Századok – 1967
Tanulmányok - Hajdu Tibor: A polgári demokrácia külpolitikája 1918–1919-ben 869
A POLGÁRI DEMOKRÁCIA KÜLPOLITIKÁJA 1918—1919 ( 903 A francia külpolitikának a németekkel való megegyezésre hajló irányzata, a Monarchiával rokonszenvező konzervatív-royalista körök184 kezdettől fogva gyengébbnek bizonyultak a kompromisszum ellenzőinél. Clemenceau kormányra jutása után békeprogramjába vette Magyarország felosztását s közép-európai befolyásának kiépítését Románia és a szláv államok segítségével.185 Olaszországnak a tengerparttól eltekintve nem voltak igényei Magyarországgal szemben. Viszont ragaszkodásával azokhoz a területekhez, amelyek Ausztria számára a legfontosabbak voltak, elősegítette a Monarchia s így közvetve a régi Magyarország bomlását is. A békekonferencia munkája március végéig nem sokat haladt előre, a magyarországi helyzet alakulását mégis döntően befolyásolta a nagyhatalmak magatartásából, előzetes megállapodásaiból levonható következtetések által. A Párizsban jelenlevő csehszlovák, jugoszláv és román diplomaták természetesen saját államaik maximális igényeit képviselték Magyarország rovására is. A párizsi konferencia a győztesek konferenciája volt, ahol vitás kérdésekben eleve a győzteseknek adtak igazat.18 6 A bizottságokat is ilyen szemléletből kiindulva hozták létre: volt pl. csehszlovák és román határmegállapító bizottság, de nem volt magyar határmegállapító bizottság. Ezért bármennyire ésszerű volt a Károlyi-kormány törekvése, hogy képviselőit bebocsássák a konferenciára, utólag könnyű belátnunk, nem sokat érhettek volna el. A Magyarországot érintő kérdésekben a békekonferencia e kezdeti időszakában a döntő szó Franciaországé volt. Olaszország eredménytelenül próbálta ellensúlyozni a franciák balkáni befolyásának növekedését. Már néhány nappal a konferencia megnyitása után előtérbe került a Szovjet-Oroszország elleni intervenció kérdése. Ez előnyös helyzetet biztosított Magyarországgal szemben azoknak az országoknak, amelyek részt kértek a katonai intervencióban. A Tízek Tanácsa 1919. január 24-i nyilatkozatában megrótta azokat, akik a békekonferencia döntéseit fegyveres akciókkal kívánják előre befolyásolni; február elején létrehozták a csehszlovák és román határmegállapító bizottságot. Benes 1919. február 5-én terjesztette elő a csehszlovák területi igényeket, amelyeket a bizottság elé utaltak. A csehszlovák egység kérdése nem képezte vita tárgyát, csupán Szlovákia déli határa. Benes túlnyomóan magyar lakosságú vidékeket is igényelt, s ezt gazdasági, katonai, közlekedési szükségletekkel támasztotta alá. A bizottságban az általa kért vegyes és magyar lakosságú területek nagyobb részét — ha nem is egészét — Csehszlovákiának ítélték, némi angolszász tiltakozás után a sokat vitatott Csallóközt is.187 A népszavazás lehetőségét még a demokratikus gondolkodású Masarvk elnök is elutasította.18 8 Elfogadták azt a kívánságot 184 Ezek az utolsó percig igyekeztek jobb belátásra bírni IV. Károlyt — eredménytelenül. (ÖS. AP Karton rot 966. 208., 461., 522. 1.) 185 Ld. a békekonferencia alapelveit vázoló hivatalos francia javaslatot a fegyverszünet napjaiból: PPC. 1. köt. 366. 1. lm Low: i. m. 36. 1. így ítél Nicolson is, aki pedig nem titkolja elfogultságát a magyarok, e „turáni törzs" ellen, amely „sokat rombolt és semmit sem alkotott" (i. m. 34. 1.). 187 Wandycz: i. m. 56 — 68. 1. — Low: i. m. 22—23. 1. — Nicolson: i. m. 252. stb. 1. — PPC. 4. köt. 543. 1. 188 Nyilatkozatát közli a Népszava, 1919. jan. 11-i száma.
