Századok – 1967
Tanulmányok - Hajdu Tibor: A polgári demokrácia külpolitikája 1918–1919-ben 869
A POLGÁRI DEMOKRÁCIA KÜLPOLITIKÁJA 1918—1919 ( 889 medgyesi gyűlésen kimondták csatlakozásukat Romániához, és ezt január 15-én hivatalosan közölték a szebeni román kormányzótanáccsal.10 8 Csak az ukrán (ahogy akkor nevezték: rutén) nemzetiségi burzsoáziával sikerült egyelőre megegyezni. Az ukrán nép szervezetlen volt, a nacionalista vezetők viszont nem mertek határozott lépéseket tenni a Nyugat-Ukrajnához való csatlakozás felé, várva, hogy ott eldőljön a harc a bolsevikok, az ukrán nacionalisták és Lengyelország között. Hasonló okból az antant sem döntött még az ukránok lakta ún. Ruténföld sorsáról. Az ukrán polgári vezetők körében azok kerültek előtérbe, akik megelégedtek széles körű autonómia követelésével a magyar állam keretein belül.10 0 A német kisebbség mozgalmai közül az osztrák határon élő negyedmilliós csoporté bírt nagyobb jelentőséggel, s végül a mai Burgenland elcsatolásához vezetett. Az osztrák államtanács november 17-i határozatában jelentette be igényét erre a területre.110 A Jászi-féle nemzetiségi politika tehát már a forradalom első heteiben csődöt mondott. Elavulttá, retrográddá tette a nemzeti érzés felébredése, amit csak fokozott a Monarchia összeomlása s a román, jugoszláv, csehszlovák egységtörekvéseknek kedvező külpolitikai helyzet. A Károlyi-kormány nem sokat tehetett a régi rendszer súlyos örökségének terhével vállain — fizetnie kellett a mások által elvesztett háborúért. Annyiban mégis hibás volt, hogy a területi integritás politikáját követte, bár annak realitásában maga is kételkedett,111 de a róla való önkéntes lemondás ódiumát magára venni nem merte, annál kevésbé, mert az összes magyar politikai pártok és irányzatok által nyújtott egységes támogatás alapja a területi integritás védelmének mindenek fölé helyezése volt. Az új kormányt legalább egy fél évszázad választotta el felfogásában a Tiszáktól és Apponyiktól, ahhoz azonban még mindig túlságosan nacionalista volt, hogy elismerje a nemzeti tanácsok önrendelkezését és a rajtuk keresztül megnyilvánuló népakaratot, ami nem biztosíthatta az immár elveszett integritást, de talán elejét vette volna a sovinizmus eluralkodásának s a nemzeti ellentétek tovább mérgeződésének. A külpolitikai orientációt megrontotta az a tévhit, hogy az antant fő célja még a német imperializmus elleni harc, noha az előtérbe már a zsákmány felosztása, az életképes új rend kiépítése és a bolsevizmus elleni küzdelem került. A magyar diplomácia egy évet késve nem illeszkedett bele ebbe az új helyzetbe. A soviniszta sajtó berkeiből a diplomáciai kudarcok láttán felhangzott a fegyveres ellenállás követelése. Ez a felelőtlen uszítás csak a kormány helyzetének gyengítésére volt jó: nem hogy visszájára fordította volna a megváltoztathatatlant, hanem inkább még siettette bekövetkezését. Mint a Szmrecsányi-féle Érsekújvár-vidéki népfelkelés, amely a harc megkezdése előtt összeomlott. Az ilyen fegyveres akció csak ott járt sikerrel (Balassagyarmat), ahol a bevonuló hadsereg túllépte a Párizsban megállapított demarkációs vonalat. 108 Világ, 1919. jan. 16. 109 y y Uszenko: Vpliv Velikoj Zsovtnyevoj Szocialiszticsnoj Revoljuciji na rozvitok revoljucijnovo ruhu v Zakarpatti v 1917—1919 rr. Kijev. 1955. 110 G. Soós : i. m. 8. 1. 111 Jászi: Magyar kálvária . . . 45. 1. 5 Századok 1967/5
