Századok – 1967

Krónika - Beszámoló Mucsi Ferenc kandidátusi disszertációjának vitájáról (Szász Zoltán) 814

KRÓNIKA 815 Amikor 30 évi kormányzás után megbukott a Szabadelvű Párt, a győztes ellenzéki koalíció létrehozása érdekében a koalíció balszárnya, „nemzeti törekvéseinek érvényesítése végett", háttérbe szorította egyes demokratikus követeléseit. A tézisek rámutatnak, hogy a kialakuló nacionalista blokk akadályává vált a demokratikus követelések megvalósításának, s azzal fenyegetett, hogy céljának elérése, a dualizmus magyar „nemzeti" szempontokat jobban respektáló átformálása után a néptömegek törekvéseinek még a fennálló rendszernél is erősebb akadályává válik. A dinasztia és a birodalom összérdekei nem engedték meg a győztes koalíció kormányalakítását mindaddig, míg le nem mond katonai követeléseiről. 1905 nyarán a király parlamenten kívüli kormányt nevezett ki, mely a rendkívül népszerű általános választói jog eszméjének felhasználásával demokratikus követelést szegezett szembe a „nemzeti" követelésekkel, hogy így követeléseinek feladására bírja a koalíciót. Ez utóbbi válaszul az inparlamentáris Fejér -váry-kormány rendelkezéseinek bojkottját hirdette meg. A magyarországi SzDP a demokratikus átalakulás útját — részint dogmatikus elméleti megfontolások, részint gyakorlati opportunizmus eredményeként — nem helyesen választotta meg. Az átalakulás legfőbb akadályát, a feudális nagybirtokrendszert nem támadta, felszámolását nem követelte, s a nemzetiségi elnyomás ellen a párt alig emelte fel szavát. A dualizmus válságának, a Monarchia jövőjének s a benne élő népek nemzeti törekvéseinek perspektíváit illetően a pártnak nem volt kidolgozott álláspontja. Ugyanakkor a koalíció nacionalista célkitűzéseit a párt helyesen leplezte le, rámutatva arra, hogy célja nem a tényleges függetlenség kivívása, hanem csupán osztályuralma megerősítése Ausztriával szemben s a néptömegek fölött. A párt csak demokratikus, független Magyarország megvalósításáért volt hajlandó harcolni. A párt vezetői azonban a demokrácia feltételeit egyoldalúan az általános választójog megvalósításában jelölték meg s az érte folytatott küzdelemben az uralkodó osztályok egymással szemben álló csoportjainak harcát igyekeztek felhasználni. Korábban a függetlenségi pártot próbálták rászorítani, hogy vállalja az általános választójog programját is. 1905-ben támogatták mindazon függetlenségi képviselőket, akik az általános választójog hívének mondták magukat. Amikor azonban a koalíció demokratikus elemei is lemondtak a demokratikus követelések megvalósításáról, a párt. vezetői paktumot kötöttek a Fejérváry-kormány belügyminiszterével, aki a választójog bevezetésére tett ígéretet. Az SzDP vezetői azt remélték, hogy a koalícióra olyan nyomást tudnak gyakorolni, hogy az demokratikus reformok megvalósítására lesz szorítható. Ilyen irányban több ízben is folytak tárgyalások az SzDP és a koalíció egyes vezetői között, ezek azonban a koalíció merev antidemokratikus magatarásán mindig meghiúsultak. Amikor a király megbízottai és a koalíció közötti megbeszélések 1905 végén, 1906 elején sem vezettek eredményre, a korona a „nemzeti ellenállás" erőszakos letörése mellett döntött. A parlament szétkergetése, a vezérlőbizottság feloszlatása nyomán a koalíció meghátrált, s 1906 tavaszán már csupán a teljes leszerelés megfelelő formáját kereste. 1906 elején az SzDP taktikai elképzeléseiben változás állott be. Az abszolutista kormányt tovább támogatva nem várta azt, hogy a koalíció felvegye programjába az általános választójogot. Igyekezett akadályozni, hogy a koalíció ós a király között a választójog rovására alku jöjjön létre. A koalíció kormányvállalása a választójog programjának elfogadásával az SzDP e taktikáját látszott igazolni. A párt a tömegmozgalomtól várta e jog biztosítását, de szövetségesként továbbra is a korona Ígéretére kívánt támaszkodni. Az ipari munkásság 1905-ös nagyarányú bérmozgalmai, a dunántúli agrárproletárok és parasztok heves arató- és cselédsztrájkjai nagy szerepet játszottak a politikai válság időszakában. Nem bontakozott ki azonban forradalmi helyzet, nem alakultak ki olyan viszonyok, amelyek között a fennálló rendszert megdönteni lehetett volna. Az adott helyzetben a demokratikus szabadságjogok megvalósításáért indított harc volt az a mozzanat, amely a társadalmi haladás ügyét a leginkább előmozdíthatta; a demokratizálás egyben a dualizmus felszámolásának s az országban élő nemzetek törekvései számára is kedvezőbb alapot teremthetett. A válság során előkerült másik kérdés, a magyar uralkodó osztályok „nemzeti követelései", elsősorban a reakciós magyar uralkodó osztályok megerősödését, a demokrácia háttérbeszorítását célozták. E körülmények nem mentik fel az SzDP-t a követett taktika szigorú bírálata alól, melynek eredményeként megállapítható, hogy paktumuk a dinasztia végső eredményében antidemokratikus, militarista célkitűzéseinek támogatása volt. Reálpolitikai szempontból más választás az adott helyzetben nem volt, csak a demokratikus átalakulás programjának erőteljes követelése — de persze nem függetlenül a lehetséges szövetséges célkitűzéseitől. A SzDP vezetőinek el kellett volna határolniuk magukat a dinasztia hatalmi törekvéseitől. Ugyanakkor nem alakíthattak ki egy, a kormánnyal és a koalícióval egyaránt szembenálló taktikát, mert ez a párt teljes elszigeteléséhez vezetett volna.