb szövetségesei voltak, akik 6 l'Union des Métaux, 1917 febr.—máj. 7 Uo. 4 2

e Circulaire de la Minorité du Parti Socialiste. Paris. 1917 máj.